YAWTO - Térdre

Kedves pornóőrültek. Mert vagytok páran, tudom. Boldog szülinapot, akár mostanában van, akár nem. Mert ez most egy szép ajándék nektek.
Szóval, PWP... igen, többnyire. Meg némi BDSM, de nem vészes, nem durvulunk nagyon ;)
Az eredeti történet ismerete nélkül is olvasható 'kis' (khm, húsz oldalas) Brian Molko/Jared Leto one-shot.
Az egészet egy fotó ihlette.

Történetesen ez:

  
Igen. A kutyafáját. Mondtam én is. És hogy micsoda pofátlanság így kinézni. És még kérkedni is vele, az már mindennek a teteje.

Szóval csúnya, rosszfiú Jared, élete párjának, egyetlen Brianemnek rendkívül indulatos szemszögéből. 

És persze erősen 18-as karika. Mert Sophie-Anne pisztolyt tartott a halántékomhoz. 

Kellemes szülinapi ajándékbontogatást. Meg nyálcsorgatást. Meg miegymást. Éjszaka olvassátok, sötétben, egyedül... ;)
És a szabad kezetekkel aztán, ha szerettek, írjatok nekem valami szépet :)

YAWTO – Életképek

Térdre

Brian’s POV

Két hete nem láttam. Leszámítva a technika vívmányai által generált kis képeket a telefonomon meg a laptopomon. Bár szerintem azokat nézve csak még rosszabb, még inkább érzi az ember, hogy 3D-ben mennyire sóvárog azután a valaki után, akinek a képe két dimenzióban mocorog előtte, időnként meg-megakadva, kikockásodva, vagy teljesen elfeketedve.

Iszonyú hosszú tizennégy nap volt. Ez volt az első, hogy amióta gyakorlatilag együtt élünk, külön töltöttünk ennyi időt. És mivel már igencsak hozzászoktam a napi rendszerességű szexhez, ez a távolság most még inkább frusztrált. Régebben meg sem kottyant akár néhány hónapnyi szexmegvonás sem. Most meg már három nap után, a csillagokat is leígérve az égről, könyörögtem neki videotelefonálás közben, hogy legalább a pólóját vegye le a kedvemért, ha már maszturbálni nem hajlandó nekem élőképen. Pedig tényleg nagyon szépen kértem.

Ma este lesz az első koncert, amit tervek szerint a közönség oldaláról fogok végignézni. Persze sokszor láttam, hallottam már őt színpadon az évek során, de többnyire csak belepillantottam néhány perc erejéig, leginkább a backstage-ből, vagy oldalról. Premier plánban az igazi show-t még sosem néztem végig.

Leginkább azért esett a mai napra a választás, mert egy színházban lesz a koncert. Érdekes helyszín, remek akusztika, és ami a legfontosabb, privát páholy néhány ismerősnek, barátnak, személyzetnek, vagy csak szimplán pár befolyásos és pénzes VIP vendégnek, akiket a szervezők beengednek oda. A lényeg, hogy valószínűleg agyontaposni sem fognak, és remélhetőleg egész koncert alatt vegzálni sem, csak azért, mert vagyok, aki vagyok.

Ülök a kék plüssben, és ujjaimmal idegesen dobolok a karfán. Már fél órája fel kellett volna szállnunk. Hamar kiderül, hogy dobolhatok bármilyen elszántan még egy ugyanilyen zaklatott fél órát, akkor sem izzítják be nekem a hajtóműveket előbb. Késik a gép, valami fontos csatlakozást várunk. Állati. Nem tudunk már találkozni előtte. Nem tudunk szexelni előtte. A franc essen a rohadt légitársaságba, szexelni akarok végre! És köszönöm a lehetőséget, most csak azért sem fogok körbenézni, van-e esetleg jelentkező. Kizárólag egy bizonyos valakivel akarok szexelni.

Épp a koncert elejére érek oda. Annyi előnye van a dolognak, hogy legalább már sötét van, mindenki tekintete a színpadra szegeződik, ergo nem kell a kis erkélyen jópofiznom senkivel. Az első fél órában még csak mosolyogva integetek neki, ahogy látom, hogy néha felém pillant. Aztán ahogy bemelegszik, és megválik a felsőruházata nagy részétől, már annyira nem mosolygok. Kezdek feszült lenni.

Még a műsor fele sem ment le, amikor elkezdem figyelni a nadrágját. Nem tudom eldönteni, hogy csak én vagyok ilyen őrült, és látok olyasmit, ami nincs ott, vagy tényleg… nem… az nem lehet. Túl kanos vagyok. Kiéheztetett a kis ártatlankám. Hát majd ma megkapja a magáét. Annyi biztos, hogy ma éjjel nem fog sokat pihenni, bármennyire is fárasztó turnét rakott össze nekik a drága menedzsment.

