Bekötött szemekkel (5. fejezet)

Itt a másik megszavazott fejezet is. Remélem büszkék vagytok rám, hogy ilyen hamar :D Jó olvasást!





5. fejezet

Adam egykupacban ébredt Tommyval. Összegyűrt ruhában, szétkenődött sminkkel, iszonyatosan rossz szájízzel, és őrülten lüktető koponyával. Pislogott hármat, nézte a félig mellette, félig alatta alvó fiút, és próbálta visszaidézni az előző éjszakát. Tommy részeg volt. Nagyon. Folyamatosan rajta lógott, Sauli pedig szóvá tette ezt. Aztán kiabált vele, amire eltűnt. Ő pedig nem ment utána.

Adam a fejéhez kapott, és egy fájdalmas grimasz futott át az arcán.

Nem emlékezett semmi másra, csak arra, hogy hagyta elmenni Saulit, veszettül berúgott utána, és hogy esze ágában sem volt hazamenni hozzá az éjjel. Aztán Tommy vihogva betuszkolta őt a saját taxijába.

És most ott feküdt az ő ágyában. Egymásba gabalyodva vele. DE: legalább ruhában.

Megrázta a fejét, de hamar rájött, hogy ebben az állapotában ez nem jó ötlet, mert csak kidobja a taccsot, ha nem fogja vissza a hirtelen mozdulatokat.

Óvatosan kikászálódott Tommy mellől, és kisurrant a fürdőbe. Miután megijedt a saját tükörképétől, megmosta az arcát, kiöblítette a száját néhányszor, aztán kitámolygott a konyhába, hogy csináljon egy életmentő kávét. Amíg a fekete csöpögött a gépből, addig feltárcsázta Juliette-et.

-   Hé, Julie… – nyögte a telefonba.

-   Szia. – nevetett fel a nő Adam hangját meghallva, miközben az ebéd utáni romokat takarította épp el – Úgy érzem, kissé másnapos vagy.

-   Aha… – nyöszörgött – Te mennyire emlékszel a tegnapból?

-   Hol vagy Adam? – kérdezte komoly hangnemet megütve, figyelmen kívül hagyva a férfi kérdését.

-   Tommy ágyában ébredtem. – ráncolta a homlokát és felhóhajtott – Felöltözve. – tette hozzá gyorsan, mielőtt mást gondol bele Juliette a helyzetbe.

A nő hangosan fújta ki a levegőjét.

-   Szóval mire emlékszel? – kérdezte a férfi újra.

-   Azt hiszem mindannyiónk közül én voltam a legjózanabb. Mindenre emlékszem. És véletlenségből mindent láttam is. Amiket nem kellett volna, azokat is. Miért kérded? Minden kiesett? – vonta össze a szemöldökét.

-   Nem… igazából nem… csak…

-   Csak? – sürgette – Mit akarsz tudni Adam? Sauli még itt van a városban, ha ez érdekel. Nick beszélt ma már vele. Életben van. – hangsúlyozta, a válasz pedig mindössze egy nyögés volt a vonal túlvégén – Miért játszol azzal a szegény fiúval, amikor a napnál is vilásgosabb, hogy Tommyt akarod?

-   Van még hülye kérdésed? – csattant fel hirtelen, jóval éberebben, mint eddig – Akarhatom én akármennyire… – félbehagyta a mondandóját, amikor meghallotta a szöszmötölést a hálószobából – Majd beszélünk. Szia. – morgott.

Letette a telefont a pultra, kitöltött két kávét, és sietve a szobába vitte őket.

Tommy begyógyult szemekkel nézett fel a zaj irányába, nehezen ment neki a fókuszálás, de viszonylag hamar rájött, hogy Adam tornyosul fölötte, és valamit nyújt felé.

Elvette a valamit.

Mert baromi jó illata volt.

-   Kösz. – motyogta, Adam pedig bólintott.

