2017. február 9., csütörtök

You always want the one (you can't have) (2. fejezet)


Hát itt vagyok. Ez most új, ezt nem úgy ástam elő a fiók mélyéből. Nem tudom... kijöttem a gyakorlatból? Mondjátok meg ti.

Az első fejezetet is frissítettem, egy-két dolgot átírtam, de semmi lényegeset. Azért jobb újraolvasni előtte :)

Az a tervem, hogy ez a sztori Brian ill. Jared szemszögből lesz megírva, vegyesen. Ilyet még nem nagyon csináltam (a twincestet leszámítva, amit nem egyedül írtam). Nem feltétlen felváltva, a következő 2 pl. még biztosan Jared lesz. Azt még nem döntöttem el, hogy lesz-e Adam's POV fejezet. A lényeg, hogy figyelni kell az elejét, hogy kinek a fejében vagyunk épp :D

--------------------------------------

2. fejezet


Jared’s POV



Három héttel korábban



-       Ő itt Adam. Szintén zenész. – mutat be Kate a partira épp csak megérkező, feltűnő, magas, fekete férfinek.

Kate az új filmem egyik mellékszereplője lesz. Az eddigi legnagyobb szerepe, és máris kezd hollywoodi nagymenőként viselkedni. Csak úgy félvállról bemutatni valakit, mintha csak egy senki lenne, aki vele ellentétben már letett valamit az asztalra. Csak egy Adam nevű zenész a hatszáz másikból.

Szóval Adam. És szintén zenész. Nem mondod?! Fintorodok el magamban a nőn, amint meglátom a "szintén zenész" nem éppen felejthető kategóriás arcát. Szerintem ő az, aki nem tudja ki ez az Adam. Én tudom.

-       Szia. – nyújtom a kezem felé – Jared. – biccentek.

Leszek én is egy Jared nevű zenész a hatszázból.

Mindentudón elmosolyodik, szinte undorítómód magabiztosan, és határozott mozdulattal megfogja a kezem.

Azt hiszem, kábé ugyanaz jár a fejében, mint nekem: Ő is tudja ki vagyok. A nő meg hülye.

Erős a kézfogása. Szeretem, ha valaki nem úgy fog kezet, mint egy döglött majom. Meleg a tenyere. Szép a keze, a körmei. Talán lassan nem ártana elengednem, nehogy félreértse.

-       Örülök. – mosolyog, de még mielőtt bármi mást is mondhatna, egy spicces fickó odarohan, a nyakába karol, és valamit a fülébe vinnyogva elcibálja. Egyértelműen ismerik egymást.

Bocsánatkérőn pillant rám, aztán még visszanéz egy másodpercre, de eltűnik a tömegben.

Én meg ottmaradok egy Kate nevű színésznőcskével a hatszáz másikból.

-       Megyek, megnézem a svédasztalt. – mentem ki magam gyorsan, mielőtt még megpróbálja bemutatni pár embernek legújabb egy-Jared-a-hatszázból kollégáját.

Egyetlen szótól, ami elhagyta a bizonyos szintén zenész száját, elöntött valami furcsa forróság. Csak remélni tudom, hogy az arcomon ezt nem tükrözte céklaszerű szín. Még szerencse, hogy lelépett, így van időm összerakni ezt az egészet magamban, mielőtt hülyeséget csinálok.

Jelenleg két oltári nagy hülyeség is villódzik az agyamban. Odarohanni az egyikhez, vagy felhívni a másikat. Lehet licitálni melyik a nagyobb hülyeség.

Talán le kéne láncolnom magam… vagy felszedni egy nőt, aki hajlandó odaláncolni valamihez.

Csak rakosgatom gépiesen egyik lábam a másik elé. Nem lepődnék meg azon se, ha valakit most szín tiszta véletlenségből felborítanék. Csak ne Adam legyen az. És ne a majonézes salátás tálba borítsam bele.

Nem is vagyok éhes. Persze, hogy amíg a kaja felé sétálok, nem is az ínycsiklandó hidegtálakon jár az eszem. Ez oké. De hogy miért pont Brianen? Ez már nem annyira oké. Egy ideje már próbálok nem gondolni rá. Lambert lenne az oka, hogy eszembe jutott? Mosolyognom kell… mintha bármi köze is lenne a két férfinek egymáshoz. Hogy juthatna eszembe Adamről Brian? Ég és föld, tűz és víz. Vagy inkább tűz és jég, tekintve hogy a saját bőrömön tapasztalom újra meg újra Brian kedves ismerőseihez való fagyos hozzáállását. Vajon miért nem sikerült soha néhány óránál hosszabb időre megolvasztanom a jégpáncélját? Vajon Adam figyelmét mennyi időre tudnám magamra vonni?