Elhessegetem a gondolataimat, már épp megbékéltem volna a ténnyel, hogy őrületbe kerget a hiánya, aztán egyszer csak váratlanul rámarkol a szerszámjára, és jelentőségteljesen ráz rajta néhányat. Csak két másodperc az egész, a kiscsajok visítanak egy artikulálatlant, aztán ugyanúgy visszatérnek a dalszöveg visításához, mintha mi sem történt volna.

Én viszont nem tudok ilyen egyszerűen túllépni a dolgon. Kiszáradt torokkal bámulom percekig, a szemgolyóim is kezdenek vészesen veszíteni nedvességtartalmukból, ideje volna pislogni néhányat. Meg aztán nyelni sem ártana, mert egy idő után, vattacsomósat már sokkal szarabb érzés. De egyszerűen képtelen vagyok. Lebénított.

Ezt mégis hogy képzeli?!

Körbenézek odalent, miután összekanalaztam magam valamelyest. Vajon ez teljesen normális nála? Vagy csak nekem szólt? Úgy látom, más nincs annyira kibukva, mint én. Annyira? Leginkább semennyire. Esetleg egy-két kislányka leheletnyit szélesebb vigyort villant, mint eddig, de semmi. Fantasztikus.

Hogy venné ki magát az, ha most felrongyolnék a színpadra, a térdeimre hasaltatnám, letolnám a nadrágját, és vörösre fenekelném a pucér hátsóját a becses közönsége előtt? Szerintem csak tovább szélesedne egy árnyalatnyival a mosolyuk, és ugyanúgy továbblépnének… jesszus, hova kerültem?!

Elfehéredett ujjakkal markolva a korlátot, egyik lábamról a másikra lépdelek, toporgok kényelmetlenül, próbálom rávenni a nadrágomban ébredező szörnyeteget, hogy nyugodtan bújjon vissza a barlangjába, és aludjon még egy jó órát. Vagy kettőt.

Az már szinte meg sem kottyan ezek után, amikor éneklés közben önfeledten elkezdi simogatni a pucér hasát, meg az izzadt mellkasát. Persze, értem én, sokszor én sem tudok mit kezdeni a színpadon a kezeimmel, ha nincs bennük gitár. De amit ő művel, az egyértelműen büntetésért kiált.

A koncert után, amikor sehol sem talál, megcsörren a telefonom. Mikor feldúltan hívtam a buli előtt, és válogatott szépségekkel szidtam fennhangon a gépen ülve a kedves légitársaságot, amiért nem leszek ott egyhamar, azt beszéltük meg, a backstage-ben várom. Na de még mit nem. Azok után?

-    Merre vagy, gyönyörűm? – kérdi turbékoló hangnemben.

Mindjárt pofán vágom. Ja, nem tudom, ugyanis eljöttem. Az utolsó szám közepén, még a tömeg előtt.

-    Akadt egy kis elintéznivalóm. – felelem szárazon – Menj a hotelbe, mosd le magadról az első soros kiscsajok nyálát, nemsokára ott leszek.

-    Mi az, féltékeny vagy a kiscsajokra? – nevet fel önfeledten.

-    Ja. Persze. – mordulok rá – Tedd, amit mondtam, nagyfiú. És most hagyd, hogy én is tegyem a dolgom. Szia. – ezzel bontom a vonalat.

Szívesen megnéztem volna most a képét. Szerintem lövése sincs, miért beszélek így vele. Pedig ha tudná. Nem izgatjuk fel apucit ilyen hosszú szexmegvonás után úgy, hogy nem tudunk neki öt percen belül letérdelni. Ezt ma a fejébe vésem.

Néhány dolgot még bedobálok a kosárba, aztán a kasszához lépek, és fizetek. Egy felirat nélküli, egyszerű, barna papírszatyorba teszi be nekem az összevissza tetovált, türkiz hajú, fémekkel átlyuggatott, valószínűleg alig húszéves csaj a cuccot. Köszönök, és komoly tervekkel a fejemben kilépek az üzletből az éjszakába. Leintek egy taxit, és bemondom a hotel címét.

Kopogok. Nem telik bele tíz másodperc, máris hallom a gyors lépteket, aztán a kis tornádóm felszakítja az ajtót, és a nyakamba ugrik. Ugrana. Ha nem lépnék félre. Még jó, hogy nem terül ki a folyosó futószőnyegén.

Határozottan megingatom a fejem, és ujjamat rászegezve beparancsolom a hotelszobába.

-    Mi történt? – vonja össze a szemöldökét, semmit sem értve.

