2018. október 28., vasárnap

Az ikertestvér (12.fejezet)

Sziasztok! 
Nem fogok magyarázkodni, csak hozom, amit vártok egy jó ideje újfent... Belegondoltam, hogy hozhatnánk egy ötoldalas féljelenetet minden héten, de igazából ez így kerek, mi a harmincoldalas fejezetekre esküszünk.
Remélem néhány válaszra fényt derítünk most, éééés.. (Nem. Nem spoilerezek. Meglátjátok. :D) 
Jó szórakozást! Osszátok meg a gondolataitokat velünk. 
Puszi!
S&C.






12. fejezet

Harry’s POV

Zayn azt mondja túlreagáltam azt, hogy Louis nem vállalt fel a tanítványa előtt. Bár valójában semmit sem tettem, csak legbelül őrjöngtem. De szerinte ez egyáltalán nem ellenem irányult, sokkal inkább saját magát nem tudja hova tenni a hirtelen jött felnőtt létben. Ezidáig gondtalan diák volt, nem kellett senki és semmi miatt visszafognia magát, mostantól viszont már neki vannak diákjai, ő tanítja a nála alig fiatalabb gyerekeket, és hirtelen rászakadt a példamutatás kényszere. Minden átmenet nélkül átesett a palánk túloldalára, és még ha kellően biztos is saját magában valaki, ezt a helyzetet akkor sem egyszerű jól kezelni.
Nem tudom, mitől lett hirtelenjében a szoknyavadász haverom ilyen ötcsillagos kapcsolati tanácsadó, de elgondolkodtatott. Szerinte Lou ugyanígy nem tudott volna mit kezdeni a szituációval, ha egy kocsmában, már meglehetősen ittasan futott volna össze az éjszaka közepén néhány diákjával. Vagy a konditerem zuhanyzójában lépett volna mellé csatakosan, anyaszült meztelenül egy tanítványa, akár minden hátsó szándék nélkül. Meg kell tanulnia kezelni a tanár-diák kapcsolatokat a másik oldalról is. Valószínűleg már ő is rájött, hogy ezt egy kicsit elszúrta, és azért csörgött percenként a telefonom, mert ezt kétségbeesetten tudtomra is kívánta adni.
Talán igaza van Zaynnek. De én akkor sem tudom ezt ilyen könnyedén venni. Minden olyan törékeny bennem a múlt történéseinek fényében. Azt akarom, hogy Louis rajongjon értem. Hogy én legyek neki az első számú, bármiről is legyen szó. Talán túl sokat várok egy friss kapcsolattól, de én már most tudom, hogy pontosan ezt szeretném érezni vele kapcsolatban. Életemben először azt szeretném, ha valaki az egyetlenem lenne. Nem egy a sorban, az épp aktuális, a bármikor helyettesíthető, hanem az első és egyetlen.
És most itt állok a liftben, a rozsdamentes acél falnak nyomva, alig kapok levegőt a rám tapadó, forró ajkak ostromától, és azt érzem, hogy kimondatlanul bár, de ő is ezt szeretné. Amikor megáll a felvonó, és kinyílik mögötte az ajtó, nem fordul meg, csak ökölbe szorított kezeiben az ingemmel hátrál, és a felduzzadt ajkát rágcsálva mosolyog rám huncutul. Én pedig megbabonázva követem. Mintha varázsereje lenne felettem, könnyedén elérné, hogy bármit megtegyek neki.
Miután belöki a lakás ajtaját, és maga elé enged – vagy sokkal inkább türelmetlenül maga elé toloncol –, a lift fala után ezúttal az előszoba tapétájának préselve találom magam. Ennyire egyértelmű, hogy az ő kezében kell legyen az irányítás? Bár nem vagyok hozzászokva, mégsem bánom, sőt, kimondhatatlanul imádom az érzést, ahogy a teste az enyémnek feszül, de egy icipicit azért hadd tartsak meg abból az irányításból. Vagy legalább az illúzióját annak, hogy egy töredéke az ujjaim közt maradt még.
-       Itt az idő, hogy megmutasd, mennyire sajnálod, hogy levegőnek néztél a kiscsaj előtt – lököm el magamtól váratlanul, és kihasználva a meglepetés erejét, a nappaliba tipegek.
-       Ahh, nem fogod egykönnyen elfelejteni, igaz? – áll meg előttem félrebillentett fejjel, amint elterpeszkedtem a kanapén, a szemüvegemet pedig a dohányzóasztalra dobtam.
-       A-aa… – ingatom meg a fejem egy pimaszkás vigyorral, aztán megragadom a nadrágja szegélyét, és magamhoz rántom. Feltolom a pólóját, és finoman a fenekébe markolva a csípőcsontjába temetem az arcom. Minden pénzt megér az a hangos nyögés, ami a nyelvem érintésére kibukik belőle.
-       Akkor… esetleg… – sóhajtozik, és próbálja összeszedni a gondolatait. – Utána… megbeszélhetjük…
-       Utána? Mi után? – kapom fel a fejem, érdeklődőn felhúzva az egyik szemölödököm.
-       Miután… – nyel egyet, és amíg én felnézve rá leejtem a kezeim, és várakozón a háttámlának döntöm a lapockáim, szétvetett lábakkal az ölembe ereszkedik. Átkarolja a nyakam, és az orra hegyével halványan az enyémhez ér. – Miután felszállt a köd az agyamról, és tudok gondolkodni. Egyelőre nem megy – fejezi be halkan.
Felnevetek, újra a dereka köré fonom a karjaim, és vágyakozva magamhoz húzom. A tincseim közé meríti az ujjait, amitől meglazul a kontyom, de nem bontja ki teljesen a hajam. Mosolyogva néz a szemeimbe, szótlanul hátrébb dönti a fejem, aztán a két tenyere közé veszi az arcom, és az eddigi vad csókokkal ellentétben ezúttal lassan, érzékien kezdi kényeztetni az ajkaim, közben pedig úgy mocorog rajtam, mintha épp öltáncot vásároltam volna.
Ki fog nyírni ezzel a pózzal. Nem szokásom így az ölembe húzni, és érzéki simogatások közepette lassan csókolni a fiúkat. Ha nagyritkán az ölembe is húzok valakit, mert kivételesen kedvem támad a csókolózáshoz, az ruhátlanul történik, konkrét tervekkel, és általában már gumival a farkamon… Lou édes kis feneke viszont most úgy ring finoman az ölemben, hogy lejjebb kell tolnom magamról, ha legalább minimális mértékben észnél akarok maradni.
De kinek hazudok már megint? Nem a pozitúra az, ami kikészít. Minden más. A komplett csomag, ami az ölembe hullott. Louis Tomlinson, úgy ahogy van. Nem hittem, hogy idáig jutunk. Néhány hete még azt terveztem, kegyetlenül visszafizetek neki mindent kamatostul, de mostanra már csak vissza akarom kapni, és nem ereszteni, ami akkor az enyém lehetett volna.
Amint észreveszi, hogy a két tenyeremet ezúttal nem simogatási szándékkal teszem a combjaira, hanem próbálom jelezni, hogy csússzon lejjebb, azonnal kap az alkalmon. Lemászik az ölemből, de közben még magával húzza az ingemet, egy szemvillanás alatt lekapja a saját pólóját, és mire a talajt érik a térdei, már a nadrágom gombjánál jár a keze. Alig eszmélek rá, és már engedelmesen emelem is a fenekem, ő pedig a combjaim közt a szőnyegen térdelve az alsómat húzza le rólam. Amint teljesen meztelenül terülök el előtte a kanapén, az első, kontroll nélkül előtörő reakciója az, hogy elnyílnak az ajkai, kitágulnak a pupillái, és felszökik a szemöldöke. Aztán a másodperc töredéke alatt összekapva magát, már tudatosan mosolyodik el kacéran a látványra, majd a csodálatának tárgyát gondos óvatossággal kikerülve, a combom tövétől a hasam felé indulva, gyors puszikat hagyva a bőrömön, pillanatokon belül újra fölöttem is terem. Ezúttal viszont oldalra dönt a hátamra, és nem szétvetett lábakkal ül az ölembe. A combjaimat széttolja, közéjük térdel, és a fejem mellett a kezeire támaszkodva magasodik fölém, miközben elégedetten néz le rám.
-       Nem lehetnél egy kicsit kevésbé tökéletes…? – motyogja szinte öntudatlanul, amikor a fülem tövéhez hajol, és tovább kóstolgatja a bőröm. – Megkönnyítené a dolgom…
A borzongást nem tudom leplezni, de a feltörő nyögést halk kuncogásba fojtom, majd végighúzom a két kezem a hátán, és a derekához érve elkezdem lassan letolni a maradék ruháit is. Nem sietek, aprólékos mozdulatokkal simogatom le róla a nadrágot, és a két tenyerembe fogva végre a nem kevésbé kínzóan tökéletes meztelen fenekét, elveszetten felsóhajtok. Mióta vágytam már erre! Ha csak feleennyire is vágytam valamire, mindig megkaptam szinte azonnal. Vagy ha éreztem, hogy nincs esélyem megkapni, már nem is érdekelt. Sosem akartam küzdeni senkiért és semmiért. Ami jött elfogadtam, ami nem, azt leszartam. De ő amióta csak visszaköltözött, hosszú hetek óta izgat. Próbáltam a bosszúm mögé rejteni a vágyam, de képtelen vagyok tovább azt hazudni, hogy nem akarom őt, és ez csak az álcám.
Óvatosan érek hozzá, inkább csak cirógatom, és ez az érzés teljesen új most. Nem markolok a fenekébe úgy, hogy az ujjaim nyomán másnapra is vörös foltok éktelenkedjenek rajta, csak lágyan simogatom, a testének minden finom ívét memorizálva. Ez a legszebb az egészben: őrülten kívánom, jobban, mint bárkit, és mégis jobban visszafogom magamat, mint eddig akárkivel tettem. Minden pillanatát kiélvezem annak az időnek, amit hajlandó nekem adni.
Amikor váratlanul elszakítja a száját tőlem, és térdelve felegyenesedik a combjaim közt, csalódottan nézek rá. Egészen pontosan három másodpercig tart ez a csalódottság, mert amint ráeszmélek, hogy a fenekéről már letolt, kényelmetlenül összegyűrt nadrágját tervezi teljesen ledobni magáról, hogy ne csak én feküdjek itt meztelenül, a torkomra akad az újabb kéjsóvár sóhaj. Ahogy végignézek rajta, mozdulatlanná dermedek. Csak csodálattal figyelem, amint az ágyékáról is lekerül minden zavaró textil, majd egymás után a földre hullanak a ruhadarabok. Érzem, hogy a mellkasom teszi a dolgát, a tüdőm levegővel szívja tele magát, a szívem pumpálja a véremet az ereimbe, de egyéb mozdulatra képtelenül heverek előtte. Hogy a fenébe nézhet ki így egy irodalomtanár? Inkább tornatanárnak illene be. Persze nekem tornatanárból sem jutott soha, még fele ilyen dögös sem. Ahogy a finom izmok minden mozdulatra átrajzolódnak a makulátlan bőrén, éhesen végig kell nyalnom az ajkaimat. Aztán ahogy lehajol hozzám, és ő is végigfuttatja a nyelve hegyét az enyém nyomán, a lélegzetem is eláll.
-       Lou… – nyögök fel.
-       Igen? – kérdez vissza pimaszul, magabiztos mosollyal az ajkain. Pontosan tudja, hogy mennyire vonzó. De nekem most nincs kedvem a buta játszmákhoz.
