Kivételesen időben... :D
Ez a rész újra Deventől.
---------------------------
4. fejezet
Tom's POV
A lehető legjobb állapotba
pofozom magamat a férfi mosdóban az élő show kezdetéig, mégis, amikor
integetve-mosolyogva elsétálok a székig, minden elrejtett feszültségem látható
lesz az arcomon. Mateo felé húzódom, hiába, tudom, hogy nem szabadna, mert a
fanatikusok ki fogják szúrni, de képtelenségnek tartom jelen pillanatban, hogy
ne tartsak egy tisztes távolságot közted és köztem. Hirtelen lesz úrrá rajtam a
fáradtság, és az unottság – pedig most jöttek ki a versenyzők. Erwin láttán
háromszor átbukfencezik a gyomrom, majd, mintha koktélokat ráznának benne, úgy rázkódik.
Nem hasonlítanám pillangók röpködéséhez ezt, mint mikor Riával először
szexeltünk. Akkor tényleg izgatott voltam, de most inkább hánynám körbe az
épületet.
A produkciók unalmasak, Erwiné
különösen. Bár nem szólok hozzá túl sokat egyikhez sem, inkább a negatív
oldalát közelítem meg az éneklésüknek. Mateo viccesen meg is jegyzi, hogy mi
van ma velem, de semmit nem fűzök hozzá. Veled egyáltalán nem beszélek, a
szokásos egymásra nézések, mosolygások is elmaradnak, szinte már mereven tartom
fejemet előre, mikor tudom, hogy rám pillantasz. Csak legyen már vége ennek.
Nem is foglalkozom azzal, hogy ki esik ki, a lehető leggyorsabban sietek be az
öltözőbe. Pont abban a pillanatban csörren meg a telefonom, mikor a
kényelmetlen kanapéra dobom le magamat.
Ria. Nem veszem fel, mert
veszekedés lenne, mert, bár nem vagyunk együtt, nem a legszebben szakítottunk,
és a harag még mindig nem múlt el. Megcsalt. Képes volt megcsalni egy izomagyú
faszkalappal. Na, kérem, én ezt nem tolerálom. Aztán kiderült, hogy jó fél éve
eljárogat. Megbíztam benne, nem hívogattam fel a barátnőit, hogy tényleg velük
van-e, ahogy mondta. Legalább őszinte lett volna velem, baszki.
- Ria szerdán átjön a maradék cuccaiért – közlöm
veled. Épp most léptél be, tök vidáman, mosolygós szemekkel, de amint
meghallasz, elkomorulsz.
- Beszéltél vele? – Úgy nézel rám, mintha valami
súlyos bűnt követtem volna el. Ha tudnád, hogy minden egyes közös fénykép a
telefonomon van még, valószínűleg hozzám vágnál egy baltát.
- SMS-t küldött. Nem mertem felvenni… – vallom be
lehajtott fejjel. Hangosan felsóhajtasz, majd leülsz mellém. Kezedet a combomra
simítod, mire összerezzenek. Felkapom a fejemet, ám aggódó tekinteted láttán
inkább lefejelnélek. Tudom, hogy aggódsz, de azért ennyire nem kell. Nem leszek
öngyilkos, nem fogom felvágni az ereimet, vagy felkötni magam a kerti fára, még
egy épületről sem fogok leugrani. No para. – Bill, ne kezd, kérlek! Nincs semmi
bajom, csak nem akarom látni, gondolom te sem… – Megértően bólintasz, nem is
fűzöl hozzá semmit, pedig már nyitnád a szádat.
Ma kivételesen te vezetsz. Meg
akartalak kérni rá, de már tudtad, automatikusan ültél be a kormány mögé. A mai
nap túl sokkos volt. Először az öcsém és Erwin, majd Ria. Nem. Én nem vagyok
ennyire erős idegzetű, az a tulajdonság téged illet. Magamba roskadva húzom
össze magamat az anyósülésen, teljesen szerencsétlennek érzem magamat. Három
évig voltam együtt a csajommal, akit tényleg szerettem. Ironikus, hogy téged
nem érdekeltek az egyéjszakás kalandok, és az igaz szerelemről papoltál, mégis
én éltem együtt három évig egy gyönyörűséggel. Aki jól átbaszott. Még sírtam is
miatta. De, csönd. Erről neked nem kell tudnod.
Annyira kikészít ez az egész,
hogy amint hazaérünk, én el is vonulok a szobámba. Az ágyon most csak a
kutyámmal osztozok. Egy héttel ezelőtt még Ria bújt hozzám, csókolt meg, és
kívánt jó éjszakát. Scotty puszijait kevésbé élvezem.
Los Angeles napsütése hiányzott
már, Németországban kegyetlen hideg van, a hőmérséklet esténként néha mínusz is
volt. Két salátás dobozzal ülök be a kocsiba, megint te vezetsz. Odaadom neked
az egyiket, majd felbontom a sajátomat, és falatozni kezdek.
- Elmehetnénk egy állatkertbe – veted fel egy
piros lámpánál. Nemlegesen megrázom a fejemet, és nemtetszésképpen elhúzom a
számat is. – Tom! Azt mondtad, hogy fel tudod dolgozni Riát! De kurvára nem!
Nem akarlak szenvedni látni… Rossz rád nézni, és engem is eléggé lehúzol ezzel
a viselkedéssel. – A zöld lámpa láttán elindulsz, idegesen dobolsz ujjaiddal a
kormányon. Ennyit neked erős idegzet.
- Vagy úgy! Már megint minden rólad szól! – csapok
a műszerfalra dühösen. – Nem kell velem foglalkoznod, köszi. Amúgy is többet
nyújtottál, mint kellett volna! – Mondanám tovább, de félbeszakítasz.
