2012. május 9., szerda

Hypnotized by... Brian (7. fejezet)





7. fejezet

Brian leült az ágy szélére, és néhány percig csak figyelte a békésen szuszogó fiút. Annyira szép volt.
Véteknek érezte, hogy felébressze, de nem akart elmenni búcsú nélkül.
-   Indulnom kell. – suttogta, amikor arcának cirógatására Strify félig kinyitotta a szemeit.
-   Máris? – nyöszörgött, Brian pedig szomorúan bólintott – Kiviszlek a reptérre. – ült fel az ágyon félig, elnyomva egy ásítást.
-   Maradj csak, aludj. Már hívtam taxit. – mondta, és kedvesen hátrasimított néhány rakoncátlan szőke tincset.
-   Én akartalak kivinni… – nyafogta álmosan, Brian csak nevetett rajta, annyira édes volt.
-   Nem mindenki szeme láttára akarok elbúcsúzni tőled. – kuncogott, becsúsztatta a kezét a takaró alá, és gyengéden visszanyomta az ágyra.
Strify csak mosolygott, amikor Brian fölé hajolt.
-   Vigyázz magadra. – megpuszilta a fiút a száján.
-   Te vigyázz, te készülsz épp a levegőbe. – vágta rá a fiatalabb.
-   Én nem félek a repüléstől. – kuncogott Brian, és újra megpuszilta az ajkait.
-   Attól még én félthetlek. – felelte, és a férfi nyaka köré fonta a karjait, ujjait a hajába merítette, és csak nézett fel a mosolygós szemekbe – Hívj, ha leszállt a gép.
-   Majd este hívlak.
-   Nem. Ha leszálltál. – erősködött a szőke.
Brian továbbra is csak mosolygott rajta.
-   Rendben. – bólintott végül – Hívlak. Csak hogy megnyugodj, hogy nem maradtam valamilyen úton-módon odafönt.
-   Helyes. – bólogatott Strify is, és magához húzta a férfit egy édes búcsúcsókra.
Brian fülig érő vigyorral sétált ki a lakásból. Hajnali hat óra volt, a riporterek már eltűntek a ház elől, valószínűleg megunták a két napos szobrozást, és rájöttek, hogy többet úgysem fog mondani nekik senki, mint amit előző nap Strify elmondott. Tilo is úgy törte át magát kifelé menet a riporterseregen, hogy nem hagyta, hogy bárki is útjába álljon, egyetlen szót sem volt hajlandó beszélni velük, tudták jól, hogy pontosan ugyanezt várhatják el Briantől is, vagy még ennél is rosszabbat, így nem is próbálkoztak.