Mindjárt lekeverek magamnak egy képzeletbeli pofont. Mi a nyavalyáért gondolkozom én ilyeneken? Adam még csak nem is az esetem. Mármint pasi. Szóval nem az esetem. Ja, hogy Brian is az? Hát, istenem… az… bonyolult…

Tényleg kell egy nő. Bilinccsel.

Alig, hogy sikerült valami vacsorapótló zöldséget letuszkolni a torkomon, összeakadnak a szemeim a terem másik végében ülő szintén zenész kollégám tengerkék szemeivel. Nem tagadom, könnyen el lehet veszni bennük. Adam egy vonzó férfi, és kész. Ez tény. Vajon mióta figyel engem? És miért?

Hol az a nő? Valaki vágjon hozzám egyet!

Tettethetném, hogy nem vettem észre. Vagy hogy nem érdekel. De felé biccentek, és megejtek egy rövid mosolyt. Aztán mielőtt túl egyértelmű lennék, egy habos-krémes süti falatkával elterelem a figyelmem róla. Legalábbis megpróbálom.

Átkozottul nagy szerencsémre épp ezt a percet választotta kedves kollégám, Edward Norton, hogy barátilag hátba vágjon. Nem nő, nincs nála bilincs, de legalább nem akarok vele lefeküdni. Ez is valami. Látszik rajta, hogy ivott már néhány pohárral, mert folyamatosan beszél. Szórakoztató figura, egy fél órára sikerül is megtisztítania az agyam. De aztán sajnos egy másik kollégánk vágja őt hátba köszönésképp, akivel aztán le is lépnek inni még egyet. Talán ő is menekül valaki elől. Ilyen az én szerencsém.

Alighogy Ed feláll a székéről, hátat fordítok, és rögtön szemben találom magam egy néhány méterről közeledő vadászó feketepárduccal. A mozdulatai, a tekintete is pontosan ugyanolyan, mint a prédára leső gyönyörű vadállaté. Letaglóz, ahogy közelít, mozdulni sem bírok. Hozzám sem szólt, meg sem érintett még, én mégis itt állok bambán, mint valami iskolásfiú, és egyetlen csettintésre esnék zokszó nélkül térdre előtte. Hogy lehet rám ilyen hatással? Soha nem volt még rám férfi ilyen hatással.

Brian más. Ő teljesen más hatással van rám. Letagadni persze nem fogom, az is egy elég erőteljes "hatás", de mellette mindig ott a keserű íz a számban. És nem a cigije miatt.

És különben is, minek kattog az agyam most is rajta, mikor veszély közelít? Nem is tudom, mikor láttam utoljára. Talán másfél hónapja.

Na jó, ne hazudjak még magamnak is. Bőven elég az, ha az egész világnak hazudok. Valójában pontosan tudom, mikor láttam utoljára. Negyvenhét napja. Igen. Egészen pontosan.

Mondhatnám, hogy azért tudom ilyen pontosan, mert végtére is különleges helyet foglalt el az életemben, egyetlen férfiként. De a legnagyobb hazugság itt sajnos a múlt időn lenne. Még mindig, bármikor, ész nélkül rohannék hozzá.

Persze akadt rajta kívül néhány másik hímnemű is, akivel kellemes időket töltöttem el, de olyan igazi, akivel odáig el mertem menni, mint vele, aki mellett újra és újra megmagyarázhatatlan mód elvesztettem az eszem, soha. Pedig kicsit több mint egy-két év szexuális tapasztalat van mögöttem.

És most itt közelít felém a kettes számú. Félő, hogy ma vége lesz kedvenc Brian-az-egyetlen kifogásomnak. Érzem, hogy gyorsul a légzésem, a pulzusom az egekben, az arcom nem az italtól van kipirulva. Ha most újra elveszítem az eszem, pont mintha csak Brian közelítene felém, már nem etethetem magam azzal, hogy nem vagyok meleg, csak ő különleges… kettő az már nem kivétel, az már reprezentatív minta.

Vajon mennyire lenne most ciki futva távozni a vészkijárat irányába?

-       Egyedül? – kérdi mosolyogva, mély, szexi hangon, egyik szemöldökét felhúzva. Esküszöm, direkt csinálja, szerintem ez nem a normális hangszíne. És micsoda kérdés. Na ne már, hogy nem figyelted ki.

-       Nem. Itt van velem Jack Daniels! – emelem fel a poharam egy ironikus mosoly kíséretében.

Felnevet. Hurrá, vicces vagyok. A nevetése is túl szexi. Le akar fektetni. Nem kérdés, hogy azért jött ide.

-       Nem bánod, ha leülök ide mellétek? Jack nem zavar, jóban vagyunk.