- Szeretnélek felvilágosítani, hogy te hajoltál
oda hozzám, hogy szájon puszilj! Nem fogom rosszul érezni magam amiatt, amit te
is akartál! – Hogyne. Neked semmi miatt nem sérül a kicsi lelked. Hát baszd
meg.
- Pofon kellett volna vágnod, vagy ellökni, nem
pedig lesmárolni! – Félreállsz az útról, felém fordulsz teljes testeddel.
Tudom, hogy most jön a szentbeszéded, amihez nekem természetesen semmi kedvem.
– Nem vagyok rá kíváncsi, Bill! – emelem magasba mindkét kezemet. Kinyitom a
kocsi ajtaját, majd hangosan csapom be magam után.
Mikor romlott meg ennyire a
kapcsolatunk, hogy ilyenért veszekedjünk? Nyilván mindkettőnk hibája az a
bizonyos este, de úgy érzem, hogy részben mégiscsak a tiéd. Én heteroszexuális
vagyok, te pedig homoszexuális. Egy full hetero pasi nem köt ki egyik percről a
másikra a meleg öccse ölében, kezében a farkával. Jó, én kezdeményeztem azzal a
nyomorult puszival, de, ha használtad volna azt a tyúkagyadat, most nem kéne
kétségbeesetten járkálnom LA utcáit, hanem otthon ehetném a vegetáriánus
húsomat Scottival az ölemben.
Még magam előtt van Erwin, és a
farkad. Láttam. Vajon milyen lehet? Mármint a kezemben volt, de a számban még
nem.
- Még?! Fúj, Tom! – korholom magamat. Inkább
betérek egy kávézóba, és rendelek magamnak egy pohár narancslevet. Inkább keresek
magamnak egy másik nőt. Körbe is nézek, hátha akad egy magányosan ülő, de nincs
szerencsém. Körülöttem mindenki egymás kezét fogja. Nagyszerű.
Tekintetem megakad egy meleg
páron, férfiak összekulcsolt kézzel, egymással beszélgetve. Odaképzelem magunkat,
téged és engem. Ha nem lennék a bátyád, és el akarnál csábítani, nem hiszem,
hogy sokáig ellenállnék. Tényleg egy jó pasi vagy, olyan, akiért a csajomat is
otthagynám végső esetben. De ikrek vagyunk, nekem pedig nincs kit otthagynom.
Ez az én szerencsém. Gondolatban megtapsolom saját szerencsétlenségemet.
Késő délután érek haza, a
konyhában a hűtőre tűzve egy papír cetli vár a kézírásoddal.
„Shironál vagyok, későn jövök. Ne haragudj, hogy úgy kiakadtam. Igazad
volt. Bill”
Nem haragszom. Annyira nem is
akadtál ki. Talán mégse volt igazam. Nem tudok én már semmit sem.
Megetetem a kutyákat, majd írok
Riának, hogy holnap délelőtt jöjjön, ha lehet. Szinte rögtön kapom rá a
választ, hogy oké. Addigra talán összekaparom összetört szívemet. Hogy lehet
valaki ennyire kegyetlen? Tanácstalanul Scottira nézek, ő pedig fel rám. Már
végzett a kajálással, a többiek még esznek. Kimegyek a kertbe, hogy dobáljam
neki egy kicsit a labdát. Még jó, hogy neki van kedve. Olyan boldogan csóválja
a farkát, hogy engem is jobb kedvre derít. Míg teljesen be nem sötétedik, addig
játszok a kutyákkal, de tényleg későn érsz haza. Már az ágyban fekszem, amikor
te csak az ajtót nyitod ki. Hallom a kulcszörgést, magam előtt látom, hogy
ledobod a táskádat és a dzsekidet a kanapéra, nyújtózol egyet, aztán a konyhába
mész inni egy pohár ásványvizet.
Reggel közösen reggelizünk,
egymásnak nincs sok mondanivalónk, így a reggelivel vagyunk elfoglalva. Közlöm
veled, hogy Ria hamarosan itt lesz, mire egy apró morranással bólintasz.
Elmosom a koszos tányérokat, és mire lefürdök, azt követően pedig felöltözök,
már hallom is a csöngetést. Nem szívesen nyitok ajtót.
- Szia… – Ria pompázik, ahogy mindig. Olyan
kecsesen lépdel be, ahogy szokott. Te nem vagy itt, inkább a szobádba vonultál
el, magamra hagytál. Végignézem azt, amint Ria az utolsó ruha, és ékszerdarabot
elrakja egy kisebb bőröndbe. Nem tart az egész negyed óráig, de amikor
kikísérem, aztán becsukom az ajtót, egy világ omlik össze bennem. Tényleg
elment.
Szinte már hisztérikusan rontok
be hozzád. Az ágyadon fekve olvasol valami könyvet. Nem is láttam még. Amint
rám pillantasz, és szembesülsz zaklatott Tomival, leteszed a könyvet, jobb
kezeddel magadhoz intesz. Szó nélkül mászok fel az ágyadra, fekszem be melléd,
bújok bele az ölelésedbe. Ó, igen. Ez hiányzott. Nem gyakran feküdtünk egymás
mellett ölelkezve, de ebben a pár napban a lehető legkevesebbet érintkeztünk, s
most, hogy végre igen, annyira jó érzéssel tölt el. Csak ne jelenne meg előttem
Ria szép szemei, csodálatos ajkai, az a gyönyörű arca. Ettől függetlenül
megcsókolnálak.
-----------------------------------
Folyt.köv. jövő pénteken!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése