Hypnotized by... Brian (10. fejezet)

Az utolsó előtti fejezet, sok szeretettel :)

 

10. fejezet

-   Mmm… nem szexeltünk az éjjel… – motyogott Brian a nap langyos sugaraira ébredve Strify nyakába, hátulról átölelve a derekát, szorosan a hátához simulva.

A fiú halkan felnevetett, és gyengéden végighúzta tenyerét a hasán pihenő kézen.

-   Neked is jó reggelt.

Brian kuncogva felemelte a fejét, és nyakát kicsit kinyújtva, megpuszilta a fiú arcát.

-   Jó reggelt, szépségem. Szóval… nem szexeltünk… – ismételte újabb halk nevetést kiváltva a partneréből, aztán visszadobta a fejét a párnára, és még szorosabban simult hozzá.

-   Tudod, szívecském, alvó emberrel kemény dió az ilyesmi. – felelte álomittas hangon, és a hátára gördült, felemelte az egyik karját, Brian pedig lejjebb kúszott, a mellkasára hajtotta a fejét, és átvetette a fiú combjain az egyik lábát, hogy még közelebb fészkelhesse magát a kellemesen meleg testhez.

-   Szóval én vagyok a hibás, hogy a kapcsolatunk romokban? – kérdezett vissza aztán drámaian.

-   Kizárólag. – bólogatott a szőke meggyőzően, gondolkodás nélkül belemenve Brian játékába.

-   Esetleg helyrehozhatnánk… – Brian egykedvűen végigsimított a fiú hasán, de nem bírta ki, hogy orrát ne dörgölje közben alig észrevehetően a mellkasának, és ne szívja be tüdejébe mélyen bőrének édes illatát.

-   Talán megérné a próbálkozást… – felelte elgondolkodó hangnemben és közben lágyan végigcirógatta az idősebb gerincét.

-   Ühüm. Talán. – bólogatott Brian összvont szemöldökkel, de a fiú nem bírta tovább, elnevette magát.

Megragadta Brian felkarjait, és magára húzta a testét. Szétnyitotta alatta a combjait, és lábaival körülölelte a férfi kinyújtott lábait, egyik karját szorosan a dereka köré fonta, másik kezével pedig a hajába túrt, és magához húzta végre egy csókra. A férfi csak nyögni tudott a csókba, annyira élvezte, hogy mindenét körülveszi a fiú bársonyos bőre.

-   Mit számít, ha egy éjszaka nem szexelünk? – súgta a fiú – Majd bepótoljuk. Annyi időt kapsz tőlem, hogy bármit bepótolhatsz, amit csak szeretnél.

Brian erre csak mosolygott, aztán elkomorodott az arca. Még mindig képtelen volt a „véglegesben” gondolkodni. Hosszú távra tervezni.

-   Meddig maradsz? – kérdezte komolyan.

-   Épp most mondtam, ameddig csak szeretnéd. – mosolygott Strify továbbra is, és Brian előre lógó hajtincseit birizgálta.

-   Stúdióba kell menned hamarosan, nem? – kérdezte gyanakodva, semmiképp nem akart a karrierjének útjába állni.

-   Akkor megyek, amikor akarok. – vonta meg a vállát.

-   Nem halaszthatod el miattam. – rázta meg a fejét összeráncolt homlokkal, és legördült a fiú testéről.

-   De. Miattad bármit. – bólintott határozottan, amikor az éjjel az asztalra dobált ruhakupac elkezdett zenélni.

-   Nem hagyom. – ingatta a fejét továbbra is Brian, mint aki meg sem hallotta a saját telefonját.

A fiú nem értette az egészet. Brian úgy viselkedett, mintha nem akarta volna, hogy elmenjen, és mégis meg akarta tiltani, hogy maradjon. Legbelül még mindig harcban állt saját magával? Nem gondolt a következményekre. Nem gondolt arra, hogy a kapcsolatuk mennyi lemondással járna, ha tényleg komolyan akarnák venni. Csak arra gondolt, hogy mennyire szeret vele lenni, hogy mennyire szereti, és hogy Brian is milyen boldognak tűnik vele. Naivan azt gondolta, ez bármire elég.

-   Ha kész a dalom, amit ígértél, csak akkor megyek haza. – vigyorodott el végül – Anélkül hogy kezdhetném el a felvételeket?