* * *

Londonban az interjúra épphogy odaért Brian. Stef nem volt túl boldog, amikor két órával előtte felhívta, még a reptér felől tartott hazafelé a taxija.
-   Miért nem jöttél haza tegnap? – kérdezte grimaszolva a basszerosa.
-   Emlékszel Tilo Wolff-ra? – kérdezett vissza Brian, mire Stefan őrülten vigyorogni kezdett.
-   Az a gót pasas, akiért úgy odavoltál évekkel ezelőtt. Találkoztál vele Berlinben?
Brian bólintott, de nem vigyorgott úgy, mint a barátja.
-   Akkor megbocsátom. – vigyorgott tovább, de aztán Brian arcát nézve visszavett a nagy jókedvből, és ráncolni kezdte a homlokát – Mi történt? Bántott?
-   Degyhogy. – mosolyodott el kényelmetlenül, és megforgatta a szemeit – Csak… meg akart csókolni. – nyögte ki.
-   Eddig oké. Na és akkor mi ez a savanyú ábrázat? Ennyire rosszul csinálja? Vagy az a gond, hogy mást nem akart? Nyögd már ki, átfúrja a bordáimat is a kíváncsiság.
Az alacsonyabb megrázta a fejét, és a basszerosa mellett elsétálva beült a sminkszékbe.
-   Nem nagyon nézted a közösségi oldalakat mostanában, ugye?
-   Nem. – rázta meg a fejét Stef, de Briannek nem volt ideje tovább folytatni az élménybeszámolót, ugyanis Alex, a menedzserük viharzott be az ajtón, láthatóan feldúltan. Persze az utóbbi két napban nem vette fel neki a telefont, és nem válaszolt az üzeneteire sem. Csupán annyit, hogy ne izguljon, ott lesz az interjún.
-   Brian! Végre itt vagy! Láttad azokat a képeket?! Te vagy rajtuk? Vagy bepere…
-   Alex! – vágott közbe Brian – Nyugi. – maga mellé mutatott egy üres székre.
A nő elhallgatott, leült, és kíváncsian nézett rá.
-    Én vagyok rajtuk. Egy kis szórakozás nekem is kijár, nem? – mosolyodott el negédesen.
-    Persze, kijár. – összevonta a szemöldökét – De ennyire béna még sosem voltál, hogy tele legyen egy fiúkád képével minden. Ezt elcseszted, kicsi szívem, most agyalhatok, hogyan csinálom vissza.
Brian csak megvonta a vállát, Stef meg értetlenül bámult rájuk, neki egy szót sem szólt Alex az egészről. Igaz, hogy nem is találkoztak a napokban, de felhívhatta volna. Milyen fiú egyáltalán? Már keresztbeálltak a szemei, úgy figyelt, hogy a foszlányokból össze tudja rakni a kerek egészet.
-   Miért kéne visszacsinálni? – kérdezte Brian – Olyan nagy ügy, ha összeszűröm a levet egy sráccal, akivel együtt dolgozom? Nem vagyok zughomokos, nem nagy szenzáció az egész. És nem kell aggódni, nem tizenhét éves, huszonhárom. Ergo semmit nem kell visszacsinálnod, inkább csinálj belőle reklámot, zsenikém.
-  Na, álljunk csak meg egy pillanatra. – szólt közbe – Mi az, hogy együtt dolgoztok? – nézett rá a nő értetlenül.
-   Írok neki még egy dalt. Vagy együtt írjuk. Még nem tudom. – vonogatta újra a formás kis vállait egykedvűen, és hátradőlt a székben, hogy a sminkes lány végre el tudjon kezdeni dolgozni rajta.
Ebből a „még egy dal”-ból, a hozzávetőleges korból, meg a tényből, hogy az egész Berlinben történt, kezdett összeállni Stefan fejében is az építőkockaházikó. Szóval annak a német fiúbandának az énekeséről van szó…
-   A menedzsered vagyok, Brian Molko. Ezt nem kellett volna esetleg előbb velem közölnöd, és csak utána a sajtóval? – fortyogott a nő – Azt hittem, csak idétlen találgatás az egész közös munka…
-   Alex. Fáradt vagyok. Légyszi ne szívd a vérem. Itt vagyok, amikorra itt kellett lennem, a többi meg az én dolgom.
-   Ebben a bizniszben semmi nem kizárólag a te dolgod, tündérke.
-   Akkor esetleg a hálószoba jeleneteket is ki szeretnéd elemezni? Mert akkor legközelebb titokban videóra veszem őket.
A nő feldúltan megingatta a fejét, és szó nélkül felállt a székből.
A tévéshow műsorvezetőjéhez sietett. Tudni akarta, a férfi miket tervez kérdezni az elmúlt egy-két napról Briantől.
Stef vigyorogva bámult le nagyra nyitott ártatlan szemekkel a gurulós székben ülő Brianre.
-   Mi van? – nézett fel rá kissé ingerülten.
-   Semmi. – rázta meg a fejét, és tovább vigyorgott.
Brian fintorogva lehunyta a szemeit újra, a sminkes lány megkönnyebbülésére.
-   Legközelebb…? – motyogta Stefan, és a barátja reakcióját meg sem várva, a svédasztalhoz ment egy miniszendvicsért. Ezt a szót bizony nem sűrűn mondja ki Brian Molko.
A folyosón, amikor a ledfal irányába siettek, és másodpercek választották már csak őket el attól, hogy a rendezőasszisztens intsen, hogy indulhatnak, Stef még odasúgott Briannek.
-   Amúgy mi ez a cucc? Nem szoktál ilyen pólókat felvenni.
Egy nagy csillámló piros száj volt a pólón, óriási fogak villantak elő belőle, és vörös macskakaparás betűkkel alig olvashatóan valami olyasmi volt ráfirkantva, hogy „Drink from me and live forever”.
-   Ja… ez… ez… nem az enyém… – simított végig zavartan a mellkasán, lenézve magára, és önkéntelenül is beleszippantva az anyagba, Stef pedig mindent tudóan elmosolyodott.
-   Értem. Gondolom, legközelebb majd visszaadod neki.
Brian nyitotta volna a száját, hogy rákontrázzon, de nem volt rá ideje, azonnal bájvigyort kellett varázsolnia a képére, ugyanis Stef megjegyzésével egyidőben megmozdult előttük a ledfal, és elindult a felvétel.

