Itt az új rész Deventől :)
Rájöttem, hogy lehet ütemezni a posztokat, így kicsit egyszerűbb betartanom a pénteki frisst :D (Feltéve, hogy még péntek előtt beszerkesztem...)
-----------------------------------
6. fejezet
Tom’s POV
Feszülten dobolok ujjaimmal
összefont karomon az épület előtt, cigivel a számban. Elméletileg leszokóban
vagyok, de gyakorlatilag szarok rá. A mostani helyzetet tekintve egy dobozzal
is elszívnék. A hasamban a beleimet összeszorító erő egyre kellemetlenebbül
szorongat, s kúszik feljebb mellkasomig. Okádni tudnék magamtól, és tőled, de
legfőképpen attól a buzitól. Pár napja történt, hogy feléd hajoltam, hogy
megcsókoljalak – igen, megtettem volna –, de te elmenekültél, mert Bohlen.
Faszt. Erwin? Gratulálok Tom Kaulitz, megnyerted az ötös lottót! Ja, és
sikeresen megvilágosodtál, hogy te vagy a legnagyobb farok – utánad – ezen az
egész szép, és erkölcstelen világban. Bazdmeg Ria. Erről is te tehetsz.
Az utolsó slukkot is
kierőszakolom a csontig égett cigiből, majd elhajítom, és egy utolsót szívok a
nyugodt levegőből. Lassú léptekkel haladok vissza, fokozatosan felkészítem
magam rád, és az elkövetkezendő három órára, amit a seggemen kell eltöltenem melletted.
Az öltözőben már vársz rám, de
hiába. Teljesen ridegen kezellek, hozzád sem szólok, csak egy lesajnáló
pillantással „szeretgetlek” meg. Ha nő lennék, akkor a hajamat tépkedve
sikoltoznék, de férfi vagyok. Ezt a pechet. Végig követsz a szemeiddel, a
hosszú csönd marja a torkomat. Üvöltenék veled, vagy egy eldugott kis sarokban
zokognék, mint egy kislány. Félelmetes, hogy mikre képes egyetlen egy nő, és a
nagy betűs szerelem. Ennyire tönkrevágni az embert, ráadásul itt vagy a
nyakamon te is. Az egyik percben egymásnak verjük ki, a másikban egy pasi
leszop, a harmadikban majdnem megcsókoljuk egymást, a negyedikben ugyanazt a
faszit megdugod. Csodás ikerkapcsolat alakult ki köztünk így a huszonharmadik
életévünkre.
Az élő show alatt, mint múltkor,
arrébb ülök tőled. Lisa szerepel a legrosszabbul, de Erwin kitűnően produkál,
az eddigiekhez képest, azonban kemény kritikával illetem.
- Szerintem szar volt. – Három fej fordul az
irányomba. – Nekem nem tetszett, a hangod még mindig katasztrofális, és folyton
ledobod a felsődet. Cool-nak gondolod ezt? – teszem fel cinikusan a kérdést. A
közönségnek nem tetszik, hogy ennyire lehúzom Erwint, ezt ki is nyilvánítják,
de ez érdekel a legkevésbé. – Nincs mit mondanom.
Te megdicséred, elmondod, hogy ne
is figyeljen rám, csak rossz napom van. Hogyne.
Végül Erwin bennmaradt, pedig úgy
gondoltam, hogy ma kell utoljára elviselnem. Habár neked nem okozna gondot
felkeresni, és megdugni. Rosszul vagyok már ettől.
- Legközelebb próbáld fegyelmezni magad! –
sziszeged mellettem haladva.
- Miért?! – csattanok fel. Megállok, megállásra
késztetve téged is. – Miért, ha? Te miért nem tudod fegyelmezni magad? Meg se
próbálod! De tudod mit? Elegem van ebből!! Úgy gondolom, már csak a vérünk tart
minket össze! – Amilyen gyorsan csak lehet, sarkon fordulok, hogy sietős
léptekkel berontsak a közös öltözőnkbe.
Nem kellett volna ezt mondanom,
meg amúgy sem kellett volna pofáznom. Pár évvel ezelőtt azt mondtam neked, hogy
te vagy a legcsodálatosabb ajándék, amit kaphattam valaha is. Most pedig
teljesen érthetően elmondtam, hogy nem is vagyunk testvérek igazán, csak a vér
köt össze minket. Még magamat is felháborítottam ezzel. Most mit gondolsz
rólam? Én nagyon szeretlek. Az ikertestvérem vagy, a legeslegfontosabb ember a
világon, erre meg ilyen dolgokat vágok a fejedhez.