Ijesztő lehetek. Nem mosolygok, nem bújok hozzá, mint egy plüssmacihoz, még csak egy aprócska puszit sem kap. Két hosszú hét után. Tényleg rémisztő.

Berúgom magam mögött az ajtót, a szőnyegre mutatok, és ellentmondást nem tűrőn ráparancsolok.

-    Térdre.

Kikerekednek a szemei, és hitetlenkedve felkuncog.

-    Azt mondtam, térdre. És nem nevetgélsz. Megértetted? – utasítom a legnagyobb nyugodtsággal a hangomban.

Nem mondom, hogy minden erőfeszítés nélkül. Egy szál pamut sortban áll előttem, valószínűleg alsót sem volt ideje alá venni, a haja nedves és kócos, talpának vizes nyomai a parkettán fénylenek mögötte. Most jött ki a fürdőből.

Abbamarad a nevetés, marad az elképedt arc, a tátott száj, és a tágra nyílt, óriási, pislogó, szikrázó kék angyalszemek.

Most kellene előhúznom a papírszatyorból a kis gumilabdát, ha már úgyis ilyen szépen tátja nekem a száját. De nem teszem. Későbbre tartogatom.

Talán egy perc is eltelik hezitálással, próbálja megfejteni az arckifejezésem, de abból nem kap! Én is vagyok olyan jó színész, hogy ha nem akarom, nem írom ki homlokomon futó fényszalagra, mi van a fejemben. Végül, kicsit ugyan meglep vele, hogy ellenvetés nélkül teszi, de lassan, szó nélkül, letérdel a szőnyegre.

-    Jó fiú. – lépek oda mellé, megsimogatom a haját, ő meg mint egy kiscica bújik bele a tenyerembe, csak a doromboló hang hiányzik, hogy még hitelesebb legyen.

Néhány másodpercre hagyom, hogy dörgölőzzön, aztán elhúzom a kezem, és összeszűkített szemréseimen át pillantok le rá.

-    Nem úgy, mint odafent a színpadon ma este. Ott egyáltalán nem voltál jó fiú. – csóválom meg a fejem bosszúsan.

Nyitja a száját, de ráteszem ajkaira mutató ujjam.

-    Csak ha kérdezlek, akkor beszélsz.

Remegve bólint, nyel egyet. Azt hiszem, kezd érteni.

A zacskóból előhúzott szegecses nyakörvet a nyaka köré erősítem, majd rácsatolom a vékony ezüstszínű láncot. Mozdulatlanul, elnyílt ajkakkal, hullámzó mellkassal figyeli minden lépésem.

-    Hm, nagyon jól áll. – vonom össze a szemöldökeim a művemet vizslatva, és mutatóujjam hegyével futva végigsimítok nyirkos bőrén a nyakörv mellett – Talán megtartjuk későbbre is. – beleborzong az érintésembe, a szavaimba, az ígéretbe, amit rejtenek.

Úgy tűnik, nem lőttem olyan nagyon mellé a mai terveimmel.

Kezembe fogom a papírzacskót, másikba a lánc végét, és rántok rajta egy nem túl erőset, de azért elég határozottat ahhoz, hogy megértse a jelentését.

-    Kövess, kiscica! – búgom a legerotikusabb hangomat elővéve.

Huh, ahogy négykézláb kezd lépdelni mögöttem, arra egy kicsit azért nekem is elakad a szavam. Nem így értettem, hogy kövessen. Persze nincs ellenvetésem. Sőt.

Visszanyelem a csodálkozást, a számban túltermelésnek induló nyállal együtt. Próbálom nem tudtára adni, hogy meglepett. Igen, persze, én ezt pontosan így értettem… veszem fel gyorsan a pókerarcot, és lépdelek tovább előtte, egy pillanatra sem kiesve a szerepemből.

A fürdőbe irányítom, hogy lemoshassam magamról az út porát. Rádobom a fiókos komódra a zacskót, kihalászok belőle két pár egymáshoz erősíthető bőr bilincset. Amikor megláttam a polcon, halkan felnevettem, gondoltam milyen vicces kis játékszer, ha két kiscicád van, összekötheted őket… aztán jobban megnézve a piktogramokat a dobozon, kaján vigyorrá vált a mosolyom.

Odairányítom az egy szem kiscicámat a puha fürdőszoba szőnyegre, hogy ne fájduljon meg szegénykém térde a kövön. Mert sokáig fog itt térdelni, azt garantálom. Egy pár a csuklókra, a háta mögött rájuk erősítve, egy pár a bokákra.

-    Ülj szépen a sarkadra. – vigyorodok el, miután a második garnitúrát felcsatoltam.

Letérdelek mellette, és a két bilincset egy rövid lánccal egymáshoz erősítem. Esélye sem lenne felállni, vagy bármit érdemlegeset változtatni a testhelyzetén.