* * *

Két órával később Brian és Stefan már egy taxi hátsó ülésén ült. Csak néhány utcára laktak egymástól, így ilyenkor, amikor zenekaros elfoglaltság volt, és egyikőjük sem a saját kocsijával érkezett, általában egy taxival mentek haza. Sok évvel ezelőtt még költégtakarékosságnak indult az ilyesmi, mára már biztonságérzetet adó kényelemmé vált.
Az viszont egyáltalán nem volt megszokott, hogy Brian folyamatosan a telefonját nyomogassa, márpedig most mást sem csinált, amióta csak belesüppedt a puha kárpitba.
-   Mit csinálsz? – tudakolta Stefan, amikor már nem bírt a kíváncsiságával.
-   Semmit. – felelte Brian, és gyorsan zsebre tette a készüléket.
-   Semmit? – a svéd felnevetett, és megcsóválta a fejét – Kicsi Molko szerelmes… – duruzsolta.
-   Mi?! Dehogy vagyok! – kiáltott fel Brian kicsit talán túlzott hévvel, mire Stef csak még jobban elkezdett nevetni.
-   Szóval beletrafáltam.
-   Hagyjál, Stef. Különben kiszállok, és mehetsz egyedül haza. – fenyegetőzött morcosan.
-   Szállj csak, ha egyedül szeretnél lenni, úgy legalább nyugodtan szájberturbékolhatsz. – Brian már épp nyitotta a száját, de Stef gyorsan belé fojtotta a szót – Még az illatod is fura. Mi az, ennyire jó a srác, hogy nem fogsz fürödni hetekig, nehogy lemosd magadról az illatát? – vigyorgott.
-   Na MOST fogd be, oké? – villantotta rá a szemeit egyre dühösebben, amikor újra megrezzent a mobilja.
Előhúzta a zsebéből, és a képernyőre pillantva próbálta elnyomni a mosolyt, amit a fiú szavai csaltak az arcára.
„azon agyalok fél órája, mivel fizetek majd a reklámért neked… bármi ötlet esetleg? ;)”
Futva Stef felé pillantott, ő csak nézte az arcát, és tovább vigyorgott rajta. De nem szólt semmit, jobbnak látta, ha most már nem teszi, sőt védekezőleg még maga elé is emelte mindkét kezét, amint Brian szemei őt célozták meg.
Alex még a műsor előtt kioktatta a riportert, hogy bár jobb szeretné, ha nem tenné, de ha mégis, csak futólag kérdezhet rá a berlini napokra. Végül persze hogy valamilyen úton-módon arrafelé kanyarította a férfi a beszélgetést. Brian mindössze annyit mondott neki, hogy egészen más elfoglaltság miatt volt Berlinben, véletlenül futottak össze, és előfordulhat, hogy Strify szólólemezén megtalálható lesz egy dala. De ez még a jövő zenéje, még semmi sem biztos, így ennél többet nem nyilatkozik róla.
-    Holnap akkor jössz próbálni? – váltott témát okosan Stef, még mielőtt elkezdett volna a méregtől füstölni drága barátjának a feje.
-    Megyek… – fintorgott – Bár nem tudom, miért kell egy héttel a koncert előtt próbálni, nem vagyunk már óvodások.
-    Ha Alex így akarja, akkor így lesz. Kibírsz egy hét alatt háromszor néhány órát, nincs túl sok egyéb dolgod, ha jól sejtem.
-    Néha komolyan azt érzem, hogy nem ő dolgozik nekünk, hanem mi neki… – dünnyögött.
-    Szerintem kölcsönösen együtt dolgozunk. – vonta meg a vállát Stefan.
A taxi bekanyarodott Brian lakásának utcájába, elköszöntek egymástól, és kezében a telefonnal felsietett a lépcsőn.
Amint becsukta maga mögött az ajtót, azonnal hívta a fiút.
-    Szóval… ki kell találnom valami fizetséget? – búgta a telefonba köszönés helyett, a fiú pedig csak nevetett a túlvégen, aztán elhallgatott.
-   Miért beszéltél rólam? – kérdezte komolyan.
Végignézte az interjút online. Hogyne nézte volna. Legalább egy kicsit úgy érezhette addig, hogy Brian még mindig ott van vele.
-   Kérdeztek. – vonta meg a vállát Brian.
-   Nem lett volna muszáj. Előtte letisztázhattad volna, hogy ez és ez tabutéma.
-   Nem vagy tabutéma. – mosolyodott el úgy, hogy az a telefonon keresztül is jól érződött.
-   Nem? – kérdezett vissza a szőke meglepetten.
-   Nem.
Nem tudott mit felelni. Néha annyira édes volt vele Brian, máskor meg szinte félt tőle. Nem fizikailag, inkább csak a reakcióitól tartott, de mégis. Néha azt gondolta időzített bombát engedett az ágyába, és egy óvatlan takarórántás elég, hogy elkezdjenek visszafele rohanni rajta a kis piros számok.
De nem csak ő nem tudott mit felelni, Brian sem tudta, mi mást mondjon neki az interjúról. Nem akart csöpögős lenni, annyiban biztos volt. De azt sem akarta, hogy úgy érezze Strify, hogy semmibe veszi. Mindig megbánta utólag, amikor úgy kezelte. Nem érdekelte a sajtó, nem fog többet úgy beszélni róla senki előtt, mint ahogy Tilo előtt tette. Inkább kikerüli a kérdést, minthogy félvállról beszéljen a találkozásukról.
-   Te magad mondtad, hogy téged nem kell védenem a médiától. Hát nem védelek. – tette még hozzá magyarázatképpen.
Ha az interjúról többet nem is, viszont valami másról mindenképpen beszélniük kellett. És Brian jól tudta, hogy Strify nem fog örülni a hírnek.
-   Figyelj csak. – folytatta egy sóhaj után – Tudod, mondtam, hogy jövő hét végén lesz egy-két koncert itt Angliában, de a hét első felében rá fogok érni pár napra. – a szőke óvatosan nem kérdezett vissza, csak jóváhagyólag hümmögött, aztán inkább megvárta a folytatást – Most úgy néz ki, hogy bekeményített a menedzserünk, és végig akar nézni néhány próbát azalatt a pár nap alatt.
Strify nagyot nyelt. Az első kifogások. Ijesztően hamar. Hogy jöhet Briannel a szikrázó napsütésben ilyen váratlanul álnokul mindig egy óriási zivatar?
-   Szóval nem tudsz jönni. – jelentette ki, és minden erejével próbált érzelemmentesnek hangozni.
-   Bepótoljuk, ígérem. – felelte Brian.
Őszintének tűnt. De akkor sem hitt neki.
-   Rendben. – sóhajtott a fiú, és nem várta meg az ígéretfolyam folytatását, majd ha tényleg látja, akkor elhiszi, addig biztosan nem, nem esik még egyszer ugyanabba a hibába – Jó éjt, Brian.
-   Jó éjt, álmodj szépeket. – súgta vissza a férfi gyengéden.
Érezte, hogy Strify nem bízik abban, hogy igazat mondott. Pedig tényleg látni szeretné.
A fenébe Alexszel, látni akarja őt és kész! Nincs szüksége arra, hogy egy hétig próbáljon egy-két koncert miatt. Ezt holnap közölni is fogja vele.
Idegesen a szőnyegre dobálta a ruháit és befeküdt az ágyába. A fiú pólóját a párnája mellé tette, hogy érezze az illatát. Tudta jól, hogy nagyon szentimentális, amit tesz, de úgy döntött, amíg senki nem látja, senki nem tud róla, addig megteheti.
Felváltva nézte a plafont és a telefonja kijelzőjét egy darabig, de végül úgy döntött, nem kezd magyarázkodó sms-ek írásába. Holnap úgyis felhívja. Megígérte neki, hogy minden nap beszélnek, és nem tervezte, hogy nem tartja be. Hiszen nem azért hívná, mert megígérte, hanem azért, mert hallani akarja a hangját.