Brian rámosolygott, szeretetteljesen végigsimított az arcélén, és lágyan megcsókolta. Gyengéden visszadöntötte a hátára, és fölé mászott. A csókok egyre édesebbek és egyre tüzesebbek lettek, amikor újra megszólalt a telefon. Brian mordult egyet a fiú ajkai közé nemtetszését kifejezve, de továbbra sem mozdult a csörgés irányába.

A hívó azonban nem adta fel, néhány perccel később harmadszorra is próbálkozott. Brian még egyszer gyengéden megcsókolta a fiút, mielőtt kidugta a lábát a takaró alól, hogy előkotorja végre az egyre idegesítőbben vinnyogó kis készüléket.

-   Brian, hol a fenében vagy már megint?! – sivított a telefonba egy női hang, amikor a harmadik hívás nyolcadik csörgésére Brian hajlandó volt végre felkelni a lélegző, langymeleg, lüktető, pihe-puha párnájáról.

Sivított, de úgy, hogy Strify is tisztán hallotta a szavakat. És azt is pontosan tudta, kitől erednek.

-   Jó helyen… – válaszolta Brian visszanézve az ágyon fekvő alakra mámorban, félig lehunyt szemekkel, nem igazán véve a lapot.

-   Próbán lenne a helyed. Azonnal indulj el, mindenki rád vár! – érezhető volt Alex hangjából, hogy nagy erőfeszítésbe kerül neki leküzdeni a késztetést, hogy ne teli torokból üvöltsön. Csak úgy félgázzal. Az is bőven elég volt, hogy kilométeres körzetben bárki hallja.

-   Nincs kedvem… – vonta meg a vállát Brian, amivel azt érte el, hogy a nő eleresztette, amit addig visszafogott.

-   NA IDE FIGYELJ! – üvöltött, mire Brian eltartotta a fülétől a telefont, aztán amikor nem hallott semmit, félénken visszahúzta az arcához.

Alex közben nyelt egyet, és vett egy mély levegőt. Egy fokozattal halkabban folytatta.

-   Ez a munkád, Brian Molko. Bármennyire is szeretnéd hobbinak felfogni, ez munka. Hadd emlékeztesselek arra, hogy ebből van pénzed arra, hogy olyan szép és fiatal fiúkkal hemperegj, amilyennel most is teszed. Emeld fel a segged, és húzd ide a beled, mert nem fogom hagyni, hogy hosszú évek munkáját tedd tönkre! A Placebo egy megbízható zenekar a szakma és a közönség szemében is. Márpedig te mostanában minden vagy, csak nem megbízható. Negyed órád van, különben én magam cibállak ki a kis hercegnőd karjai közül! – ezzel bontotta is a vonalat, Brian pedig megkövülten állt a szőnyegen és tehetetlenül hallgatta a fülébe búgó hangot.

-   O-óó… valaki mérgesnek hangzott. – nézett fel ártatlanul a szőke a bénultan az ágy mellett álló Brianre alsó ajkát beharapva, aki néhány mozdulatlan levegővétel után végül összeráncolta a homlokát, és dühösen ledobta a telefont az ágyra.

-   Kitekerem a nyakát annak a kurvának. – morogta egyre vörösödő fejjel, a felismerhetetlenségig eltorzult hanggal.

Magára cibálta a földön fekvő alsóját és egy farmert, aztán egy elszórt pólót is felkapott a földről, és kifelé menet magára húzta azt is.

-   Várj már! – kiabálta ijedten utána a fiú mielőtt becsapódott a bejárati ajtó, de nem ért el vele semmit.

Kiugrott az ágyból, de tekintve, hogy anyaszült meztelen volt, nem tartotta jó ötletnek, hogy Brian után fusson, csak tehetetlenül nézett utána az ablakon át.

Remélte, hogy Brian lenyugszik, mire odaér a próbateremhez. Vagy ha nem, akkor Stefan lesz az, aki először a szeme elé kerül, nem pedig Alex. Stef biztosan meg tudja nyugtatni. Legalább annyira, hogy ne tegyen kárt senkiben és semmiben.

Talán negyedóra telt el, amikor Strify arra rezzent össze, hogy csörög a párnák közt Brian telefonja. Hát persze, nem vitte magával. A kocsikulcsán kívül nem emlékszik, hogy bármit is elvitt volna. Valószínűleg még a papírjait sem.