Kétségbeesetten gyűrögetem pólóm
alját, várom, hogy belépj az ajtón, de fél óra fel-alá járkálás után feladom,
hogy megvárjalak. Lehet, hogy már haza is vitetted magad valakivel. Lehet, hogy
Erwinnel vagy. Lehet. Lehet. Lehet. Minden lehet, de melyik a leglehetségesebb?
Hangos sóhajjal megyek inkább én is haza.
A szokatlan csend, még a laptopod
sincs bekapcsolva, amin képes lennél egész nap pötyögni. Bár, mivel nem vagy
itt, így logikus, hogy nincs bekapcsolva a géped. Fáradt vagyok, és kimerült.
Egy gyors tusolás után lefekszem az ágyamba, és még mielőtt elaludnék, azon
elmélkedem, hogy megcsináltatom újra a rasztáimat.
A reggeli egyedül telik, viszont
úgysincs nagy étvágyam, így csak egy almát tuszkolok le remegő gyomromba.
Itthon vagy, legalábbis a cipőd erre ad jelet a táskáddal együtt. Pár napig
Németországban maradunk, nem megyünk LA-be, hogy egy kicsit országunkban is
legyünk címen. A gondolat, hogy én igazából nem is szeretek itt lenni annyira,
kissé bizarr. Már annyira megszoktam az amerikai utcákat, embereket, üzleteket,
felhőkarcolókat, és a napsütést, hogy erős vágyat érzek a visszarepülésre.
Ehelyett azonban itt szeletelek össze pár gyümölcsöt neked, mintha az mindent megoldana
kettőnk között. Bárcsak így lenne.
Először bekopogok, aztán nyitok
be. Tök fura, mert még egyszer sem kopogtam, inkább rontottam be, minthogy
azzal fárasszam magam, amivel egyébként kéne. Az ágyadban alszol, félig
kitakarózva, hason feküdve. Szőkés hajad szétterül meztelen válladon, hátadon,
és egy kicsit a párnán is. Beegyensúlyozok a tálcával a kezemben, amin egy
gyümölcstál, narancslé és olvasztott csoki van. Mintha Riának vinném. Gyakran
kapta ágyba a romantikus reggelit, ezután gyakran szexeltünk is.
Tanácstalanul állok meg ágyad
előtt, téged nézve igyekszem összeszedni hiányos gondolataimat, hátha összeáll
legalább egy értelmes. Nem igazán járok sikerrel. Megköszörülöm a torkomat,
talán nem vagy olyan nagy álomban. Hát nem vagy. Álmosan, összevont szemöldökkel
emeled meg a fejedet, hogy rám nézz, kifürkészhetetlen tekintetedtől minden
bátorságom inába száll.
- Én… én csak bocsánatot akarok kérni a
tegnapiért. Nagyon… elszúrtam, és olyanokat mondtam, amik nem igazak, mert… én nagyon
szeretlek – felvonod az egyik szemöldöködet kérdőn. Zavarba hozol. – Úgy értem,
szeretlek, mint testvért.
Leteszem eléd a tálcát. Ránézel,
de különösebb érzelmeket nem teszel közzé az arcodon, ami kétségeket ébreszt
bennem, mert lehet, hogy feleslegesen téptem a számat, ki tudja, még félálomban
lehetsz, és már az első betűnél elvesztetted a fonalat. A kellemes csalódás
engem lep meg a legjobban – olyan őszintén mosolyogsz rám, hogy menten
elolvadok. Tehát nem fölöslegesen jöttem zavarba. Rendesen felülsz, öledbe
húzod a tálcát, s miután köszönetképp biccentesz, neki is állsz. Jóízűen
falatozol, én közben leülök az ágyad szélére, téged nézve. Szép vagy. Amikor
azon a ferde éjszakán mondtam, én tényleg komolyan gondoltam. Nőies voltál
régebben, az alkatod és az arcod is. Mára teljesen megizmosodtál, engem beérve,
és az arcod is férfiasodott egy csomót, de mégis megőrizte a tinédzserkori
szépségét, vagy nem is tudom. Eddig csak a nőket tartottam szépnek, róluk
áradoztam neked, most pedig…
Csokis a szád széle. Egy picike
kis folt. Az a kis folt viszont hatalmas lyukat hagy a gyomromban. Lehunyom egy
hosszú percre szemeimet, s mire felnyitom, az aprócska folt már nincs ott. Biztosan
lenyaltad. Kidugtad a nyelvedet, és lenyaltad, olyan lazán. Tomi, nyughass.