Mindeközben a kontinens belsejében egy fiú pontosan ugyanúgy feküdt az ágyán, hol a mennyezetet, hol pedig a mobilját bűvölve halványkék szemeivel. Ő már nem bízott a másnapban. Ha fel is hívja majd Brian, ahogy ígérte, csak újabb kifogásokkal jön majd. Talán fel sem veszi neki a telefont. Nem akarja hallani az olcsó hazugságokat.
Órákig csak forgolódott az ágyában, képtelen volt elaludni. Próbálta a távolból megfejteni a férfit, akit szeretett, de hiábavaló volt minden, semmire sem jutott. Aztán hajnalban a kimerültség győzött, és elnyomta őt az álom.


--------------------------------
na, ugye mondtam, hogy cuki? :)
folyt. köv.

6 megjegyzés:

  1. szereteeem! nagyon édik <3
    de most akkor brian már beadta a derekát? vagy azért még kapálózik legbelül? :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon vagi mar vartam h folytasd::P:P tok cuki bene brian ahogy leirtad h sms ezik:P

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! Miattatok érdemes firkálgatnom :)

    Brian kapálózik. Ő mindig. De attól még fülig szerelmes. :D

    VálaszTörlés
  4. Egyelőre mindenből csak fél fejezeteim vannak, de igyekszem a héten valamit adni nektek :)

    VálaszTörlés