-       Kívánlak… – nyöszörgöm az egyetlen dolgot, ami jelenleg lefoglalja a gondolataim.
-       Tudom, édesem – nyal végig újra az alsó ajkamon. De ezúttal nem áll meg a számnál, tovább vándorol a nyelve az államra, majd a torkomra, amibe beleremegek. – Látom – nevet fel halkan, közénk pillantva.
Duzzogva vonom fel az egyik szemöldököm az arcátlan csipkelődésre, és egy kicsit hátrébb húzódok tőle. A fenekére siklik a két kezem, és ezúttal nem fogom vissza magam, belemarkolok, és úgy húzom közelebb, hogy a csípőmet felemelve, a férfiasságának hegye határozottan a combom tövének nyomódjon. Az enyém pedig masszívan a hasfalának. Hát most nem csak látod, érzed is, szívem! Felszisszen, és reflexből azonnal hátrébb húzza a csípőjét. Ezzel azonban csak annyit ér el, hogy a fenekéről előrecsúszik a kezem, és a két tenyeremet a csípőjén pihentetve, hüvelykujjaim betévedhetnek a V-vonalához. Igazi, mélyről jövő, állatias morgás hagyja el a torkát az érintésemre, a farka pedig nagyot rándul. Elhúzza magától a kezeimet, és hogy lefogjon, vagy legalább egy kicsit kordában tartsa az érintéseimet, ujjainkat összefűzve a sarkaira ül.
-       Ahh… megőrjítesz, Marcel… – morogja hullámzó mellkassal.
-       Látom – vigyorodok el, szemtelenül elismételve a szavait, és közben határozottan a pulzáló merevedésére fixálom a tekintetem.
Egy pillanatnyi döbbenet után önfeledten felnevet, és néhány nyugtató sóhaj következik, mielőtt a kezeimet a fejem fölé tolva újból fölém mászik. Az ajkaimat harapdálva figyelem a mozdulatait. Annyira vágyom már rá, hogy összesimuljon a meztelen testünk, de ő négykézláb megáll fölöttem, és mégsem jön az, amire számítok – az édes súlya a testemre nehezedve, a vágtázó szívverése az enyémen. Csak lehajol, egy gyors csókot ad a számra, aztán elereszti a csuklóimat, amiken eddig fél kézzel támaszkodott, és elkezd lefelé vándorolni az ajkaival. Fantasztikus érzés, de én tudom, hogy nem ezt akarom! Szeretném érezni a bőre melegét a testem minden apró szegletén, ölelni akarom és csókolni a végtelenségig. Eggyé válni vele, együtt lélegezni, együtt mozdulni, kórusban zihálással tölteni be a szoba csendjét.
A mellkasomnál járnak már az ajkai, az ujjai pedig a derekamnál, amikor a két kezemet az arcára teszem, hogy arra késztessem, nézzen fel rám. Csillogó szemekkel emeli az arcomra a tekintetét, rám mosolyog, én pedig a szándékaimmal ellentétben, nem tudok megszólalni. Lecsukódnak a szemeim, és hátravetem a fejem, ahogy a derekamról arrébb csúsznak a kezei, először csak a hasamra, majd a combjaim tövére, aztán a valódi célját elérve, a lábaim közé siklik az egyik.
-       Várj! – kiáltok fel elfúló hangon, és ahogy finoman, ám kellően határozottan rámarkol a túlságosan is impozánsan meredező erekciómra, szinte azonnal rászorítok a csuklójára. Értetlenség van a szemeiben. Most mondjam azt neki, hogy annyira sóvárogtam már, hogy hozzám érjen végre, hogy képes lennék egy percen belül ellőni a tárat? Muszáj lesz valami magyarázatot adnom a visszautasításra. Határozottan elhúzom a kezét magamtól, és amíg kigondolom, mi legyen az, a dereka köré fonom a karjaim, úgy vonom közelebb. Bár nem vagyok benne teljesen biztos, ha a tűzforró meztelen bőre ér a testem minden négyzetcentijéhez, azt jobban fogom bírni, mint amikor az ujjaival szorított rá a farkamra. Nagyon ritkán simul bárkinek is a teste így hozzám. Főleg olyasvalakié, akit ennyire kívánok… De vele erre most mindennél jobban vágyom. És ezt most nem a szerepem mondatja velem, tényleg szégyenlősen bújok a hajába, amiért le kellett állítanom. Néhány nyugtalan sóhaj után végül fojtott hangon kibököm az igazat. – Nem így akarok elmenni, pár perc alatt, a kezedben…
-       Nekem nem probléma – harapja be az alsó ajkát huncutul egy pillanatnyi csend után. – Egyáltalán nem kell ott véget érnie bárminek is, előttünk az éjjel… – Megpróbál egyik kezével visszaférkőzni kettőnk közé, de amikor egyértelműen megrázom a fejem, egy pillanat alatt letesz a tervéről. Fölém könyököl, és apró puszikat lehel a számra, mielőtt újra megszólal. – Rendben. Hogy szeretnéd? – suttogja az ajkaimra, és egy tincset gondoskodón a fülem mögé simít.
-       Ahogy te… – lehelem, önkéntelenül is kerülve a tekintetét, szorosabbra vonva a karjaimat körülötte.
-       Marcel… – halvány dorgálás vegyül a végtelenül lágy hangjába. – Szeretném, ha jól éreznéd magad. Ha nem szeretsz beszélni róla, akkor csak mutasd meg nekem, mivel járhatok a kedvedben. Kezdésnek jó volt, hogy elmondtad, mit ne csináljak. Vezess! – Feljebb emelkedik, és megpróbálja a markomba adni a csuklóját, de gyorsabb vagyok, és a lapockáihoz kapva szorítom magamhoz, hogy ne kelljen most a szemébe néznem.
Mitől lettem hirtelen ilyen szégyellős? Talán kezd tudatosulni bennem, hogy amiről titkon olyan sokáig álmodtam, aztán később az ép elmémet megőrzendő mélyre eltemettem, és gyökeresen átalakítottam magamban, most tényleg megtörténik.
-       Nem tudom, nem tudom, nem tudom… – kántálom halkan, és félénken elrejtőzök a vállgödrében, ő pedig ráhajol a hajamra, és mielőtt végigsimítana rajta, mélyen beleszagol. Annyira jó érzés hozzábújni. Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen biztonságban. Nem siettet. Csak lágyan ringat, néha végigcirógat itt-ott, de megadja nekem azt az időt, amiről érzi, hogy szükségem van rá. – Nagyon rég volt – nyöszörgöm a nyakába alig hallhatóan.
Próbálom összeszedni magam. Próbálok Harryből mentálisan egy kis magabiztosságot csepegtetni Marcelbe, de nem megy. Csak szorongatom, mint egy plüssmacit, és a levegőben eddig ezer fokon izzó szexuális energia kezd elpárologni.
-       Értem – bólint. – De attól még, hogy mostanában nem voltál senkivel, biztosan tudod, mit szeretsz – faggat tovább, és ahogy hátrébb húzódik, és tekintetével csak azért is megkeresi a szemeimet, az orra hegyét biztatón az enyémnek dörgöli. – Hm…?
-       Ez mindig a partneremen múlik. Meg a szituáción – felelem halkan, és újból lesütöm a szemeimet. Próbálok hárítani. Képtelen vagyok fennhangon kimondani, hogy akarom őt. Senki mást nem akartam így. Amióta nem láttam őt, nem volt meg bennem a késztetés, hogy bárkitől is ilyesmit kérjek, vagy legalább utaljak rá. Épp elég zavarbaejtő az is, hogy már saját magamnak feltétel nélkül beismerem. Nem csak a szerepem diktálja, hogy ezt érezzem, minden sejtem azért üvölt, hogy érintsen meg, gyűrje a testemet az övé alá, és tegyen magáévá. Ijesztően idegen érzés. Ijesztően izgató.
Megérezhet valamit a frusztráltságomból, mert felsóhajt, és legördül rólam, amitől pillanatnyi pánik suhan át a gondolataimon. Mellém fekve az oldalamhoz simul, finoman belecsókol a nyakamba, és a fülem tövéhez nyomja az orrát. Halkan kezd beszélni, miközben lustán cirógatja a mellkasomat és az idegesen feszülő hasfalamat.
-       Én általában aktív vagyok. De egyáltalán nincs kőbe vésve semmi, sosem erőszakolnám rád, amit nem szeretnél. Együtt kitaláljuk, hogyan passzolunk a legjobban – ajánlja fel, majd felkönyököl mellettem, kezei közé fogja az arcom, és ahogy lassan felé fordulok, egy leheletnyi mosolygós puszit hagyva az ajkaimon, enyhíteni próbál a zavaromon. – Jó lesz így?
-       Szeretnélek… – vallom be végül mégis ahelyett, hogy csak egyetértőn bólogatnék a felvetésére, és kipróbálnék vele mindent. – De nagyon régen volt már bennem bárki is – nyögöm ki, mire lassan bólint. – Évek… – teszem hozzá még nagyon halkan.
Azonnal leolvad az angyali mosoly, és pánikkal vegyült döbbenet ül ki az arcára.
Ha tudná, mennyire régen! És hogy épp ő volt az a valaki… Nem, nem szabad megtudnia.
-       Akkor… Nem muszáj úgy indítanunk… – motyogja.
És úgy tűnik épp erre volt szükségem. Mintha az ő felszínre kerülő bizonytalansága elvett volna az enyémből egy jó adagot.
-       De! – vágom rá, mert ha már egyszer sikerült rávenni magamat, hogy tudtára adjam, mire vágyom, nem fogom hagyni, hogy épp ő vonuljon vissza.
-       Rendben… – feleli lassan, de látom a hezitálást a szemeiben. Azt sem tudja, hogyan érjen hozzám. Mintha egyszerre elfújták volna azt az önbizalmat, amivel eddig közeledett felém.
-       Lou – suttogom a nevét, amiről már jól tudom, milyen hatással van rá. Egy kicsit muszáj lesz a kezembe venni az irányítást, mert megijeszt ez a hirtelen bizonytalanság. Ha meghátrál, és ennek az estének is úgy lesz vége, mint az eddigieknek, azt nehezen bírnám ki. Felkönyöklök mellette én is, majd ezúttal én döntöm őt gyengéden a hátára. Fölé hajolok, és egyik tenyeremet a mellkasára simítom. Érzem, milyen vad tempóban ver a szíve, most talán az enyémet is túlszárnyalja. – Ha én nem tartok tőle, te se félts. Akarlak – suttogom az ajkain, és válaszra nem várva, lágyan a fogai közé csúsztatom a nyelvem. Lehunyja a szemeit, és átadja magát a pillanatnak, a feszültség, amit éreztem benne, a nyelvem finom simogatására egyetlen másodperc alatt semmivé lesz. A nyakam köré fonja a karjait, és szorosan magához húz, ahogy elmélyíti a csókunkat.
Amikor váratlanul végigsimítok az oldalán, a gerincét megfeszítve belenyög a csókba, és önkéntelenül előrelendíti a csípőjét. A merevedése úgy feszül a combtövemnek, hogy alig bírok magammal. Rámtör az idegen érzés, hogy mindent arrébb dobva meg akarom ragadni, érezni a lüktetését az ujjaim alatt, közvetlen közelről figyelni, ahogy pulzálnak az erek benne, és addig kóstolgatni, amíg remegve el nem élvez nekem. Újabb idegennek érzett késztetés. De azonnal emlékeztetem magamat, hogy mi az, amit kértem tőle épp csak az imént. Ha ezeket a fantáziaképeket valóra váltom, nem kapom meg, amit valójában szeretnék: újra érezni őt magamban. Muszáj megkapnom őt. Ha holnap vége a világnak, utálnám, ha úgy lenne vége, hogy elszalasztottam.