Homályos tekintettel figyeli minden mozdulatomat. Ajkai kiszáradtak, szaporán veszi a levegőt, a farka lüktetése pontosan kivehető a vékony sorton keresztül, ha akarnám, könnyűszerrel meg tudnám számolni a pulzusát is csupán a nadrágját nézve. De nem nézem sokáig, hozzáérni meg végképp nem fogok mostanában. Csak ignorálom, már amennyire bírom. De mint említettem már, színésznek sem vagyok utolsó. Nem látszik rajtam, hogy legszívesebben jól rámarkolnék. De a ma este az önuralomé.

Ledobálom a ruháimat mellé a földre. Csendben figyel, a légzése egyre rendszertelenebb, hol mély, reszkető sóhajok, hol apró légvételek gyors egymásutánja. Miután végeztem, teljesen meztelenül lépek a komód mellé, szándékosan centikre a szemeitől, és kezdek megint a barna zacskóban keresgélni, amikor előrehajol, amennyire a bilincsek engedik, és forró nyelvével dorombolva végignyal a derekamon. Óvatlanul felnyögök, ő pedig halkan felnevet.

-    Ez nem volt szép. – dorgálom a hajtövére markolva, hátrafeszítve a fejét, hogy távol tartsam magamtól – Úgy látom, nem érted a szabályokat. – a füléhez hajolok, és hajszálnyira tőle, forró levegőt fújva bele suttogom el neki – Mindent csak engedéllyel. Márpedig ilyesmire nem fogsz mostanában engedélyt kapni. – mosolyodok el gonoszkásan.

Úgy döntök, mégis ideje előhúznom azt a kemény gumilabdácskát. Jelzem, hogy nyissa ki a száját, és belehelyezem a szíjakra erősített golyót.

-    Harapj rá, rossz cicus.

Hezitálás nélkül teszi, amire utasítom. Megrándul a farka, a mellbimbói egészen apróra zsugorodnak, tátott szájjal belenyög a labdába, én pedig a tarkójánál összecsatolom a szíjakat. Mostantól se beszéd, se nyalakodás. Nem, amíg én nem akarom.

A haját markolva, erőszakkal húzom hátra újra a fejét, hogy felnézzen rám, a szemembe. Ujjaimon érzem a remegését, az izgalmat, amit ez az egész kelt benne. A szemében őrült vágy van, és egy kis könyörgés is, bár jól tudja azt is, hogy hiába könyörög a szemeivel, nem kaphatja még meg azt, amire vágyik. Még. Az ígéret viszont benne van minden mozdulatomban, tudja, hogy meg fogja kapni. Amikor úgy akarom.

-    Most megfürdök. – jelentem ki – Szeretnéd, ha nyitva hagynám a kabin ajtaját? – kérdem mély, búgó, erotikus hangon – Akarsz nézni közben? – feszítem a húrt, mintha lehetséges lenne a jelenleginél is jobban felizgatni.

Hát persze, hogy nem valódi kérdés volt. Úgyis tudom a választ. Nyüszítve könyörögne érte, ha csak a zuhanykabin tejüvegén keresztül látná a sziluettjét annak, ahogy magamhoz nyúlok. Nehezére esik a nyelés, de muszáj a bevillanó képekre túltermelődő nyálat visszanyelnie. Fátyolos tekintettel bólint, reszketve, némán válaszolva a kérdésemre.

Elmosolyodok, és belépek a zuhany alá. Megnyitom a vizet, kéjesen nyögve élvezem a rám zúduló meleg permet simogatását. Aztán egy adag tusfürdőt a kezembe nyomva, ugyanúgy élvezem a saját tenyerem érintését is. Néha a szemem sarkából rápillantok, de többnyire tudomást sem veszek arról, hogy más is van a helyiségben. Valaki más, aki remeg a vágytól, hogy hozzám érhessen. Hogy lenyalhassa rólam egyenként az összes vízcseppet. De egy ideig a kezei és a szája is hiába vágyakozik.

Nem sietek, kihasználom a vicces kis hajfétisét, úgy döntök a fejemet is a víz alá dugom, besamponozom, aztán beállok a zuhany alá, arccal, és csak folyatom magamra lehunyt szemmel a vizet, miközben magamhoz nyúlok.

Egy elfúló morgást hallok csak a szőnyegen térdeplő szépségem irányából, nem sietek kinyitni a szemeimet, eltelik néhány perc, mire felé fordulok. Pimaszul elmosolyodok.

-    Mondani szerettél volna valamit? – kérdem vidáman, és elzárom a vizet.