Ránézett a kijelzőre: Alex Weston.

Vett egy nagy levegőt, és úgy döntött fogadja a hívást, és megmondja a menedzsernek, hogy ne izguljon, Brian már úton van.

-   Alex? Heló, itt Strify… – ennél többet nem tudott mondani, mert a nő beléfojtotta a szót.

-   Még mindig ott van az a semmirekellő? – kiabálta – Most azonnal elindulok érte!

-   Nem… – kezdte volna, de a nő meg sem hallotta.

-   Egyébként meg milyen alapon veszed fel a telefonját?! – ordított, egyetlen félmondatát sem méltatva arra, hogy meghallgassa.

-   Alex… – próbálkozott újra, de hiába.

-   NEM veled akarok beszélni! – dühöngött tovább a szavába vágva.

-   Akkor talán…

Strify már ott tartott, hogy feladja, de akkor egy hirtelen levegővétel után a nő nem szólt többet. Valószínűeg megdöbbent, amikor meglátta a dühében felé vágtató Briant.

A fiú még hallotta, ahogy az ajtó csapódott a próbateremben. És valami más is. Nem, úgy tűnik Brian cseppet sem nyugodott le.

Aztán a vonal elsüketedett.

Ekkor esett csak igazán pánikba. Nem tudta, hol van a próbaterem. Brian ugyan egyik nap elvitte arrafelé, de nem jegyezte meg az utat. Nem tehetett mást, mint ült, rágta a körmeit, és várta, hogy Brian visszaérjen. Még felhívni sem tudta, vagy egy sms-t küldeni neki… semmit…

Egyre türelmetlenebb és nyugtalanabb lett. Talán ha felhívná Stefant…

Fél órával és néhány tövig rágott körömmel később újra megcsörrent a telefon a párnák közt. Félve nézett a kijelzőre, de megkönnyebbült, amikor nem Alex nevét látta rajta, hanem Stefanét.

Végre megkérdezheti tőle, mi történt!

-   Stef?! – kapta fel Brian telefonját újra.

-   Nem. Én vagyok az. – szólt bele Brian.

Strify nagyot sóhajtott, és őrült szívdobogása is azonnal lenyugodott.

-   Minden rendben? – kérdezte félénken.

-   Most már igen, elküldtem azt a szukát. – morogta – Ha itt van, képtelen vagyok koncentrálni. – tartott egy kis szünetet, aztán belekezdett abba, amiért valójában telefonált.

Az Alex-miatt-mérgelődős hangnemből azonnal átváltott a kedves-és-valamit-nagyon-szeretne hangnemre. Nem láthatta, ahogy Strify elmosolyodott ezen.

-   Még egy órát biztosan maradok, de lehet hogy többet is. Otthon hagytam a tárcámat, se pénz, se igazolvány nincs nálam. Nem akarok jogsi meg forgalmi nélkül furikázni. Nagy gond lenne, ha megkérnélek, hogy beülj egy taxiba, és hozd ide őket?

-   Ó, Brian… hogy lenne gond? – felelte kedvesen, meglehetősen boldogan, amiért nem kell újabb órákat elütnie egyedül – Felöltözök és már repülök is!

-   De tényleg csak ha nem gond. Igazából Stef is haza tudna vinni, vagy lenyúlhatok valakit egy taxiravalóra, aztán majd visszajövök valamikor a kocsiért.

-   Hát tudod… aaannyi dolgom van, hogy ez már nem igen fér bele… – színészkedett, aztán elnevette magát – Tíz perc és indulok.

-   Köszönöm. – mosolygott Brian – De nem kell sietned, nem akarom, hogy unatkozz itt. – tette hozzá gyorsan.

-   Hogy unatkozhatna bárki is egy privát Placebo koncerten? – tette fel a költői kérdést a szőke, és közben kisietett a fürdőbe.

-   Várlak! – nevetett fejcsóválva az idősebb, és letette a telefont.

Amint visszaért a többiekhez, mintha kicserélték volna, öt perccel előtte még egy időzített bomba ketyegett a homlokán, most meg olyan volt, mint a tejbetök. Csak bámultak rá viccesen, egyedül Stef volt az, aki nem is nagyon mert ránézni. Félt, hogy olyasmit találna mondani neki megint, amitől újra csak elgurul a gyógyszere. Márpedig akárhányszor ránézett semmi más nem jutott eszébe, csak az, hogy a barátja tisztában van vele vagy sem, hajlandó-e bevallani vagy sem, de fülig szerelmes. És olyan boldog, amilyennek talán sosem látta még. Vagy ha igen, az olyan messzi van már, hogy ott már nem hogy nem túrnak a kurta farkú malacok, de már rég ki is haltak.