Érezheti az elszántságot a mozdulataimban, mert nem sokáig tűri, hogy csak sodorja az ár, végre újra visszaveszi az irányítást.
-       Gyere velem – súgja, miközben gyengéden letol magáról, de a számat nem engedi.
Izgatottan engedelmeskedem neki, de hamar nevethetnékem támad, ahogy szerencsétlenkedve felállunk a kanapéról, mint az ajkuknál összenőtt sziámi ikrek, és úgy botorkálunk el a hálószobáig is. Iszonyú nevetségesen festhetünk kívülről. Az pedig, hogy közben minden lépésnél összeütközik az ugrándozó merev farkam az övével, mintha önálló életre kelt, párbajozó középkori ifjak lennének, csak még viccesebbé teszi a dolgot. Tudom, hogy nem a legmegfelelőbb időpontot találtam erre, de néhány méter után nem bírom ki, a háló ajtajában kitör belőlem a kuncogás. Nem tudja mire vélni, elválik az ajkaimtól, hátrébb húzódik, és felvont szemöldökökkel néz rám. Csak beharapom az alsó ajkam, ártatlanul pislogva megcsóválom a fejem, és – hogy véletlenül se jusson eszébe, hogy olyasmin nevetek, amit ő tett – a dereka köré fonom a karjaim, úgy húzom szorosan magamhoz. Hihetetlenül forró a bőre, ahogy hozzám simul, a farka lüktetését érezni az enyémen teljes hosszában pedig mámorító. Nehezen tudok ellenállni a késztetésnek, hogy felkapjam, a derekam köré fonjam a lábait, és a falnak szorítsam. Nem tudom legyőzni ezt a kettősséget magamban. Vágyom arra, hogy átadhassam magam neki, de néha azt is ugyanannyira kívánom, hogy Harry lehessek vele, vad és domináns.
Így, hogy már nincs köztünk a bukdácsoláshoz szükséges távolság, már semmi vicceset nem találok a helyzetben, csak próbálok összeszedetten létezni, amíg elérünk végre az áhított célig. A sóhaja közben úgy égeti a nyakam bőrét, hogy minden lélegzetvételénél az egész testemen futkos a borzongás. Amíg megtesszük a kívülről továbbra is valószínűleg mulatságosnak tűnő néhány pingvintotyogást, eszembe sem jut nevetni. Az ágy szélének ütközve pedig már csak arra tudok gondolni, hogy végre kiteríthetem őt a puha ágyneműn. Mielőtt feltérdelek a matracra, még egyszer magamhoz húzom, és bár próbálom nem túl erőszakosan, de leplezetlen szenvedéllyel csókolom meg.
-       Megkaphatlak végre? – kérdem a tekintetébe fúrva az enyémet.
Válaszként csak a mellkasomra tenyerel, és akkorát taszít rajtam, hogy élettelen próbababaként hullok a párnái közé. Pont ahogy szeretném már egy ideje. Pillanatokon belül a combjaim közt térdel újra, a sarkaira ül, és a térdhajlatomba kapaszkodva húz magára. Levegőért küzdök, amikor ajkai a belső combomra tapadnak.
-       Lou… óvatosan… – nyögöm, majd kicsit talán túlzott erővel az alsó ajkamra harapok, hogy észnél maradjak.
-       Nehéz… legszívesebben felfalnálak – morogja, és nyomatékosításképp végignyal a combtövem vonalán. Hátravetett fejjel kiáltok fel, és védekezőn a hajába merítem az ujjaimat, de ahelyett, hogy a tincsei tövére markolva elhúznám magamtól, inkább a combomhoz szorítom az arcát.
-       Louis… nem fogom kibírni – nyöszörgöm, és valóban tartok tőle, hogy ha az ajkaival egy kicsit arrébb vándorol, hamarosan nagyon lerövidítem ezt az estét.
-       Akkor egyszerűen csak élvezz el nekem – dorombolja, és a lábaim közül néz fel rám csábítón. Egy pillanatra elgondolkodom rajta, de aztán mégis megrázom a fejem. – Ne fogd vissza magad erőszakkal, ne gondolkodj, hagyd, hogy vigyen a sodrás. Higgy nekem, annál jobb élmény nincs, mint mikor kiiktatsz minden gátló tényezőt.
Amíg a szavaira figyelek, és próbálok minden erőmmel nem mégis úgy tenni, ahogy kéri tőlem, egyik kezével rámarkol a farkam tövére, és szinte fel sem fogom, amikor a szájába veszi a másik mutató ujját. A halk, morgó hangú “oké” sem volt elég a ködfátyolba burkolt agyamnak, csak a váratlan simogatásra ugrok meg, amikor hozzám ér. A záróizmaim lüktetve rándulnak össze és ernyednek el néhányszor, a szempilláim pedig repdeső pillangókat terveznek megszégyeníteni. A torkomon akad a nyögés, a testem pedig cserben hagy, mozdulatlanná dermedek, ahogy néhány pillanatra elnyel a sötétség. Nem számítottam erre az érintésre, és ha nem markolt volna olyan erővel, ami a fájdalmas határait igencsak súrolta, valószínűleg el is élveztem volna a váratlanságtól. Ahogy néhány körkörös mozdulattal kísért enyhe nyomás után enged a marka szorításán, már levegőt is kapok, és a szemeimet is ki tudom nyitni. Mosolyogva harapja be az alsó ajkát, ahogy nézi az arcom.
-       Ezt megúsztuk – kuncogja halkan, és a pimaszság a hangjában akár fel is bosszanthatna, de nem engedek a kísértésnek.
-       Ne bízd el magad… – morgom halvány mosollyal az ajkamon, és alighogy kimondom a szavakat, egy újabb ostrom állítja el a lélegzetem: a mutatóujja belém csúszik, nekem pedig minden izmom megfeszül, és visszazuhanok a sötétbe. Nem tudom, mennyi idő telik el, mire a hangja visszaránt a valóságba, és lassan kinyitom a szemeimet.
-       Feszült vagy, édesem… – suttogja és megpróbálja ajkaival a belső combomat cirógatva, sokadszorra is megmozdítani bennem az ujját, de újra összerándulnak az izmaim, és a felkaromba temetve az arcom, ráharapok a bicepszemre. – Csináljunk valami mást – ajánlja fel, és elhúzza a kezét tőlem, de szinte befejezni sem hagyom a mondatot.
-       Nem! – kiáltok fel elszántan, és a csuklója után kapok.
-       Marcel… – próbálkozik meggyőzni, de nem fogom engedni, hogy befejezze. Egyáltalán, el se kezdje!
-       Nem – jelentem ki ellentmondást nem tűrve. – Összeszedem magam – ígérem szilárdan, de aztán nyelek egy nagyot, ami elárulja a bizonytalanságom.
Nem tudom kiverni a fejemből azt az estét. Ha újra megtörténik, ha újra neki adom magamat, és másnapra megint köddé válik, azt hogy fogom feldolgozni?
-       Nekem nem az kell, hogy összeszedd magad, és ráerőszakoljunk valamit a testedre, amit nem akar – kúszik fölém. – Nekem az kell, hogy szeretkezz velem. Úgy, ahogy jól esik – súgja az utolsó szavakat a számra, rásimul a testemre, és a hajamba meríti az ujjait, úgy csókol meg. Olyan gyengéden, ahogy talán még soha senki.
Nem hagyhatom, hogy a múlt miatt még a szivárványt is csak a szürke árnyalatai rajzolják az égre. Színeket akarok. Vele. Lila ködfelhőre vágyom, arany naplementét szeretnék nézni vele az üde zöld fűben fekve, miközben a tengerkék szemei boldogan csillognak, és a vörösre csókolt ajkait veszi a gyöngyfehér fogai közé, vagy épp a bársonyrózsaszínű nyelvével cirógatja őket. Lehunyom a szemeimet, és elképzelem a színeket, amiket sosem élveztem ki. Aztán a torkomon akad a sóhaj, ahogy a csípőjét mozdítva felsorakozik egymás mellett mindkettőnk merevedése. Amikor közénk nyúl, és összefogja őket, a derekára markolva sikoltok a szájába. Néhány finom ringó mozdulat, és az ujjai gyengéd szorítása elég, hogy ne csak elképzeljem a színeket, hanem valódi, százszínű tüzijáték szikrázzon a lehunyt szemhéjaim mögött. Nem tudom, hogy zuhanáshoz, vagy repüléshez hasonlítsam az érzést, de annyi biztos, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, ahogy szabadon engedek mindent, ami eddig visszarántott. A nevét kántálva adom át magam a szabadság érzésének. Homályosan érzékelem csak a reakcióit, de amint felfogja, hogy többé nem láncol le semmi, és végre ő is velem szárnyalhat a végtelenbe, azonnal meg is teszi.
Nem tudom az okát, de én térek előbb magamhoz. Talán a párás forróság miatt, ami a nyakam bőrét ostromolja. Amikor kinyitom a szemeimet, ő továbbra is arcát a vállgödrömbe temetve, összeszorított szemekkel zihál.
Néhány pillanatig csak mosolyogva nézem. Elképeszt a látvány. Ha nem lettem volna végig jelen, ha csak arra hagyatkozhatnék, amit jelenleg érzékelek, azt gondolnám, hogy egy egetrengető maratoni szeretkezésen van épp csak túl. Mert bár én valahogy tényleg úgy érzem magamat, ez inkább a vágyaimnak és a fantáziámnak tudható be, de valójában valljuk be, egy lúzer voltam. Mint egy tapasztalatlan kezdő. Nem tudom, mit kellene most tennem. Bocsánatot kérni tőle, és megígérni, hogy ilyesmi többet nem fordul elő? Vagy úgy tenni, mintha semmi megszokottól eltérő nem történt volna? Azt nem tudnám megtenni. Mindenképp ki akarom engesztelni.
Megcirógatom a haját, amire felemeli végre a fejét, és olyan széles mosollyal dörgöli az orra hegyét az enyémnek, hogy nekem is elhúzódnak a szám sarkai. Közel hajol, hogy megcsókoljon, de mielőtt megtehetné, a szájára lehelem, amit szeretnék:
-       Ne haragudj, ez… – kezdem, és míg a szavakat keresem, ő befejezi helyettem a mondatot.
-       …ez eszméletlen volt – suttogja, és mielőtt bármit is reagálhatnék, épp olyan éhesen tapad a számra, mintha ugyanott kívánná folytatni, ahol az én hibámból abbamaradt.
Azonban a nappaliban megcsörren a mobilja egy idegesítően nyálas, szerelmes dallal. Hívták már párszor, míg velem töltötte az idejét, de ezt a borzalmat még sohasem hallottam. A grimaszból az arcán úgy ítélem meg, mostanában ő sem. És ezúttal sem repes a boldogságtól.
-       Mi a f…? – mordul fel, és idegesen felsóhajt. Összeráncolom a szemöldököm, és kérdőn nézek rá. – Liam – nyögi azt a nevet, amit nem igazán szerettem volna többet hallani tőle. Legfőképp nem így, hogy elégedetten sóhajtozva fekszik rajtam, és kettőnk spermája borítja a mellkasomat.
-       Liam?! – kérdezek vissza indulatosabban, mint kellene, és bár azonnal rájövök, hogy ez nem a legjobb reakció, de reflexből még le is tolom magamról.