Lassan kilépek a kabinból, leemelek a polcról egy tiszta törölközőt, nagyjából végigtörlöm magamat, a hajamat, és elé állok. Összetapadt tincseim végéből a mellkasára csöpög a víz, fénylő hűvös csíkokat hagyva felhevült testén. Arcától centikre van a merev farkam. Reszketve összeszorítja a szemeit, a hideg futkos a bőrén a párás meleg helyiségben.

-    Nyisd ki a szemed. – utasítom halkan.

Rázza a fejét, szaporán kapkodja a levegőt, és még jobban szorítja össze a szemeit. Az álla alá nyúlok egyik kezemmel. Másikkal férfiasságom tövére markolok, és lassan tovább kényeztetem magam.

-    Nyisd. Ki. – mordulok rá újra, jóval határozottabban.

Lihegve kinyitja a szemeit, pupillái óriásira tágulnak, amint meglátja az orrától centikre a lüktetve duzzadó merevedésem, én pedig gyengéden arcul csapom vele. Felnyög, meginog a térdein, gyorsan elkapom a mellkasánál csüngő póráz láncát, nehogy oldalra dőljön. Újra lehunyja a szemeit, nagyokat nyeldesve.

-    Megtiltom, hogy becsukd a szemeid. Nézz engem. – parancsolok rá, aprót rántva a láncon, ő pedig engedelmeskedik.

Látom a szenvedést a szemében. Tudom, hogy még soha nem érezte magát így, sosem fájt neki még ennyire a vágy, soha nem érezte még ennyire gyötrelmesen tehetetlennek magát. Pontosan azt érzi, amit én éreztem egy-két órával ezelőtt. Édes bosszú.

A makkomon megcsillannak az első cseppek. Most már számítok arra, hogy bármit teszek, szüksége lesz támogatásra, így a haja alá csúsztatom a tenyeremet, és megtámasztom a tarkóját. Tovább fejem az előváladékot, majd hüvelykujjammal összegyűjtöm, és váratlanul az ajkaira kenem. Nem sokon múlik, ha nem figyelek, összecsuklott volna.

Megőrülök az artikulálatlan nyögéseiért, amikké a kis gumilabda transzformálja a hangjait. Nem tudom, mi izgat fel jobban, a hangjai, a látványa, vagy a tudat, hogy az enyém, ahogyan csak akarom.

Újra gyengéden az arcához csapkodom néhányszor a farkamat, ő pedig próbál összegörnyedni, de a lánc nem sokat enged, és zokogásszerű remegésbe kezd.

-    Szeretnéd, ha kivenném ezt? – simítok végig lassan a kis labdán.

A válaszra várva kezem levándorol a póráz végéhez, az erekcióm tövéhez illesztem, és lassan elkezdem feltekerni rá a vékony ezüstláncot. Tágra nyílt szemekkel néz. Felelni is elfelejt egy percre, aztán mikor észbe kap, felnéz a szemeimbe, könyörgő tekintettel, nyöszörögve bólogat hevesen válaszként. A feltekert lánc csilingelve tér vissza a mellkasára, amikor elengedem.

-    Azt akarod, hogy a torkodig toljam a farkam? – morgom a füléhez hajolva.

Artikulálatlan hang tör elő belőle, ami biztos vagyok benne, hogy egy óriási igen akart lenni, és további őrült bólogatás a válasz.

Hátranyúlok, és kioldom a csatot. Kiveszem a kis labdát, megnyalja a száját, nyel néhányat, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát, aztán hirtelen előrebukva, telhetetlenül vesz tövig a szájába egyetlen pillanat alatt. Számítottam rá, csak ezért nem nyögök fel elveszetten, és csuklok össze mellette erőtlenül a szőnyegen.

Lehunyja a szemét. Most nem szólok rá érte. Hadd élvezze egy kicsit. És én is élvezni akarom egy percre, mielőtt elveszem tőle.

Istenem, de hiányzott! Legszívesebben sosem szállnék ki a szájából. A haja tövére markolok mindkét kezemmel, és erősen magamra húzom, amilyen mélyre csak tudok, belefurakszom. A remegések, amiket a torka küld a testembe a nyögései közben, amikor levegőért küzd, megőrjítenek. Nem tudom elereszteni. Félek, hogy el fogok élvezni. Én magam rontom el a saját játékomat.

Amikor egy pillanatra hátrahúzódik levegőt venni, gyorsan kicsusszanok mohó ajkai közül. Nemtetszését kifejezve nyög fel zihálva, nyújtja a nyakát, hogy visszaszerezzen, de hátralépek. Az ajkait nyalogatja, harapja, tépi, mellkasa őrült tempóban mozog fel s le. Igéző a látvány. De nem adhatom meg neki, amiért némán könyörög.