Strify kifizette a taxit, és a próbaterem felé lépdelt, amikor az orra előtt lefékezett egy kocsi, épp a kérdéses kapu előtt, és egy nő szállt ki belőle. A csomagtartóhoz sietett, és valamit ki akart venni belőle, amikor megpillantotta a fiatal szőke fiút az ajtó felé sietni.

-   Á… szóval te vagy az a fiú, akivel Brian a szabad- és a nem annyira szabad idejét is tölti mostanában. – szólt hozzá kissé lenézőn a nő.

-   Felteszem, te vagy Alex Weston, a menedzser, akinek nagyon böki a csőrét az, hogy Brian boldog. – húzta fel a szemöldökét, egy kedves mosolyt mellékelve mellé.

-   Boldog? – nevetett fel kétkedve – Talán szexuálisan ki van elégítve. De nem hiszem, hogy boldoggá tudná tenni őt élő ember. Ne vedd magadra, de Brian nem az a típus. – ingatta a fejét, és letett egy szatyrot a földre, majd lecsukta a csomagtér fedelét.

-   Tetszik vagy sem, én szeretem őt, és ha nem is az a típus, én boldoggá fogom tenni. Te pedig túlteszed magad a dolgon. – makacskodott a fiú, nem tetszett neki, hogy a nő ennyire félvállról veszi őt.

-   Szereted. – horkant fel halkan Alex – Elhiszem. Brian igazán tündéri tud lenni, ha akar. Ha valamit el akar érni. Ideig-óráig. Hidd el, sokan voltak már így vele, beleszerettek. – egy pillanatnyit hatásszünet után folytatta – Aztán szép lassan majd rájössz, hogy ő viszont csak használ. És akkor a nagy szerelem majd sértettséggé, aztán pedig gyűlöletté válik.

-   És mi lesz, ha te jössz rá majd szép lassan, hogy ő is szeret engem?

-   Szeret?! – nevetett fel harsányan, elképedt arckifejezéssel a nő.

A fiú ledöbbent a reakcióján. Még el is bizonytalanodott egy pillanatra, annyira meggyőző volt Alex. Hirtelen semmit sem tudott válaszolni, amit a nő ki is használt.

-   Honnan vetted ezt, hogy szeret, kis butuskám? – kérdezte végül negédesen – Mondott neked valaha is bármi hasonlót? Erősen kétlem.

Strify nagyot nyelt. Nem, nem mondta. Soha egy szóval sem. És még mindig úgy érezte, hogy Briant kellemetlenül érinti, ha ő mondja neki, hogy szereti. Bár egyre kevésbé, de azért mégis.

-   Sejtettem. – bólogatott Alex – Ne hidd, hogy különleges vagy, tucatnyi hozzád hasonló fiú járt már az ágyában, csak az időt elütni, a szükségleteit kielégíteni kellettek mindannyian.

Szándékosan volt durva a fiúval, de valahol a szíve mélyén valójában jót akart tenni vele. Brian senkivel nem bánt soha kesztyűs kézzel, Alex sosem cserélt volna egyik exével sem, és a fiú egyszer talán majd megköszöni neki még az őszinteséget.

-   Gondolom megérted, hogy én ezt nem akarom tovább hallgatni. – vágott vissza, és dühösen az ajtó felé indult, a nő pedig visszaült a volán mögé, beindította a motort, de még kikiabált a lehúzott ablakon át.

-   A csomagot Stefnek hoztam. – biccentett a járdán fekvő szatyor felé, aztán gázt adott, és sietve elhúzott.

Nehezére esett boldog mosolyt varázsolni az arcára ezután a jelenet után. Márpedig anélkül nem léphetett be az előtte álló ajtón. Fogta a szatyrot, vett egy mély levegőt, lehunyta a szemét, és elszámolt tízig, azután pedig vidáman benyitott az ajtón.