Louis’s POV

-       Nem tudom, mit akar. Amióta szakítottunk, egyszer sem hívott – szabadkozom. – Nyilván ha hívott volna, azonnal kitörlöm ezt a csöpögős szar csengőhangot. De teljesen kiment a fejemből.
-       A számát kellett volna törölnöd – mordul rám egy Marceltől egyáltalán nem megszokott hanghordozással, és muszáj összeráncolnom a szemöldököm tőle.
Nem is tudom, hogyan kellene reagálnom. Teljesen lefagyva nézek rá, amíg továbbra is üvölt a The Fray a nappaliból, aztán újra a saját lélegzetvételeink csendjébe burkolózva nézünk egymásra.
-       Vissza kellene hívnod, biztos valami egetverően fontos dolgot akar – biccent a fejével a nappali felé, a szemeit forgatja, és a mondanivalója pedig ezúttal is keményebbre sikerül a normálishoz képest. Mi a fene? Néha vannak olyan pillanatok Marcel viselkedésében, amikkel egyáltalán nem tudok mit kezdeni. Mintha elnyomna magában valamit, ami olykor megpróbál a felszínre törni, de nem akarja, hogy ez megtörténjen. Biztos vagyok benne, hogy az évek alatt rengeteg sérelem, elfojtott meg nem értés és harag gyűlhetett össze benne. A szülei és Harry miatt is, de nem akar teret engedni nekik. Pedig a legjobb gyógyszer az lenne, ha kiadná azt a sok feszültséget, amit ilyenkor látnom enged a szemeiben. Nem tudok rá haragudni érte, és ahogy az arcom ismét a nyakába temetem, egy jóleső sóhaj hagyja el torkát, amitől mosolyognom kell.
Gyengéden csókolok rá a puha, izzadt bőrére és míg a nyugodt támadásokat intézem felé, hogy a bizalmába engedjen egy ilyen kirohanás alkalmával is, megérzem, ahogy újra a lapockámra kúsznak az ujjai, és édesen simogat, amíg az ajkaimat élvezi.
-       Kit érdekel, mit akart? – lehelem a nyirkos hajába. – Ezerszer jobb dolgom is van jelenleg annál, hogy megtudjam…
Érzem, ahogy a tenyere a hátamra simul, és szorosan magához ölel. Ez lehetett a kulcsa annak, hogy megnyugtassam, amitől összeszorul a szívem. Több okból is. Hogy lehet annyira bizonytalan még mindig saját magában, hogy azt gondolja, ezek után rohanok, hogy fogadjam az exem hívását, aki megalázott és elhagyott, miután megunt? De a tudat, hogy egyetlen mondatommal ennyire meg tudtam nyugtatni a frusztráltsága ellenére is, az igazán felemelő.
-       Érezd már, hogy mennyire fontos vagy nekem – súgom az ajkaira, miután felemelkedem, és közel az arcához, szinte a szájából lélegzem.
Nem felel, csak zavartan elmosolyodik, én pedig eltüntetem magunk közt a maradék teret is, hogy újra elveszhessek a csókjaiban.
Felnevetek és mellé gördülök az ágyban, amikor tudatosul bennem, hogy pontosan úgy viselkedünk, mintha középiskolás srácok lennénk, akik éppen most fedezik fel a szexualitást. Isten tudja, mióta fekszünk az ágyban és csókolózunk, mint a tinik. Hol egyikünk kerekedik felül, hol a másikunk, és lopott érintésekkel kényeztetjük egymást. A farkam már megint veszélyesen feszül ettől az idegtépő pettingtől, és muszáj vagy most leállnom, vagy megint rávetnem magam. Bár egyetlen árulkodó jelét sem mutatta eddig annak, hogy bánná, ha az utóbbihoz folyamodnék.
-       Mi az? – sandít rám oldalra, és neki is fülig ér a szája. Nem akarom elmondani neki, hogy min járt az agyam. Amit mondtam neki, azt halálosan komolyan is gondoltam. Nem érzem úgy, hogy attól még jó éjszakát kellene kívánnunk egymásnak, mert elélveztünk. Viszont tehetem egy kicsit izgalmasabbá az estét, hogy ő úgy érezze, nincs minden megkoreografálva, és nem tudom már most pontosan, hogy miként akarom őt újra a szakadék széléről leráncigálós, őrült élvezetbe hajszolni anélkül, hogy bármit is magunkra erőszakolnánk, csak mert úgy érezzük, hogy ez a kötelességünk, ha már meztelenül fekszünk az ágyban, álló farokkal.
-       Elmegyek zuhanyozni – simítom végig a mellkasom, és kimászom a párnák közül a fürdő felé lépkedve. – Velem tartasz?
-       Persze – feleli, és az arcán lévő apró pírból lazán meg tudom mondani, hogy zavarba hoztam a hirtelen ötletemmel. Ennek azonban hamarosan próbálja semmi jelét nem adni, amikor utolér épp a zuhanytálcába lépve.
Háttal állok neki, és még az ömlő zuhanyrózsa alatt is tökéletesen hallom, ahogy szinte zihálva lélegzik. Szívesen megfordulnék, és megnézném magamnak, hogy milyen állapotban van, de várok. Megöl a kíváncsiság, hogy mi lesz az első cselekedete, ha én nem mozdulok.
-       Lou… – súgja a semmibe, talán azt is gondolja, hogy elnyeli a csobogó víz hangja, de sikerül meghallanom, amitől egy nagyobb levegővételre kényszerülök. Akaratlanul is az agyamba szökik Liam hangja, hogy ő is mindig így szólított. Mégis… Egészen más érzéseket szabadít fel bennem, ahogy ezt Marcel szájából hallom. Gondolataimból a puha érintése ránt ki, olyan lágyan simít végig egyik kezével a tarkómtól, a gerincem vonalán végigvezetve, egészen a derekam ívéig, hogy komolyan el kell gondolkodnom, létezik-e bárki is, aki valaha ilyen érzelmesen, ekkora odafigyeléssel érintett meg.
Meghallom, ahogy ő is a vízsugár alá lép, és két karom alatt átvezetve a kezeit, a hasamra és a mellkasomra szorítja a tenyereit. Így húz hátrébb, amitől a víz egyenesen az arcomba csap, ezért arra kényszerülök, hogy a mellkasára dőlve a fejemet a vállára fektessem. Imádom az érzést, hogy ennyire közel vagyunk egymáshoz, de a szorosan tartó kezei, és a szája, ami az arcomon és szép lassan az ajkaimon kezd el akcióba lendülni, kibillent az egyensúlyomból. Megfordulok az ölelésében, és kihámozom magam a karjai közül. Ezért egy kis rosszallást látok a szemében, amire a homlokráncolása is ráerősít, de valami ennél is sokkal jobbra készülök.
Nyomok egy kis tusfürdőt a kezemre, és miután látványosan lemosdattam magam, a lehető legnagyobb odafigyeléssel minden pontomra, újra a vízsugár alá lépek. Felettébb élvezem a szemében rejtőzködő pánikot, hogy mégis mit tegyen most, és azokat a hatalmas nyeléseket, amit az ádámcsutkája liftezése enged meg láttatni velem. Hiába próbálod eltüntetni a csomót a torkodból, bébi. Újraépítem, ha mégis megtennéd.
Amikor látványos megkönnyebbülésére végre sikerül annyira összeszednie magát, hogy megmozduljon, a tusfürdő felé nyúl ő is. Minden bizonnyal, hogy hozzám hasonlóan lemossa magát, de nem lehet ennyire naiv. Nem gondolhatja, hogy hagyni fogom. Eltolom a kezét a kis polctól, amin a flakon fekszik, és én teszek újra a kezemre egy nagyobb adagot.
-       Majd én megmosdatlak – morgom rekedt hangon, mert a percek óta tartó néma szenvedélyünk miatt csak ennyire telik, és elkezdem lassan bedörzsölni a mellkasát. Amikor a nyakát, és a karjait is ellepem habbal, lassan térdre ereszkedem előtte, egy pillanatra sem elszakadva a szemeitől. Finoman a combjai közé csúsztatom a kezem, és minden rejtett és nem annyira rejtett felületet végigsimogatok. A számat kitátva egy kis vizet engedek bele, és míg továbbra sem eresztem tekintetét az enyém rabságából, a számban tartott vízzel öblítem le a habot mostanra már szinte látványosan lüktető merevedéséről. Mikor megérzi magán a langyos vizet, ami az ajkaim közül spriccel rá, lehunyja a szemeit, és egy nyögéssel ejti hátra a fejét. Muszáj vigyorognom a reakcióján, annyira imádom látni, ahogy kiborítom.
Szinte már reszket az érintésem alatt, pedig a víz forró. Az összes habot leöblítem róla, miközben közelebb húzom magamhoz, és bármennyire is az volt a terv, hogy csak kínzom egy kicsit, képtelen vagyok ellenállni neki. Szemei végigkísérik a mozdulataimat, közelebb hajolok hozzá, és egy csókot felejtek a combtövénél. Meg kell ízlelnem őt. Nem tudom kihagyni, amikor ilyen szemérmetlenül kínálkozik a lehetőség. Néha azt kívánom Marcel társaságában, hogy bárcsak erősebb lennék, és több kontrollt tudnék tanúsítani, de nem megy. Végighúzom a nyelvem a belsőcombján, és mintha egy kifestő vonalain belül szeretnék maradni, végigvezetem az előttem ágaskodó péniszén is, aztán amikor a végéhez érek, felnézek rá, míg lassan a számba engedem. A pillantása, a villámlás, amit a szemében láttam, és az elnyílt csillogó ajkai... Minden pénzt megérnek. A sóhajait nyögések váltják fel, de nem adok neki többet. Épp csak kóstolgatom.
Végül úgy döntök, ideje abbahagyni a kínzását, és visszamenni az ágyba. El akarok húzódni, amikor egy pillanatra látom mozdulni a kezét. Már fel vagyok készülve rá, hogy visszanyomja a fejem a farkára, de aztán ökölbe szorítja az ujjait, és ellenáll a késztetésnek. Elönt a forróság, ahogy megérzem, mennyire küzd, hogy minden dominanciát elengedjen, és teljesen átadja magát nekem. Nem akarom, hogy meg kelljen játszania magát, vagy elnyomnia a valódi késztetéseit, de az, hogy mégis behódol nekem, egy egészen elképesztő izgalmat küld végig a sejtjeimen.
Újra talpra állok előtte, és összefűzve az ujjainkat visszahúzom a szobába. Ledöntöm az ágyra, széttolom a combjait, és újra közéjük akarok térdelni, amikor megfogja a vállaimat, hogy megakadályozzon ebben.
-       Valami baj van? – súgom neki, és megsimítom az arcát. Nem tudom pontosan mit szeretne, nem tudom, hogyan merjek hozzáérni. Vannak pillanatok, amikor legszívesebben beledöngölném a matracba, de próbálom elérni, hogy ő vezessen rá a saját vágyaira. Tudom, hogy nem így van, mégis olyan érzés, mintha egy szűz fiúval lennék. Pedig még soha nem voltam senkinek az első. Legalábbis nem osztották meg velem, ha esetleg így volt.
-       Nincs baj, csak… – látom, hogy nagyon erősen próbálja szinten tartani a normális hangját, de nehezen megy neki. – Van egy ötletem.
-       Ne csigázz! – húzom fel az egyik szemöldököm, és mosolyogva várom, hogy megossza, min töri a fejét. Bármi is az, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog az ötlet.
Megpaskolja a matracot, ezzel kérve, hogy feküdjek mellé. Kérdés nélkül teszem, amire csak utasít. Amikor elterülök, és a hasamat simogatva várom, hogy mi a következő instrukció, feltérdel az ágyra, hogy átellenben az én testemmel, mellém feküdjön. Pontosan tudom, hogy mit akar, és ez annyira feltüzel, hogy a továbbiakban nincs szükség szavakra. Az oldalamra fordulok, ahogy ő is elfekszik mellettem, és nem várom meg, míg hozzám ér. Benne vagyok a buliban. A térde alá nyúlok, és behajlítom a lábát, hogy aztán magamhoz húzzam a combját szorítva, és újra a számba vegyem a mostanra már erősen vágytól csöpögő merevedését. Felnyög, de nem telik el sok idő, ő is rám hajol. Először csak végéighúzza rajtam a nyelvét, a farkam tövétől a végéig, és muszáj egy pillanatra leállnom, hogy kiélvezhessem. Megemelem a fejem, és rásandítok, de ez csak az övénél is hangosabb nyögéseket csal ki belőlem. Nedvesen göndörödő hajából már kiesett a gumi, és most a combomra omlik, ahogy átdobta az egyik oldalra, hogy ne zavarja a cselekedetében. Szemei lehunyva, egyik kezét a combomon pihenteti, másikkal pedig a farkamat vezeti mélyen a torkára. Ahogy megfeszülnek az izmai, a tetoválásai árnyékokként mozognak a testén.
A haja, a szemüveg hiánya, a mellkasán ékeskedő ikertetoválás, aminek a párjával korábban találkoztam, és a néha megmutatkozó magabiztossága, amikor egy másodpercig képes elhinni, hogy amit csinál, az csodálatos… Valamiért félelmetesen emlékeztet Harryre. Eszembe jut néhány villanás arról az éjszakáról, amikor vele voltam. Megrándulok az emiatt rám törő rossz érzéstől, és gyorsan kiűzöm a gondolataimból. Most nem vele vagyok. És soha nem is leszek. Harry lelkét megmérgezték, és biztos vagyok benne, hogy én képtelen lennék meggyógyítani. Viszont örökké hálás leszek neki, mert nélküle talán soha nem kerültem volna ilyen közel ehhez a kincshez.
-       Marcel… – sóhajtom a szoba csendjébe, amit csak az élvezetünk hangjai zavarnak fel, ő pedig résnyire nyitja a szemét, de nem enged ki az ajkai közül. Előre lendíti a csípőjét, és ezt a jelzését egyértelműen értem. Lábai közt átnyúlva, a fenekébe kapaszkodva húzom újra közel magamhoz, hogy tovább élvezhessem az ízét. Nem vagyok képes teljesen elmerülni abban, amit teszek, mert közben a saját testemet is kordában kell tartanom, hogy ne nyomjam le magam kontrollálatlanul a torkán.
Egy apró szünetet tartva a folyamatosan gyorsuló fejmozgásomban, alaposan benyálazom az egyik ujjam, és görcsösen feszülő bejáratát kezdem lágyan masszírozni. Érzem, hogy megfeszül az egész teste, és a hihetetlen tehetséges nyelve is megáll a folyamatos kényeztetésben, amivel már kezd a határaim felé lökni. Olyan mélyen engedem a számba, amennyire csak tudom, miközben az ujjamat is megpróbálom elmeríteni benne, de azonnal megállok, amikor érzem, hogy a combomba mélyednek a körmei.
-       Ssh – nyelek egyet, de nem mozdulok tovább. A csípőjét és combhajlatát csókolom végig, hogy megpróbáljam ellazítani, és úgy látszik sikerül is valamennyire. Nem akarok neki fájdalmat okozni, de nyíltan kijelentette, hogy ő is azt akarja, amit én. Eszemben sincs most rögtön megdugni, de ha el akarunk jutni odáig, akkor muszáj lesz fokozatosan felépítenünk az odavezető lépcsőket, mert ez máskülönben nem fog működni. Az ujjam már olyan mélyen van, amennyire csak lehet, amikor lenézek rá. A belsőcombomra hajtotta a fejét, és szorosan lehunyt szemekkel zihál, ahogy a kezemet mozgatom. A szája félig nyitva, és néha egy apró puszit lehel a bőrömre, ezt pedig jelnek veszem, hogy amit teszek, az nincs ellenére. Újra birtokba veszem a számmal is, és a mozdulataiból tudom, hogy kezdi elveszíteni az irányítást a teste felett. Ha hátra mozdul, az ujjam csúszik mélyebbre, ha előre, akkor ő kerül mélyebben a torkomba. Tudom, hogy amit teszek, az erősen elvonja a figyelmét minden egyébről, de egy enyhe lökéssel emlékeztetem, hogy ne hagyjon cserben. Mint egy jó diák, észbe kap, és újra megérzem a forró nyelvét, ahogy végigsimogat.
A mozdulatai gyorsulnak, és a nyögései is arra utalnak, hogy elindult egy olyan úton, ahonnan már akkor is nehezen lehetne visszarángatni, ha akarnám. Durvábban kezdek dolgozni rajta, ő pedig eltávolodik tőlem és hangosan káromkodva nyög fel, ami mély hangján alig kivehető.
-       Lou… – morogja, és tudom, hogy mire akar figyelmeztetni, de nem hagyhatom itt abba. Az kínzás lenne. Rendületlenül dolgozom tovább, míg meg nem merevedik a kezeim közt, érzem ahogy az ujjamra szorít, majd újra egy nagyot káromkodik, miközben megremeg az élvezettől. Elengedem, és mosolyogva törlöm a takaró szélébe a szám.
-       Nagyon mocskos a szád, amikor valami tetszik – vigyorgok, ő pedig csak másodpercekkel később kezd magához térni, és megcsapja a hátsóm. Ezen felnevetek, de nem élvezhetem ki teljesen a pillanatot. A torkomon akad a hangom, ahogy felemelkedik, a hátamra lök, és a térdeimnél fogva húz közelebb. A lábaim közé fekszik, és míg egyik kezét a hasamra simítja, a másikkal újra a szájába irányít. Hátravetem a fejem a matracra, és élvezem az előnyöm. Én vagyok a szerencsésebb, akinek innentől csak a saját élvezetével kell foglalkoznia.
Lehet, hogy benne már régen járt bárki is, de hogy a nyelvét nem küldte sokéves szabadságra, abban biztos vagyok. Néhány perc is elég, hogy a lepedőbe kelljen kapaszkodnom. A torkomból már felismerhetetlen hangok törnek fel, amit képtelen vagyok visszafogni. Ami azt illeti, nem is akarom, mert minden egyes nyögésemnél érzem, hogy arra törekszik, a következő sokkal nagyobb legyen. Teljes extázisban markolok bele a hajába, és tolom olyan mélyen magamra, hogy teljesen megfeszül felettem. Amikor megérzem, hogy gyengéden igyekszik feljebb tolni magát, engedek a szorításomon, de már nem vagyok önmagam. Érzem, hogy nem.
-       Istenem… Marcel… – ujjaim még mindig a hajába vannak gabalyodva, és ezúttal épp, hogy felfelé akarom húzni a fejét, amikor érzem, hogy a szakadék feletti szikla már elkezdett megrepedezni alattam, csak hogy a legnagyobb mélységekbe zuhanjak. Már szinte a haját tépem, hogy elhúzzam magamtól, de csak durván a mellkasomra csúsztatja a tenyerét, és rosszallóan felmordul. Talán a hang, ami végigsöpört az összes idegszálamon, talán az isteni tehetséges szája, talán maga a tény, hogy aki ilyen alázatosan dolgozik az én élvezetemen, az maga Marcel… Talán mindez egyszerre, de olyan erővel ragadott el, amit már régen tapasztaltam. – Bassza meg! – Csak ennyire telik tőlem, amikor majdnem sikerül megízleltetnem vele önmagam, de valahol a ködfátyol alól halványan érzékelem, ahogy az utolsó utáni pillanatban végül mégis kienged az ajkai közül.