Kezemmel a szék felé intek, és jóváhagyólag biccentek. Úgy érzem, egyre inkább futok ki a szánalmas módon kivitelezendő elszaladáshoz rendelkezésre álló időből.

-       Szóval, Kate? Honnan ismered? – kérdi beszélgetést kezdeményezve. Pff. Remek téma. Legalább most tuti nem gondolok arra, hogy le kellene kötözni magam, mielőtt az önálló életet élni próbáló kezeim a teste felé indulnak.

-       Szerepel az új filmemben. – felelem szárazon.

-       Nahát! Az már valami. – nevet fel, de hallok némi szarkazmust a hangjában.

Bár kérdőn nézek rá, de nem kérdezek vissza, ő honnan ismeri. Nem igazán érdekel.

Hát úgy tűnik, ő viszont szeret beszélni.

-       A bátyjával játszottam régen egy musicalben. Uram atyám, majdnem tíz éve! Akkor még csak kislány volt… kis piszkosszőke hajú, copfos, fogszabályzós, szemüveges tinédzserkezdemény. Aztán nézd mi lett belőle!

-       Aha. – bólogatok.

Talán érzi az érdektelenséget rajtam. Próbál témát váltani.

-       Bocs, hogy egy szó nélkül leléptem. A srác, aki váratlanul rám vetette magát, egy másik régi musicales kollégám volt. Meg volt még ott hátul két másik is. – int mögénk a válla felett – Nem is tudtam, hogy itt lesznek, tök véletlen. Szerencsére ők már alapoztak mire ideértem, mostanra eléggé kidőltek, elég volt két kört innom velük, hogy el tudjak szabadulni.

Jó. Nem érdekelnek. Ők sem.

-       Miért csinálod ezt? – ráncolom össze a homlokom, fintorgok, ahogy ledöntöm a negyedik whiskey-m, ő meg csak kérdőn néz rám.

Persze, nem érti, idejön cukin, próbál társalogni, én meg egyszer csak derült égből hip-hop bunkó leszek. Nyugi, nem csak te nem érted, szépségem, én sem. Valahogy a ma esti Jared tetteiért nehéz felelősséget vállalnom.

-       Felesleges köröket futsz, Adam. Nem vagyunk gyerekek. Mi értelme cseverészni a semmiről? – közelebb hajolok hozzá, és némi indulattal a hangomban folytatom – Egyszerűen csak állj elém, mondd, hogy valami embertelen mód meg akarsz baszni, és tűnjünk innen a picsába.

Kikerekedett szemekkel, félig tátott szájjal mered rám. Megszólalni sem tud.

Jéézusom! Ezt én mondtam?

Basszameg.

Komolyan én voltam???

Nem. Ez Jack volt. Meg Brian. Meg mit tudom én még kicsoda… nem Jared.

Most már késő elszégyellni magam. Vagy visszavonni, amit már kimondtam.

Vagy kapok tőle egy gyönyörű vörös kézlenyomatot az arcomra, vagy kicibál a mosdóba megdugni. Melyikért szurkoljak?

Hányingerem van magamtól… vagy a whiskey-től… feltehetőleg együtt mindkettőtől. Nagyszerű, az lenne még hab a tortán, ha le is rókáznám.

Végül jó néhány másodpercnyi megfagyott képkocka után elkapja rólam a tekintetét, lesüti a szemeit.

-       Ööö… ne… ne haragudj, haa… - kezdi lassan – Ha úgy tűnt, hogy én…

Hű… Most meglepett.

-       Basszus. – fújok ki háromszoros adagnyi tüdőmbe szorult levegőt, és a vállára teszem a kezem – Te ne haragudj, én voltam a hülye. Te semmit nem csináltál. – ingatom meg a fejem, rögtön érezve hogy nem a legjobb ötlet, túlságosan rókacsalogató – Tényleg.

Felemeli a fejét és rám néz, eltűnt a magabiztos, kicsit önelégült láng a szeméből. Bizonytalan lett. Azt hiszem, ő sem tudja, erre hogy reagáljon. Nem csak ő lepett meg engem, én is elég rendesen megleptem őt. Hát istenem, még épp csak ismerkedünk…

-       Nem vagyok mostanában jó formában. Innom se szabadott volna ennyit. – bökök az asztalon sorakozó poharakra.

Azt nem teszem hozzá, hogy jobb lett volna, ha ő sem jön ma este szembe velem.

Végül kedvesen elmosolyodik.

-       Szar nap. – bólint – Abból nekem is kijár mostanában. – és egy feszültségoldó nagy levegővétel után kiissza a poharát.