Lenézek rá, a sort kezd átázni, apró nedves kör van ott, ahol gonoszmód leszorítja az anyag a kőkemény farkát. Kajánul elmosolyodok, és most szándékosan bámulom feltűnően. Megkerülöm, és hátulról hajolok a füléhez.

-    Elélveztél volna úgy, hogy még csak le sem került rólad a nadrág? – duruzsolom a fülébe, és közben figyelem a merevedését – Csak attól, hogy leszophatsz? Egyetlen érintés nélkül? – kínzom.

Minden szavamra megrándul a farka, a nedves folt lassan növekszik. Minden apró szőrszál vigyázzba áll a testén. Tudom, hogy nem sok kellene neki. Egyetlen apró érintés csak. Fogalma sincs arról, mennyire imádom ezt benne!

És ezt az egészet is. Hogy milyen egyszerűen belement a játékba, hogy feltétel nélkül engedelmeskedik, átengedi nekem a teste minden rezdülése felett az irányítást. Az enyém. Teljesen. Azt teszek vele, amit csak akarok. És bár büntetésnek próbálom álcázni, az egyetlen, amit most igazán akarok, hogy felejthetetlen élmény legyen neki ez az este.

Csak kuncogok ördögien, ahogy a tarkójához hajolva figyelem a nadrágját. Aztán az illatát érezve, egyszer csak őrült késztetést érzek arra, hogy megkóstoljam végre. Megnyalom a füle tövét. A váratlanságtól hangos nyögéssel bukik oldalra, a könyökével csillapítva az esést. A vékony ezüstlánc csilingelve tekeredik össze mellette a kövön.

-    Kérlek… – néz fel rám, suttogva, a kegyelmemért könyörögve.

-    Mit kérsz? A farkamat? Vissza akarod kapni? – markolok a tövére erősen, hogy kidagadjanak rajta az erek.

Lenéz a mostanra már túl hosszú ideje fájdalmas börtönként utált nadrágjára. Nem pontosan így értette, tudom. Arra kért, hogy engedjem elélvezni végre.

Mégis a lüktető merevedésem nézve, zihálva bólint, szemhéjai félig lehunyva, egész testében remegve.

-    Úgy viselkedtél ma este a színpadon, mint egy prostituált. Mint akire a show végén licitálni lehet, és az viszi haza, aki a legtöbbet ajánlja érte. Talán úgy is kellene bánnom veled. – vetem oda neki, miközben kioldom a két bilincset összekötő láncot, kicsit több mozgásteret engedve neki – A farkamat akarod? Be akarod nyelni, amíg csak bírod, és még tovább, hogy levegőt se tudj venni? Vagy azt akarod, hogy az arcodra élvezzek, mint egy kurvának, amitől aztán nyüszítve piszkítanál magad alá?

Félrebillentem a fejem, úgy nézek le a padlón összegömbölyödő alakjára. Remeg a szavaimtól. Nem szoktam így beszélni vele. De most bármit megtenne, látom a szemében. Éppen ezért nem felel. Nem meri kimondani.

-    Neem. – mosolyodok el végül fejcsóválva, és a póráz végét a kezemre tekerve a szőnyeg felé biccentek.

Visszatérdel a puha anyagra, én pedig egyik csuklójáról leoldom a bőrszíjat, és most nem mögötte, hanem előtte bilincselem össze őket újra.

-    Támaszkodj a könyöködre. Látni akarom azt a gyönyörű seggedet. – parancsolok rá széles vigyorral ajkaimon, felállok, és az utóbbi órában elhanyagolt papírzacskómhoz lépek.

Azonnal engedelmeskedik, boldogan emeli égnek a fenekét, szégyentelenül felkínálva nekem magát. Még csak nem is sejti, mennyire el van tévedve a póz miértjéről. Végigsimítok a fenekén, ahogy mellélépek, ő szűkölve emeli még feljebb a csípőjét, még jobban belesimulva az érintésembe.

Egy fekete szemkötőt libegtetek meg az arca előtt.

-    Most nem lesz gond, ha lehunyod a szemed. – harapom be mosolyogva alsó ajkamat, és megkötöm a szalagokat a tarkóján.

Mögé lépek, és nem tudok ellenállni, újra végigsimítok fenekének tökéletes ívén. Hangosan nyögdécsel, tolja magát a tenyerembe a még intenzívebb érzésért. Tudom, hogy nagyon óvatosnak kell lennem vele, nem sok kell neki.