Brian boldogan fogadta, Stef úgyszintén, amitől pillanatok alatt elszállt a rosszkedve. Steve esetlenül bemutatkozott, aztán már vissza is sietett a dobfelszerelése mögé. Néhány számot még eljátszottak, azután hazaindultak. Strify egyetlen szót sem ejtett a történtekről. Egyrészt nem akarta felbosszantani Briant Alex nevének említésével sem, a csomagot is titokban adta oda Stefnek, másrészt pedig nem akarta kimondani azokat a dolgokat, amiket a nő mondott neki. Talán mert túlságosan félt az igazságtartalmuktól.

A következő néhány napban egyre kevesebb időt töltöttek a lakásban, és egyre többet nyilvános helyen. Ez nem azt jelentette, hogy elhanyagolták a hálószobai elfoglaltságokat, egyszerűen csak Brian mindenhova magával vitte a fiút. Nem érdekelte, hogy ki látja őket, vagy hogy a közös fotóik elárasztják az internetet. Ha interjúra kellett mennie, Strify is ott volt, ha próbálniuk kellett, ott ült a sarokban, de ha csak a napi bevásárlás miatt ment le a sarki kisboltba, akkor sem engedte el a kezét, húzta maga után, a szőke pedig boldogan követte bárhova.

Alexet nem látta a fiú az ominózus délután óta. Az egyik próbára beugrott ugyan, de amint megtudta, hogy ő is ott van, azonnal eltűnt. Azt ugyan nem tudta, hogy önként, vagy Brian erős ráhatására, de a lényeg, hogy nem találkoztak. Nem mondhatni, hogy bánta a dolgot.

* * *

Csak néhány perc volt hátra az első koncertig. A zenekar már a színfalak mögött készült, Brian megkapta a szerencsepusziját, és boldogan hagyta ott Strifyt a backstage-ben. Már elindult az intro, amikor Strify épp indult volna a VIP helyére, hogy megcsodálja szerelmét, miközben megőrül a színpadon. Érezte, hogy fantasztikus koncert lesz, hiszen Brian tele volt energiával.

-   Mennyi? – lépett elé Alex az ajtóban, indulatos arccal.

-   Mi mennyi? – nézett rá Strify értetlenül. Keresztbe álltak a szemei, fogalma sem volt, miért utálja ennyire Brian menedzsere. És egyáltalán mit akar.

-   Mennyibe kerülne, hogy eltűnj még ma, és többet még a telefont se vedd fel Briannek? Soha.

A szőket tátott szájjal nézett egy pillanatra a nőre, másodpercekig levegőt sem kapott. Aztán összeszedte magát, és kiegyenesedett, hogy minél jobban a nő fölé magasodjon.

-   Ha nem volnék úriember, akkor most csak annyit mondanék erre, hogy „baszódj meg”. De így mindössze figyelmen kívül hagyom a kérdésedet, és megpróbálom élvezni az estét. – felelte végül, és sarkon fordult.

Fordult volna. De a nő utána kapott, és megragadta a karját. Nagy lendülettel visszafordította a fiút maga felé.

-   Hát nem látod mit művelsz? – csóválta a fejét Alex – Brian teljesen szét van esve. És ennek egyetlen oka van: TE, szépségem. Tönkre akarod tenni az egész karrierjét? Mert akkor jó úton jársz. Egész életében azért harcolt, hogy legyen valaki belőle. És amikor végre elérte, hogy elismerjék, amikor élvezhetné az egészet, akkor jössz te, ledobod a ruháid, és úgy elvakítod Briant, hogy egyetlen mozdulattal mosolyogva húzná le a vécén tizenöt év munkáját. Vajon mennyi időbe tellne, hogy rájöjjön, hogy te vagy az oka az egésznek, és meggyűlöljön érte? Gondolkodj el ezen, és ha van egy kis eszed, őszintén remélem hogy van, talán rájössz, hogy ezt nem teheted meg vele!

Ezzel a nő volt az, aki sarkon fordult, és a választ meg sem várva elviharzott.

Strify ereiben pulzált a düh. Soha nem ütött még meg nőt, de ahhoz hogy ez a statisztika ilyen impozáns is maradjon, ez a bizonyos példány jobban teszi, ha nem kerül a szeme elé a közeljövőben.