- Az este, azon gondolkoztam, hogy
visszacsináltatom a raszta tincseimet, hiányoznak… Szerinted? – Alaposan
megrágod az almaszeletet, lassan lenyeled, csak azután válaszolsz.
- Ebbe jobban bele lehet túrni, de a raszta nagyon
jól állt neked – vonsz vállat. Miért akarsz te a hajamban turkálni?
Lényegesebben többet beszélünk,
mint két nappal ezelőtt. Legyen az időjárás, a kaja, vagy egy újságcikk… nem
számít, mert mindenhez hozzá tudunk fűzni valamit, végre kommunikálunk a
másikkal. Úgy tűnik, hogy lezárult bennünk ez az egész macerás vívódás,
legalábbis benned biztosan. Keveset gondolok Riára, noha szakításunk után,
mivel már is talált magának egy hírességét, azt hiszem, hogy kosarast, tele van
vele az újság. A két méter három centis óriás büszkén dicsekedik vele, mintha
megnyerte volna élete legnagyobb trófeáját. Csak az a probléma, hogy nekem ez
kibaszottul szarul esik, s mind ahányszor megpillantom egy újságban, az ájulás
kerülget. Természetesen te mindent megteszel annak érdekében, hogy az
ilyesmiket elrejtsd előlem, aztán véletlenszerűen mégiscsak belefutok párba. A
lelkiállapotom aligha nyugodott meg. Bulizni pedig nem akarok menni, egy
numerát se akarok, nemhogy hosszú kapcsolatot. Igazad volt, ez tényleg taccsra
vágott.
Erwinről többet szó nem esett, és
az olyan tévécsatornákat is kerülted a jelenlétemben, amin tutira bemutatták
volna, hogy mit csinálnak most az énekes palánták. Egyszóval mindenféle
konfliktust elkerültünk egy pár napig.
-
Tom, kérlek hozd fel a telefonomat! –
Visszakiabálok egy okét, és a telefon keresésére indulok. A kanapén oldalt
becsúszva találom meg.
-
Megvan! Viszem! – kiabálok neked.
Egyik kezemből a másikba dobálom,
óvatosan, nehogy leejtsem, mert akkor kiakadsz. Egyszer ejtettem le a
telefonodat, olyan dühös voltál utána, mintha egy több száz ártatlan embert
megölt háborús katona lennék, akit éppen ítél el a törvény, és az emberek olyan
vádlón néznek rá.
Már csak öt nagy lépés lenne a
hálódig, de megrezzen tenyeremben a telód. Puszta kíváncsiságból fordítom a
képernyőjét magam felé, aztán, ahogy megpillantom Erwin nevét, először ledöbbenek,
aztán elfog a düh. Nem tartozik rám, nem tartozik rám, egyáltalán nem tartozik
rám – ezt ismételgetve igyekszem nem felnyitni a zárat, és olvasni bele, hogy
mégis mire írhatta az igen-t és a
mosolygós fejecskét.
- Tessék – nyújtom feléd. Teljesen felöltözve
állsz a hatalmas tükör előtt, és a hajadat igazgatod.
- Köszi – veszed el. – Elmehetnénk este valami
szórakozóhelyre. Lehet, hogy a véletlen folytán összeismerkedsz valakivel, és…
- Bill! Fogd be, oké? – Szemforgatva vágom rád a háló
ajtaját, de a halk nevetésed elárulja, hogy nagyon jól szórakozol rajtam.
Furdalja az oldalamat a délutáni
kíváncsiság, hogy mit írhatott neked Erwin, vagyis mi lehet az előzménye annak
a mosolygós fejnek. Annyira nem hagy nyugodni ez, hogy még elaludni sem vagyok
képes, hanem ide-oda forgolódok, viszont egyik póz sem kényelmes. A plafon
bámulása pedig, lássuk be, egy idő után borzasztóan unalmas, és egyszínű – szó
szerint. Nézhetnék tévét, laptopozhatnék, vagy egyszerűen csak játszhatnék
Scottival, úgyis itt liheg a nyakamba. Azonban egyiket sem tudom nyugodt
szívvel csinálni, ha nem tudom, mit rejt a többi üzenet. Márpedig nekem tudnom
kell!
Óvatosan kinyitom az ajtómat,
mezítelen talpam halk visszhangot ver a barnás márványpadlón. Nem kell sokat
mennem, az enyémmel szemben van a te szobád, csupán két lépés. Az enyémnél is
halkabban nyomom le a te kilincsedet, és nyitok be a szobádba. Legnagyobb
megkönnyebbülésemre már az igazak álmát alszod, az lett volna csak a szép, ha
ébren lettél volna. Itt hebegnék-habognék. Odasettenkedem az ágyad széléhez, a
kis fekete éjjeliszekrényeden ott virít a telefonod, amit a kezembe is veszek.