-   Haza kéne mennem ahhoz a kis szörnyeteghez. – kezdte gyengéden – Valahol igaza volt, amikor kiakadt rajtunk. Részeg voltál, én meg hagytam, hogy bolondozz.

-   Megcsókoltalak. – jelentette ki Tommy letéve a kiürült bögrét az éjjeliszekrényre.

-   Igen, de ittál. Nem keveset. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Majd elsimítom… – vonta össze a szemöldökét, és a fejét rázta, amiről megintcsak konstatálta, hogy nagyon nem jó ötlet.

Tommy ledobta magáról a lábára tekeredett takarót, és felállt. Tenyerét a mellkasára tette, durván nekinyomta a falnak Adamet, és hevesen megcsókolta újra. Nem olyan ártatlanul, mint előző este, erő és indulat volt benne. Teljesen letaglózta a férfit, kiesett a kezéből a bögre, összetört a parkettán, és szétfolyt a benne maradt kávé.

-   Már nem vagyok részeg. – jelentette ki cseppnyi gúnnyal a fiú.

Adam nem tudott megszólalni. Csak nézte a sárga cserépdarabokat a földön, aztán a fejét még mindig nem felemelve, félve Tommyra pillantott a szeme sarkából.

-   Majd felszedem őket, ha lezuhanyoztam. Menj haza a „kis szörnyetegedhez”. – utasította a fiú fakó hangon.

Pedig ma reggel úgy tervezte, kiszedi Adamből azokat az apróságokat, amiket nem mer elmondani neki.

Hát ember tervez, ördög végez.

A mozdulatlanná dermedt Adam összerezzent, ahogy becsapódott Tommy mögött a fürdő ajtaja. Néhány másodpercig tanácstalanul kapkodta a fejét az ajtó, a parkettán fekvő cserepek, és a sarokba dobott kabátja között. Végül sietve összeszedte a bögre maradványait, feltörölte a padlót, lefirkantott néhány szót egy papírra, amit aztán az ágyra tett, majd magára kapkodta a kabátját, a cipőjét, ellenőrizte, hogy megvannak-e az iratai, van-e nála pénz, zsebre dugta a telefonját, és miközben kisietett a lakásból, taxit hívott.

Öt perc múltán Tommy nem tudván mire számítson, óvatosan nyitotta ki az ajtót, kikukucskált, és amikor látta, hogy nem csak a cserepek, de Adam cuccai is eltűntek, felsóhajtott, a plafon felé fordította a fejét, és lassan szélesre tárta az ajtót, majd nedves talpakkal kilépett rajta.

Odament az ágyhoz és felemelte a párnáról a papírlapot.

„Bocsáss meg nekem, kérlek. Újra.

A.”

-   Baszd meg… – suttogta maga elé, de a hangja elcsuklott, és az ágyra rogyott.

Fogta a telefonját, és gondolkozás nélkül hívta Juliette-et.

-   Otthon vagytok? – kérdezte elfúló hangon – Szükségem van rátok.

-   Gyere. – súgta a telefonba a nő szomorúan anélkül, hogy bármit is kérdezett volna.

Bement a nappaliba, hogy felkészítse Dominicot a vendégre. Muszáj volt, mert a tegnap este után tartott attól, hogy nemhogy megnyugtatni nem fogja majd Tommyt a barátja, de épp ellenkezőleg, még Sauli miatt is kioktatja talán. Ezt nem hagyhatta. Ők arra esküdtek, hogy Tommyt segítik majd, bármi áron.

* * *

Adam szinte félve lépett be a saját házába. Síri csend honolt odabent.

A nappaliba lépve, a kanapén kuporogva egy teásbögrével a kezében találta Saulit. Meg sem mozdult, ahogy Adam belépett az ajtón, csak a tekintetét emelte fel egy pillanatra, hogy konstatálja, valóban a partnere érkezett haza, aztuán tovább bámult a semmibe maga elé.