Akkor kezdek magamhoz térni, amikor már az egyik felhúzott lábamnak dönti a fejét, és a száját törölgeti. Furcsa pillantásokkal méreget, amiket először nem tudok hová tenni, de aztán ellágyul a tekintete, és halvány pír kúszik az arcára.
-       Nem! Nem csinálhatod ezt! – förmedek rá, és egy pillanatra megriad, de aztán amikor meglátja a vigyort a képemen, ő is felnevet. – Ne gyere nekem ezzel a szégyenlős dologgal azok után, amit kaptam tőled!
A keze után nyúlok, és felrángatom magamhoz, hogy megcsókolhassam. Néhány másodpercig még mosolyog, de aztán komolyan veszi a pillanatot, és a nyelve finoman átsiklik a számba. Érzem rajta a saját ízem  ezek szerint mégsem volt elég elővigyázatos , és ha most nem hagyjuk ezt abba, és fekszünk le aludni, akkor biztosan újra akarom majd őt. Bármilyen módon, csak kaphassak tőle, és adhassak neki.
-       Nos – húzódom el tőle egy kicsit, de még mindig szorosan ölelem. – Tudok adni egy kölcsön fogkefét és egy kölcsön alsót.
Ez egy ki nem mondott kérdés akart lenni, hogy ugye velem alszik ma, de szerencsére úgy tűnik számára ez egy percig sem volt kérdés. Ettől egy nagyon erős megkönnyebbült hullám cikázik át a testemen.
-       Azt megköszönöm – mosolyog le rám, ad még egy apró puszit a számra, és lábra vergődik, hogy a fürdőbe menjen.

Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, mire lefekszünk végre, és teljes sötétség vesz körül minket, ahogy a takaró alatt, megmagyarázhatatlan okból, kissé feszengve fekszünk.
-       Jó éjt, Lou – súgja az éjszaka csendjébe, én pedig elmosolyodom, és ugyanígy válaszolok. Érzem, hogy elfordul tőlem. Ösztönből gördülök utána, hogy a karja alatt átnyúlva magamhoz húzzam. Göndör haja az arcomba omlik, lábaink pedig összegabalyodnak, és felsóhajt, de érzem, hogy nem lazult még el a karjaim közt. Eltűröm a haját, majd miután újra átölelem, néma csókokat lehelek a tarkójára.
-       Vissza fogod hívni?
A hangja lágy, mégis érzem, hogy ez nem csak egy egyszerű kérdés. Nem akarom, hogy Liam miatt rosszul érezze magát. Semmi oka nincs rá. Volt idő, amikor talán egy szavára ugrottam volna, de aztán megjelent ez az angyal, és már alig gondolok azokra az időkre, ami előtte volt.
-       Ha nem akarod, akkor nem fogom – felelem, és a füle mögé nyomom az ajkaim. Még egy kicsit el is fordítja a fejét, hogy jobban hozzáférjek ehhez a ponthoz, és egy apró, jóleső sóhajjal válaszol.
-       Nem az a kérdés, hogy én mit akarok.
-       Hé – könyökölök fel mögötte, és a fülébe suttogom a mondataimat. – Őszinte leszek, ha nem találkoztam volna veled, akkor most valószínűleg vele cseverésznék telefonon. Amikor visszajöttem ide, teljesen magam alatt voltam miatta. Talán egyetlen szavára félredobtam volna mindent, és visszamegyek hozzá.
-       Ennyire szeretted? – A hangja élesen vág a szavamba. Kutatom a hangulatot, amivel megformálta ezt a mondatot, de nem találom. Dühös rám? Vagy talán féltékeny és aggódik? Egyszerűen csak hitetlenkedik, amiért ennyire könnyen visszarohantam volna hozzá?
-       Tényleg szerettem – válaszolom őszintén. – Szánalmasan hangzik tudom, hogy minden méltóságomat elhajítva hagytam volna, hogy újra hazudjon nekem, de…
-       Inkább csak furcsa. Gyönyörű vagy. Régen fél perc után találtál volna három másikat a helyére.
-       Tessék? – kapom fel a fejem, mert ez a gondolat most teljesen összezavar.
-       Öm, Harry mesélt dolgokat, amikor megtudta, hogy szoktunk találkozni – feleli egyből. – Gondolom, hogy rossz színben tüntessen fel. Bár nem sikerült neki.
Fogalmam sincs Harry miket mesélhetett, de úgy sejtem, beállított a gimi csődörének, aki mindenkit megfektetett a néhány ott töltött éve alatt. Ez nem is sokban tér el a valóságtól, de azért a minőségre is odafigyeltem mindig, nem csak a mennyiségre. Bár gondolom ezt Harry nem fűzte bele megnyugtatásként.
-       Nem sikerült neki? – döntöm lassan a hátára, hogy félig fölé kerekedhessek.
-       Nem – lihegi a számra, ahogy közel hajolok hozzá. Szörnyű, hogy mennyire vonzó számomra ez a fiú. A szájára tapadok, és szinte azonnal átöleli a derekam.
-       Fontosabb vagy nekem bárkinél, akihez közöm volt a múltban – puszilom meg az orrát, és újra az előbbi pozíciónkba tolom magunkat.

*

A telefonom csilingelésére ébredek, ami a másik szobából szól. Szerettem volna egyből felkelni, hogy kitámolyogjak érte, de Marcel édesen szuszogó alakja, ami a matracba passzíroz, megakadályoz ebben. Kócos feje a mellkasomon pihen, keze a hasamon, lába pedig a csípőmön, míg a többi végtagja a másik irányba szétdobálva. Megmosolyogtat, hogy gyakorlatilag az ágy nyolcvan százalékát elfoglalja, köztük engem is.
Óvatosan kievickélek alóla, amit néhány rosszalló, nagyon mély morgással jutalmaz, de aztán a másik oldalra fordul, és már alszik is tovább. Gyorsan a nappaliba lépkedek, és elnémítom a telefonomat. Semmi kedvem ma dolgozni menni, és itt hagyni ezt a tündért az ágyamban. Ha még mindig diák lennék, ebben a helyzetben most tutira kihagynám ezt a napot, és visszamásznék mellé. De ezt már nem tehetem meg.
Ahogy felnyílik a mobil képernyője, Liam nem fogadott hívása, és egy üzenet vár tőle. Visszahívni tényleg nem fogom, de annyit tehetek, hogy elolvasom, mit akart.
Az üzenet rövid és tömör. Találkozni akar, hogy valami fontosról tudjunk beszélni. Azonnal gondolkodóba esem, hogy mi lehet az a fontos dolog, ami annyira összeköt még minket, hogy találkoznunk kell miatta, de nem jut eszembe semmi ilyesmi.
-       Miért vagy ébren? – szólal meg egy borzasztóan álmos és gyűrött Marcel a háló ajtajából. A hangja olyan mély és rekedt, hogy a hideg is végigfut a testemen tőle. Elképesztő kontrasztot nyújt az édes belsővel ez a hang, és a szavakban kifejezhetetlenül szexi megjelenése.
-       Hamarosan el kell indulnom dolgozni – válaszolom, ahogy figyelmen kívül hagyom Liamet, és újra a pultra csúsztatom a telefonom, mielőtt elindulok felé. – De te nyugodtan maradj még. Aludd ki magad. – Elé érve két tenyerem közé veszem az arcát, és lehúzom magamhoz egy fáradt csókra. – Elfutok zuhanyozni.
Ő csak bólint, de a konyha felé indul, nem pedig vissza az ágyba. Elmosolyodom, és magamra csukom a fürdő ajtaját.

Mire visszaérek a nappaliba felöltözve, és többé kevésbé készen arra, hogy elinduljak, megérzem a friss kávé illatát, ami a konyhába csalogat.
-       Jut nekem is? – lépek mellé, miközben még mindig félálomban a pultnak dőlve kortyolgatja a sajátját.
-       Persze – morogja, és az asztalra mutat, ahol egy másik bögrében is gőzölög egy nagy adag. – Nem tudom hogyan szereted, ezért...
-       Pont így – felelem, és miután belefújok egyet, kiiszom a felét.
-       És ha azt mondtam volna, hogy ezért tettem bele egy kiló cukrot, ahogy én iszom? – nevet fel, és azt hiszem még jobban úrrá lesz rajta a nevetés, ahogy észreveszi, mennyire leforráztam a nyelvem.
-       Szóval sok cukor. Megjegyeztem – kacsintok rá, és a hőmérsékletével nem törődve, a maradékot is felhajtom, mert muszáj elindulnom. A mosogatóba teszem a bögrét, és a nappaliba sétálva kiveszem a pótkulcsot a kis tálkából a komódról, aztán mellé sétálva a pultra teszem. Felhúzott szemöldökkel, értetlenül nézi.
-       Mi a terved mára? – simítom meg az arcát, és szétrúgdalva keresztbe csapott lábait, közéjük állok, megtámaszkodom a konyhalap szélében, és így teljesen felnézek rá. Félreteszi a kávéját, és átkarolja a derekam.
-       Igazából semmi – dörmögi, és míg valamiféle megerősítésre vár, hogy megteheti-e, amit most szeretne, végül bátorságot vesz valahonnan, és az ajkaimra tapad. Én naiv, azt hittem csak egy futó csók lesz, de hamar rájövök, mennyire nem. Egyik kezét a hátamra simítja, és olyan közel húz magához, amennyire csak lehetséges. Nyelve lágyan megérinti a számat, én pedig felnyögök, és a nyakába temetem az arcom.
-       Ha ezt most elkezdjük, biztosan lekésem az első órám, vagy egyáltalán be sem megyek, szóval jobb, ha indulok – motyogom a nyakhajlatába, és közben gyengéden harapdálom, amitől libabőrös lesz a bőre. Most, valamivel józanabb fejjel, meg tudom figyelni, hogy nagyon sok apró tintanyom van a testén. Mindegyik titkát meg akarom majd fejteni. – Ha gondolod, maradj itt. Van egy csomó könyvem, ami biztosan érdekelhet, a laptopom a dohányzóasztalon, és tévét is nézhetsz. Nem lesz sok órám, sietek vissza.
Főleg, ha tudom, hogy te vársz itthon – teszem még a mondandóm után, de ezt már csak magamban. Ellépek tőle, de nem válaszol. Látom, hogy nagyon töpreng valamin. Talán, hogy mit válaszoljon. Vagy inkább mit akarjon. Maradni, vagy elmenni.
-       Amíg kitalálod, én tényleg rohanok. Ha mégis elmennél, a pótkulccsal azért zárj majd be, rendben?
Erre sem felel. Mered maga elé, és ötletem sincs, hogy mi jár a fejében, ami ennyire kiszakította a valóságból. Magamhoz veszem a kulcsaim, és közben a vállamra dobom a dzsekim.
-       Marcel…? – hajolok pont a pillantása irányába, hogy visszahozzam onnan, ahol éppen mereng.
-       Persze, rendben – rázza meg a fejé, és míg a farzsebembe dugom a bögréje mellett heverő telefonom, adok egy búcsúcsókot a szája szélére, és kisietek a lakásból, mielőtt még tényleg beteget jelentek mára. Megtehetném, de azt ennél sokkal extrémebb reggelekre tartogatom. Nem kellene minden mentőövem ellőni, ami kihúzhat a munka alól egy kritikus pillanatban.