Lehúzom a fenekéről az anyagot, csak épp annyira, hogy a combtövén pihenjen a nadrág hátsó szegélye, elöl a merevedése viszont ne szabaduljon még ki belőle. Mögé térdelek, belemarkolok két oldalt az izmaiba, kissé széthúzom a gömböket, és csak nézem a vágya lüktetését. Szívesen megkóstolnám most, falnám, míg sikoltva nem esik össze, de nem tehetem, ez nem az a játék. Csak egy másodperc erejéig futtatom végig ujjam hegyét a bejáratán, ő pedig felsikolt, beleharap a saját karjába, majd beletemeti az arcát, hogy lehűtse magát.

-    Csak akkor élvezhetsz el, ha engedélyt adok rá. – súgom, és felállva egy másik tárgyat húzok elő a szatyorból – Megértetted?

-    Meg… megértettem. – feleli remegő hangon.

A vékony bőrszíjakban végződő fenyítőeszközt lassan végighúzom a fenekén. Nem tudhatja, mi van a kezemben, hátát homorítva élvezi a simogatást, mint egy macska, amikor nem túl nagy erővel hirtelen lecsapok rá. Felszisszen.

Másodperceken belül apró piros csíkok jelennek meg fenekének makulátlan fehér bőrén. Odalépek és végighúzom az ujjaimat a rózsaszín vonalakon. Egy kicsivel lejjebb tolom a nadrágszegélyét, csak hogy a heréi kilátsszanak belőle.

-    Nagyon… nagyon rosszfiú voltál ma. – dörmögöm, és lecsapok még egyet rá, szándékosan úgy, hogy néhány szíj vége most elérje a golyóit is.

Nyögve sikolt fel. Hirtelen nem tudja biztosra, hogy az égető érzést jónak, vagy rossznak könyvelje el. De amikor a váratlanul belemaró fájdalom gyorsan átcsap forró vágyba, a kín kéjes lüktetéssé szelídül, megrándul a farka, és zihálva feljebb emeli a fenekét, a következő csapásra számítva, türelmetlenül várva azt.

Mosolyt csal az arcomra a mohósága, lehajolok, és végignyalok feneke felhevült bőrén, ahol a piros csíkok virítanak. Megremegnek a lábai, újra az alkarjába mélyeszti fogait, és egy elfúló nyöszörgéssel jutalmaz.

Utoljára a kezemmel csapok a fenekére, amivel egyidőben kiadom neki az utasítást, hogy egyenesedjen fel a térdein.

Beletúrok a hajába, amikor engedelmeskedik. Először kedvesen, simogatva, aztán megragadom tincsei tövét, és hátrafeszítem a fejét. A füléhez hajolok a háta mögül.

-    Meglepően jól viselkedsz. Nem számítottam erre. – duruzsolom, fülkagylójába fújva az elhasznált levegőmet, mire megremeg – Mit szeretnél? Kívánhatsz valamit.

Megnyalja ajkait, úgy felel, suttogva.

-    Csókolj meg.

Megütközök a válaszán. Egy pillanatra kiesek a szerepemből, amit ő szerencsére nem érzékel a szemkötő miatt.

Bármit kérhetett volna, hogy oldozzam el, hogy hagyjam végre elélvezni, hogy cseréljünk helyet, vagy akár azt, hogy lovagoljam meg. Bármit. De nem. Ő azt kéri, hogy csókoljam meg.

Néhány másodperces hezitálás után megfogom a nadrágja szegélyét, óvatosan kibújtatom belőle a merevedését, anélkül hogy hozzáérnék, és letolom az anyagot, el az útból.

Egész teste beleremeg az érzésbe, ahogy végre szabad levegő éri fájdalmasan lüktető erekcióját. Letérdelek vele szemben a szőnyegre, az ostort leteszem magunk mellé, és a mellkasára teszem két tenyerem. Lassan végigsimítok az izmain. Mély sóhaj hagyja el kiszáradt ajkait, őrülten ver a szíve. Hátracsúsztatom a kezeim a fenekére, érzem az ujjaim alatt az apró kidudorodó vörös csíkokat, még forróbb a bőre ott, mint egyébként. Hátrahajtja a fejét, ahogy végigsimogatom, legszívesebben, mint egy vámpír, a nyakára tapadnék. Talán ezt akarja kikényszeríteni ő is belőlem. Onnantól már csak egy apró lépés, hogy tényleg megcsókoljam.

Nézem egy darabig, ő csak figyel, vakon, az érzékeire hagyatkozva, és várja a következő titokzatos mozdulatom.

Jobb kezembe fogom a fenyítő eszközt, a bal kezemet pedig a tarkójára csúsztatom. Sóhajtozva a vágytól a tenyeremhez dörgölőzik, minden apró érintésem tovább és tovább hajtja a szakadék felé. Lassan az arcához hajolok, és megnyalom az alsó ajkát. Összerezzen, édes kis nyöszörgő hangokat hallat, tovább gyorsul a légzése, zihál a várakozástól.