-   Szia. – suttogta Adam, de nem merészelt leülni mellé, még csak a közvetlen közelébe sem bátorkodott menni.

-   Hol voltál? – kérdezte végül színtelen hangon a finn fiú.

-   Egy… barátomnál… – motyogta Adam.

-   Nála. – jelentette ki a szőke.

-   Ne haragudj, nem voltam magamnál, haza kellett volna jönnöm. – lépett mégis oda mellé – De semmi nem történt, esküszöm. – tette még hozzá, aztán átfutott a gondolatain az a negyedórával azelőtt kapott kávéízű csók, és hirtelen bűntudatot érzett.

-   Semmi… – kacagott fel a szőke, és végre felemelte a fejét, Adamre nézve – SEMMI, mindössze annyi, hogy hagytad, hogy megcsókoljon, mindössze annyi, hogy megaláztál miatta, mindössze annyi, hogy vele töltötted az éjszakát, ahelyett, hogy hazajöttél volna hozzám, hogy megbeszéljük a dolgot. Igazad van, valóban semmi.

-   Nem akartalak megbántani. – a fiú felé nyúlt, és végigsimította a haját.

-   Szeretsz te engem, Adam? – nézett fel újra.

-   Hát persze. – felelte azonnal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A fiú fájdalmasan felnevetett.

-   Hát persze… – ismételte gúnyosan.

Letette a teáját az asztalra, ledobta magáról a takarót, és a hálóba indult összepakolni a bőröndjét.

Adam lelkiismeretfurdalással nézte a mozdulatait, de nem tudta visszatartani. Képtelen volt továbbra is azt hazudni magának, hogy minden rendben van így.

-   Sajnálom. – súgta könnyes szemekkel, ahogy a fiú kilépett az ajtón.

És komolyan is gondolta.

Sauli bólintott, majd feltette a napszemüvegét, és a rá váró taxihoz sietett. Ahogy beült, hirtelen ötlettől vezérelve Dominic címét diktálta be a sofőrnek. Úgy érezte, az egyetlen embert, aki törődött vele, muszáj megtisztelnie azzal, hogy személyesen búcsúzik el tőle. Hátradőlt az ülésben, és csak némán bámult kifelé az ablakon, mintha nem épp ezekben a percekben hullana darabokra az élete.

Épp nyitotta volna a taxi ajtaját, hogy becsöngessen Juliette házába, amikor egy motor hajtott fel a garázsajtó elé, és fékezett le csikorgó kerekekkel. A vezetője levette a bukósisakot, és megrázta a fejét, hogy kócos szőke fürtjeit elegyengesse. Saulinak összeszorult a szíve. Eddig tartotta magát, nem akart sírni, úgy gondolta, Dominic vállán majd kisírja magát, de ahogy meglátta Tommyt a bejárati ajtó felé sietni, és Juliette-et ajtót nyitni, majd kérdés nélkül azonnal magához ölelni a fiút, nem bírta tovább. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor a lány után Dominic is megjelent az ajtóban, és ő is magához húzta Tommyt.

Alig hitt a szemének, amikor azt látta, hogy Juliette két kezébe veszi a fiú arcát, és szájon csókolja. Aztán amikor Dominic is futva megcsókolta a fiút, aztán beterelte a házba, remegni kezdett. Nem tudott mit kezdeni a látvánnyal, nem értette, a sokk teljesen lebénította, eltartott néhány másodpercig, mire meghallotta, hogy a taxi sofőrje szólongatja, riadtan tudakolva, hogy jól van-e.

Amint rátalált a hangjára, kiadta a sofőrnek, hogy azonnal vigye vissza oda, ahol felvette. Ha törik, ha szakad, vissza fogja szerezni Adamet. Nem fogja ilyen egyszerűen odadobni őt Tommynak. Önként. Harc nélkül.

-------------------------------------

Valójában ezt nem így terveztem, hagyni akartam elmenni a szöszit, de valamiért megtartottam... hm... szerintetek? :)