Ahogy bekanyarodok a gimi parkolójába, előre látom, hogy a világ legkellemetlenebb szituációjába fogok belekeveredni. Most áldom az eget, hogy Marcel nem jött el velem idáig. Kiszállok a kocsiból, és úgy kezdek a bejárat felé sietni, mintha elkerülhetném az elkerülhetetlent. Egy próbát megér.
-       Lou! – kiált utánam Liam, és hallom a rohanó lépteit a nyomomban. – Hívtalak.
-       Láttam – válaszolok úgy, hogy rá sem nézek.
-       Akkor miért nem hívtál vissza? – tárja szét a kezeit, ahogy mellém ér, és könnyedén felveszi a rohamtempómat.
-       Mert elfoglalt voltam, most pedig dolgozni kell mennem. Már így is késésben vagyok.
-       Tudom, már azt hittem, nem is jössz ma – feleli, és a vállamra teszi a kezét. Ettől megtorpanok, és elhúzódom tőle. Most már teljes egészében rá figyelek. – Beszélhetünk?
-       Mondtam, hogy sietek, Liam – nézek az ég felé egy sóhajjal, hogy kicsit drámaibbá tegyem a szenvedésem az esetleges késés miatt.
-       Munka után? – erősködik tovább, nekem pedig bekúszik Marcel édesen mosolygó arca a szemeim elé. Megrázom a fejem, és újra elindulok.
-       Különórám lesz – válaszolok, és már látom a reményt a reménytelenségem közepette, ahogy csak néhány lépés választ el a rohadt bejárattól.
-       Nem lesz – vágja rá élesen. – Jaj, Lou… Tudom, mikor hazudsz.
-       Oké! – fordulok hátra, és haragosan nézek a szemeibe, amitől meg is szeppen egy kicsit. – Akkor egyszerűen csak nem érek rá, mert valaki mással találkozom.
-       Azzal a szemüveges okostojással? – húzza félmosolyra a száját, de hamar észbe kap, amikor én nem mosolyodom el. – Tényleg fontos.
-       Akkor majd hívlak, és megbeszéljük – felelem kelletlenül, de már nem várom meg a válaszát. Nagy megkönnyebbülésemre beérek, és ő nem követ. Még hallom, ahogy azt mondja, úgysem fogom hívni. Mennyire igaza van. Eszemben sincs, de arra jó volt, hogy gyorsan leszerelhessem most. Igazán nem vágyom a társaságára, főleg nem azok után, hogy tudom, Marcel mennyire nem veszi jó néven Liam hirtelen közeledését. Sokkal jobban vágyom most arra, hogy hazasiessek hozzá, mint kellemetlen hazugságokba keveredni rögtön a kapcsolatunk elején. Azt nem bocsátanám meg magamnak. Liam messze nem ér nekem már annyit, hogy megbántsam érte Marcelt.



13 megjegyzés:

  1. Sziasztoook!

    Azt kell h mondjam, vegreeee!!! <3
    Vegre h hoztatok reszt, es vegre h tortent is valami koztuk, meg ha kevesebb is mint amit mi szerettunk volna. :’D

    “Ez a legszebb az egészben: őrülten kívánom, jobban, mint bárkit, és mégis jobban visszafogom magamat, mint eddig akárkivel tettem.” - hat en is pontosan igy ereztem magamat olvasas kozben! Faltam is volna a sorokat, de kozben direkt lassitottam magamon h tovabb elvezhessem!

    Nagyon imadtam! <3
    Kicsit tartok attol h mit akrhag Liam, remelem nem tudta meg Harry titkat! :/
    Imadtam amugy Harry vivodasait!
    Koszonom nektek ezt a csodat, es nagyon varom a kovit! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönjüüük! :)
      Most már nem húztattuk őket (és titeket) tovább.. muszáj volt valamit adni nekik :D
      Szerinted ha Liam bármit is mondana Lounak, ő azt elhinné? Szerintem ha bizonyítéka van, azt is kiverné a kezéből.. de letesztelhetjük.. hm meglátjuk ;)
      Sietünk vele! (De ha még egyszer ígérek valamit, vágjátok le a kezem XD)
      Puszi!

      Törlés
  2. Oooooooh my gooood!!! Többnek jobban örültem volna (értiteeek ;) de ez valami hihetetlenül szexi volt!!! Mindd a kettő szemszögből!! Végre!! Arra gondoltam hogy könyörögnöm kell Sophienak!! :D Nagyon szeretlek titeket lányok!! Kétszer olvastam el mert annyira csodálatos lett hogy újra kellett kezdenem!! Az egész részt végig vigyorogtam!! :D Várom nagyon a következőt és kinyírom Liamet ha bekavar nekik!! :D Csodálatosak vagytok!! <3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük! Igen, értem, többnek, ha nem 35 oldalban írjuk meg ugyanezt, hanem mondjuk 60, igaz? XD
      Liamet majd elkapjuk, megkötözzük és elfenekeljük. Vagy kiadjuk a feladatot pl Zaynnek.. :D

      Törlés
  3. Sziasztok! :) Hát nem kérdés, imádtam ezt a részt. Ebben nem csak a 18+, hanem az érzelmi töltet is bőven közrejátszott. Sophie, egy bocsánatkéréssel is tartozom... azért nem írtam megjegyzést a részedhez, mert azt már az ágyból, telefonról olvastam. Úgy volt, hogy a felét másnapra hagyom, de nyilván nem sikerült... csak úgy faltam a sorokat, és mivel hibát sem találtam, ezért nem írtam :) Nagyon szerettem az egészet, köszönöm nektek az élményt :)
    Sok-sok puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Az mindig extra sokat számít, ha neked tetszik <3

      Törlés
  4. Hát lányok... Fantasztikusak vagytok! ❤️
    Bevallom első olvasásra vegigszaladtam rajta mert őrült kíváncsi voltam mit, miért és persze hogyan. 😉
    Másodszor már jobban figyeltem a mondatokra és a mögöttük megbúvó érzelmekre.
    Harry éltünt és már csak nyomokban volt jelen. Furcsa volt ezt látni, de én még mindig azt gondolom, hogy az igazi személyisége még mindig a kicsi Marcell. Harry a macsó viselkedésével csak kompenzálni próbál. Nem gyógyult ki a nagy szerelemből amit Lou iránt érzett, bármennyi idő is teljen el, és bármennyi pasi is forduljon meg az agyában. Gyönyörűen leirtátok az érzelmeket, a vivódását Harryek.
    A félelmet, hogy mi lesz az éjszaka után,mit hoz majd a reggel.
    Liamet hozta,és csak remélni tudom, hogy nem az lesz az az őrült fontos beszélgetnék amire gondolok!
    Akkor sajnos nekem is be kell állnom azok táborába akik véres megtorlást követnek el rajta.
    Pussz lányok, egy élmény volt! ❤️ ❤️
    Ui:hamar hozzátok a következőt!!
    Megöl a kíváncsiság, hogy Harrynek mi lesz az első lépése ezek után!
    ❤️ ❤️ ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Végigszaladtál, na szép... mint a 12 éves kislányok, akik csak a 18+ részt kutatják, és 30 oldalakat 10 perc alatt végeznek ki.. XD
      Na jó, azzal hogy újraolvastad, jóvá tetted :D
      Ajaj, mire gondolsz Liammel kapcsolatban. Most eszembe juttattál valamit, dee azt hiszem, nekem az nem jutott eszembe eddig. Nemmm.
      Harry következő lépése, vagy Marcelé..? Hm, szeretem, ha leírjátok a gondolataitokat, mert elgondolkodtatnak más irányba is, mint amerre a saját fejemből mentem volna ;)
      Igyekszünk! Puszi! <3

      Törlés
  5. Jó rész volt! Várom a kövit. Egyetértek az előttem írtakkal.😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Puszi! Igyekszünk hamarabb hozni (és már megint lehet, hogy hazudozok.. :D)

      Törlés
  6. Sziasztok! XD

    Azt a durva mindenit!!!

    Itt aztán volt bőven "ágy" és agy torna is.
    Úgy kaptunk szexet, hogy közben igazándiból csak aláfestő zöngéi, kontúr vonalai voltak az érzelmi szálaknak.

    Ez ismételten egy zseniális, kellően, na jó, KIBASZOTTUL élvezhető méteres, kék....szemes ;) rész lett!

    Szükségesen kemény, kellemes hosszóságú és frenetikus kielégülést okozó betűhalmazt állítottatok össze! ;););)

    Szegény MaHa!♥♥♥ Meddig kínozzátok??? Védtem már a múlttal kapcsolatban Lout, mondtam már, hogy miért nem volt szája akkor Harrynek......meg stb.

    De baszki! Hihetetlenek vagytok. Ez az érzelmi tusa amit Ő vív...szerelmes volt régen is és most is! Most feszegeti az álarcot, a páncélt amibe kelletlenül és kegyetlenül passzírozta magát az évek alatt. De ha pőrén odaáll Lou elé és vall, akkor lehet ismételten elveszti azt akit szeret. Bár ezt tudja, hogy kényszerű és szükséges lépés. Lou ahányszor kiejti száján, főleg szeretkezés közben, hogy Maecell.....annyiszor döf belé és nem csak a farkát, akaratlanul.

    Hát Harrynek durván dark levest főztetek!!!
    Ezt az ebédet SOHA nem kérném, inkább éhen halok!!!

    Van mit megoldani, remélem Liam csak a kis afférját akarja megvallani! (Nem jött rá valami sötét titokra...)

    Remélem a végén a naplementés lovaglás közben egy felvállaltan passzív, érzelmileg nyáltócsában hempergő Harryt és egy tökös, imádattal szemében csillogó Lou-t látunk a lóháton távolodni.......és hátrahagyják a porfelhőt....

    Szercsi vagy és tescos<3<3<3 XDDDD

    U.i.: Autószerelő, újabban Oprah attitűdöt felöltő szépfiúnk hol van???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük az újabb élményszámba menő kommentet. Olvass tovább, a válaszok jönnek sorban... ;) Pussz!

      Törlés