Rajta legalább nem látszik ennyire, hogy iszik. Tök normális. Bár ki tudja, lehet, hogy pia nélkül egy szende kisfiú. Mosolyognom kell, ahogy elképzelem, mire kérdőn felhúzza a szemöldökét. Én meg szemlesütve megcsóválom a fejem.

-       Megleptél. – kezdi, nem szúrom közbe, hogy tudom, aztán hirtelen visszatér a pimasz vigyor az ajkaira – Te komolyan „eltűnnél velem innen a picsába”? – ismétli a szavaim, összeráncolt homlokkal, de azért még mindig mosolyogva, az arcomat fürkészve.

-       Ahh… - nyögök fel állati zavarban, hirtelen félig kijózanodva.

Tenyerembe temetem az arcom néhány másodpercre, aztán egy kis résen kikukucskálva egy félszeg bocsánatkérő mosollyal a számon figyelem a reakcióját. Felnevet. Hangosan. Annyira, hogy a fejét is hátraveti.

-       Édes vagy. – súgja, és megfogja a csuklóimat, elhúzza a kezeim a szemeim elől.

„Engedd el a kezem. Azonnal eressz el!” kiáltja őrangyal-Jared a fejemben kétségbeesetten. Nem akarom, hogy elengedjen. Újra gyorsul a légzésem, bámulom az arcát, ő is az enyémet. Most valahogy kifürkészhetetlennek látom. Nem tudom, mit fog lépni.

Elengedi a csuklómat, hátradől a székében. Nem erre számítottam.

A torkomban dobog a szívem. Érzek minden egyes dobbanást. Legalább százhúsz a pulzusom. Szinte érzem a vörös száguldást, ahogy az óriási izom pumpálja a vért az ereimen át. Utolsó esély a menekülésre. Ragadd meg az alkalmat, Jared! Most!

-       Menjünk. – mondja halkan, rezzenéstelen arccal.

Vége. Nincs több esély. Ennyi volt. Vége. Végem.


----------------------------------------------

És most nagy merészen ideírom, hogy folyt.köv. :) 
 

14 megjegyzés:

  1. Istenem... Hát ez zseniális! Adam... Jared... Brian... Mondd csak, nem létezik valami varázslat, amivel amit leírunk az valósággá válik? Már most tudom, hogy ezt érdemes lenne végignézni. :D Kérdésedre válaszolva pedig, az írásod szemernyit sem gyengült, élvezetes olvasni, poénból sincs hiány, és még az a kis pimasz él is ott van benne. ;) Várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de jó, köszönöm! :)
      Hááát, ha van ilyen varázslat, ide vele, hajlandó vagyok fizetni is érte! :D

      Törlés
  2. Szuper volt! Áááá itt abba hagyni :D Tudod hogyan kell felcsigázni az embereket. Nagyin sokára lesz folytatás? :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Hamarosan. Nem ígérem, hogy jövő héten, de akár még az is előfordulhat... ;)
      Hát, itt hagytam abba. Látod, Sophie, megmondtam előre, egyesek már most burkoltan a pornót követelik! ;)))

      Törlés
    2. És tényleg. :) Hiába minden. Úgy fest ezt nem úszod meg... :P :D

      Törlés
  3. Nagyon jól indul. Én csak nemrégóta olvasom a blogod, de olyan mintha abba se hagytad volna :) érdekel ez a történet, és szerintem se maradjanak is az extrán izgis jelenetek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi. Örülök, hogy idetaláltál :)
      Szóval még egy szavazat a pornó mellett... basszus... kegyetlenek vagytok velem... :D

      Törlés
  4. Csak közlöm, hogy kész van a következő rész. A hálószobaajtóig. Szóval magatokra vessetek, hogy nem hoztam még, mert a pornórészt naaagyon nehezemre esik megírni.... :P :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jóóóó. :D Én már a gimiben is mindig így jártam. :D Mások miatt szívtam... Haha :D Menni fog az Carmen, nézel róluk pár fotót szabadjára engeded a fantáziád és már kész is. Kirázod a kisujjadból. ;) :)))

      Törlés
    2. Oké, oké, elkezdtem... :D De hosszúnak ígérkezik, és most épp 4 olyan napom jön, hogy nem lesz nagyon szabadidőm, úgyhogy nem mostanában lesz kész :(

      Törlés
    3. Hosszú lesz??? OMG! *-* Alig várom! Ez a rész is nagyon jó volt! :)

      Törlés
    4. 8 oldal word doksinál tartok, és még senki nem járt senkiben, szóval, ja....... :DD

      Törlés
    5. Ah, ezt előre látom, hogy imádni fogom. :D

      Törlés
  5. Remélem ;) Nagy könnyelműen most beígérek egy jövő hetet.. egész jól állok... nem nagy ügy, csak kb 50 oldalas lesz.... :D

    VálaszTörlés