Leülök az ágyad elé, a hátamat neki támasztom. Majd feloldom a zárat, és
belépek az üzenetekbe. Hű, jó sok. Háhá, velem van a legtöbb!
Megnyitom az Erwinest, és a
legtetejére felmegyek, igazából nincs sok. Erwin kezdte a beszélgetést, hogy
sikerült-e megtalálnod engem, mire a válasz egy igen, és bocsánatot kérsz, amit
Erwin sikeresen meg is bocsájt. Milyen drámai! Négy sorban lebeszélitek, hogy
várjátok a szombatot. Őszintén, ez nem sok. Jóval többre számítottam, jóval
intimebbre.
Fellélegezve rakom vissza a
telefonodat a helyére, de épphogy leteszem, megrezzen: Új üzenet Erwintől.
Sietősen magamhoz kapom és felnyitom, rányomok az üzenetre, mire rögtön
megjelenik.
„És azt… folytatjuk?”
Hogy lehet valaki ennyire hülye?
Nyilván nem turkál senki a telefonodban, de én mégiscsak tudok mindent rólad,
így a kódodat is, ezt Erwin is tudhatná, hiszen már kétszer kiborultam rá, és
ezerszer elküldtem a picsába magamban. Óvatosabbnak kéne lennie, de nem baj.
Legalább tudom, hogy nem dugtatok, mert akkor valami olyasmit írt volna, hogy megismételjük?
Rányomok az utolsó üzenetre,
megjelenik a törlés, és én törlöm. Hagyjon minket békén.
A szombati nap olyan gyorsan
eljön, mint még soha, és kiújul a gyomorgörcsöm is, mivel Erwin újfent ott
lesz, és ismét elmész hozzá. Talán most bele is rakod a farkad. Ettől a
gondolattól olyan gyorsan kezd el verni a szívem, hogy menten kiugrik, még a
kezeim is ökölbe szorulnak. Ne tudom elrejteni kétségemet, ami egyhamar be is
igazolódik. Mosolygások közepette kérsz elnézést Susantól. Megindulsz az
öltözők felé, azonban utánad megyek.
- Bill! Iszol velem valamit? – Beállok eléd, csak
azért sem engedlek a pelyhes seggű szarzsákhoz. – vagy eszel, tök mindegy.
- Nem érek rá – feleled. Persze, hogy nem érsz rá,
a farkadat akarod dugdosni. Mégiscsak jobb elfoglaltság, minthogy az ikreddel
iszogass egy pohár narancslét.
- Miért nem? – Felvonom egyik szemöldököm, aztán
összeráncolom homlokomat, de az érdeklődő alakítás mégse megy tökéletesen, díjat
nem fogok kapni érte, az már biztos.
- Tom, szer…
- Erwinhez mész? – szakítlak félbe ridegen, karba
font kezekkel. Szinte rögtön becsukod a szádat, higgadtságot erőltetsz magadra,
ettől függetlenül arcizmod megkeményedik. – Igen, oda. Minek mész oda? Nem
tudod a farkadat máshová baszni?
- Máshová? Például beléd? – teszed fel ironikusan,
nem mellesleg tök jogosan a kérdést. Számíthattam volna rá, csakhogy nem
készültem fel erre, s meg is lett a kára. Döbbenten tátogok, mint egy hal. A
legbrutálisabb, hogy az első gondolatom nem az volt, hogy fúj bazdmeg, hanem, hogy igen
bazdmeg.
Megcsóválod a fejed, mielőtt
kikerülve tovább mennél. Hirtelen fordulok meg, megragadom karodat, és a
legközelebb eső ajtón benyitva tuszkollak be oda. Egy ruhatárba.
- Na jól van, Tom! Mégis mi a bajod? – förmedsz
rám, szemeid dühösen megvillannak. De időt sem hagyok, hogy ennél többet mondj,
odalépek eléd, megragadom arcodat két kezemmel, s ajkaimat ajkaidra tapasztom.
Teljesen leblokkolsz. S mindazok
ellenére, hogy elméletileg kihez indultál – meg persze mi okból -, a pár
pillanatos blokk után azonnal visszacsókolsz.
------------------------------
Hogy tetszik? :)
Aucs!
VálaszTörlésSzuper volt nagyon tetszett, várom Bill szemszögét!
:)
Köszönjük szépen! :) Örülök hogy tetszik, folytatás pénteken jön :)
TörlésSzia :)
TörlésKöszi, örülök neki! :)
deven