Lehunyta a szemeit, és őrjítő szívdobogással a torkában, elszámolt magában tízig. Aztán ahogy érezte, hogy a feszültség enyhül az izmaiban, kinyitotta a szemeit, körbenézett, a backstage meglehetősen kihalt volt már, a basszus lüktetése elárulta, hogy bár a zenekar még nincs a színpadon, de a koncert pillanatokon belül elkezdődik, és ha látni szeretné az egészet, hamar a helyére kellene sietnie. Ő mégis leült a sarokban árválkodó üres székre, felhúzta maga alá a lábait, a térdeire fektette az állát. Végiggondolt minden szót, amit a nő a fejéhez vágott. Percek teltek el, a tüdejében ott dübörgött a nyitó dal elsöprő basszustémája, mégsem volt képes kimenni, és ránézni a sikerben fürdőző Brianre, csak ült a félhomályban a gondolataiba temetkezve.

Talán igaza van. A banda az új lemez megjelenése előtt áll, lemezbemutató koncertek tömegét tervezik, amire próbálni kellene, ezzel szemben Brian az utóbbi hetekben szinte semmi mással nem foglalkozott, csak és kizárólag vele. Minden interjúra utolsó pillanatban esett be, néhányról el is késett. A próbákra nem ment el, vagy csak a felénél ért oda. A megbeszéléseket a kiadóval vagy a menedzsmenttel sorra lemondta, vagy egyszer-egyszer vállvonogatva, tisztelettudóan végigülte, a lehető legpasszívabban, egyértelműen fejben máshol járva. Úgy tűnt, mintha egyáltalán nem akarná ezt a lemezt. Az egész procedúrát, az interjúkat, a koncertturnét.

Könny szökött a fiú szemébe. Ez mind az ő hibája. Elterelte Brian figyelmét arról, amire most koncentrálnia kellene. Mi lesz, ha az egész a fejére omlik? Miatta.

Ezt nem engedheti.

Felállt, a mosdóba sietett, hogy megigazítsa a sminkjét. Kifelé menet a VIP szektorba szóló jegyét kezébe nyomta egy a biztonságiakkal vitázó, könnyes szemű lánynak. Valószínűleg gond volt a jegyével, és nem akarták beengedni. Legalább valakinek legyen felejthetetlen ez a nap. Bár minden bizonnyal az ő számára is örökre felejthetetlen marad. Csak éppen teljesen ellenkező okok miatt. Összeszorult a szíve, nem akart erre gondolni. De nem tudott mit tenni, nem tudta irányítani a gondolatait.

Összeszedte minden erejét, leintett egy taxit, beült a hátsó ülésre, bediktálta a címet, addig kitartott, de utána összeomlott. A sofőr tapintatosan egész út alatt egyetlen szót sem szólt, nem próbálta felvidítani, nem próbált kényszeresen beszélgetni értelmetlen dolgokról, hogy elterelje a figyelmét. Csak hagyta, hogy összegörnyedve, arcát a tenyerébe temetve, hangtalan sírjon az utasa a hátsó ülésen. Mielőtt kiszállt a taxiból, a táskáját felkutatta a napszemüvegéért, a sofőrnek busás borravalót adott, és besétált a ház kapuján, amiben Brian lakása volt. Utoljára.

Lassan szedte a lépcsőfokokat, remegő tenyerét gyengéden végighúzta a kovácsoltvas lépcsőkorláton, aztán amikor felért, végigsimította a lakás bejárati ajtaját is, és viszanyelte az újra előtörni készülő könnyeit. A zárba dugta a kulcsot, elfordította, lassan kinyitotta az ajtót, majd amikor becsukta maga után, hátát nekitámasztotta a fának, és lassan, erőtlenül lecsúszott a földre.

Percekig ült a szőnyegen, arcát az ajtófélfának nyomva. Aztán zörgésre rezzent össze, megijedt, hogy Brian jött haza, de hamar rájött, hogy az nem lehet. Csak a szemben lakó szomszéd zörgött a kulccsal. Abban azonban segítségére volt, tudta nélkül is az ott lakó fiatal lány, hogy rájöjjön, cselekednie kell, mégpedig gyorsan, ha nem akarja, hogy valóban Brian legyen a következő, aki az ajtózárral zörög. Mert abban biztos volt, hogy ha nem tudja összepakolni a holmiját addigra, akkor nem tud majd kisétálni az ajtón a szerelme mellett.

----------------------------

mit szóltok hozzá?

folyt.köv. hamarosan :)