-    Szenvedély. Szenvedés. Gondolkoztál már valaha azon, vajon miért hasonlít egymásra annyira nagyon ez a két szó? – suttogom olyan közel a szájához, hogy néha-néha óvatlanul összeérnek az ajkaink közben.

Az ostor szíjaival végigsimítok az hátán, az oldalán, aztán lassan a hasfalán is, minden izma megfeszül a bőrszíjak nyomán, majd amikor rátapadok végre a szájára, még lejjebb engedem a bőröket. Cirógatva érnek feszülő szerszámához, amire hangosan nyög a csókomba, és kissé előregörnyed, próbálja megfékezni magát.

-    Élvezz nekem, cicus. – súgom ajkai közé, és ő azonnal, kontrollálatlanul terít be élvezetének bizonyítékával, majd levegő után küzdve esik össze a szőnyegen előttem.

Lenézek magamra, robbanásig feszült, szivárgó izgalmamról vaskos cseppekben hullik a szőnyegre az enyémmel keveredő nedve.

-    Ülj vissza a sarkaidra. – utasítom mély hangon, aprót húzva a pórázon, és talpra állok előtte.

Ügyetlenül teszi, amit mondok, remegő végtagokkal. Még mindig zihál, és az ajkait nyalja, rágcsálja szüntelen. Megragadom merevedésem tövét, vörösre csókolt szájához érintem a csúcsát, ő pedig azonnal, mohón, tövig magába szívja. Megtámaszkodok a vállán, és én sem bírom tovább tartani magam, egy hangos nyögés szakad ki belőlem. Ez az egész annyira felizgatott, hogy szinte semmit nem kellene tennie az orgazmusomért. Elég lenne, ha csak ott van, és néhányszor belecsusszanhatok a forró szájába. És ő mégis, úgy dolgozik rajtam, két összebilincselt kezét is bevetve, mintha nem használtam volna el a végletekig az elmúlt órában. Amikor el akarok húzódni, nem enged, utánam hajol, nyögve a torkáig szívja a farkam, én pedig benne élvezek el, a haját tépve, hullámokban tör rám a kéj, hátravetett fejjel kiáltok fel hangosan, azután remegő lábakkal zuhanok térdre mellé.

-    Sokkal, sokkal, sokkal hosszabb ideig terveztem ezt csinálni veled. - nevetek fel halkan, miután a szőnyegen összegömbölyödve vele, valamelyest kontrollálttá vált újra a légzésem – De megőrjítettél. Nem bírtam tovább.

Fáradtan felnevet, és orrát a mellkasomba fúrja, majd egy apró csókot hagy felhevült bőrömön. Kioldom a szemkötő szalagjait a tarkóján, és lehúzom a szemeiről.

-    Nézz rám. – suttogom.

Engedelmeskedik. Továbbra is. Csillognak a szemei. Puha csókot adok a szájára.

-    Hiányoztál. – lehelem ajkain.

-    El sem tudod képzelni, te mennyire hiányoztál nekem, Brian. – vallja be reszkető hangon.

Rámosolygok, majd felülök, végigsimítok két tenyeremmel a karjain, és kioldom végre a bilincseket, aztán felsiklanak kezeim a hasán, a mellkasán át a nyakáig, lecsatolom a pórázt, majd a tarkójánál a hajába túrva, arrébb simítva csapzott tincseit, leveszem a nyakörvet is. Csak nézem némán az arcát. Szeretném tudni, mit gondol erről az egészről, mennyire leptem meg, mennyire tetszett neki. De nem akarom megkérdezni. Felsegítem, és ágyba viszem az én elgyötört kiscicámat.

Másnap reggel a fürdőbe lépve persze mindent úgy találunk, ahogy kimerülten otthagytuk őket. Kaján mosollyal az ajkain teszi arrébb a piszkos törölközőket a földről, a szőnyegen fekvő segédeszközöket lassan összeszedegeti, és a komódhoz lép. Először néz a nagyméretű barna papírszatyorba, és tátva marad a szája. Jó néhány dolog van még benne.

Egyet-kettőt óvatosan előhúz, megforgatja a kezében, nézegeti, hitetlenkedve pillant felém, majd nyel egyet, visszahelyezi a helyére, és fejcsóválva mosolyog rám némán.

-    Megtarthatjuk őket, legközelebbre. – vonom meg a vállam.

-    Határozottan. – bólogat tágra nyílt szemekkel, mellém lép, a derekam köré fonja karjait, és forrón megcsókol.

Ezek szerint, ha meg is leptem, tetszett neki a múlt éjjel.

Ki tudja, talán legközelebb én viselkedem majd csúnyán a színpadon, amikor ő van a közönség közé száműzve.