2013. október 1., kedd

Basic instinct (13. fejezet)

Itt egy rövidke fejezetecske, nesztek... :D 
Ketté akartam szedni, de mivel eddig mindig felváltva volt egy Tomi - egy Bill rész, nem akartam bekavarni azzal, hogy két Bill-t kaptok egymás után. Szóval egyszerre kapjátok, remélem örültök :)



-------------------------------
 


13. fejezet


Bill’s POV


Furcsa vagy. Határozottan. Valami nem stimmel nálad, érzem. Szinte biztos vagyok benne, hogy Lambert miatt. Miért nem vagy hajlandó beszélni róla? Én is elmondtam neked, ami Erwinnel történt. Nagyon nem akartam, de végül mégis úgy döntöttem, muszáj, mert ha máshogy tudod meg, őrjöngtél volna. Így csak szótlanul tudomásul vetted, hogy fogok még vele találkozni. Bár így utólag belegondolva nem is olyan biztos, hogy ez a jobb verzió. Jobb szeretem, ha kiadod magadból az érzéseidet, mintsem elfojtsd. Ha valamit visszakényszerítesz, az előbb vagy utóbb úgyis utat tör magának, és sokkal nagyobbat robban, mintha azon nyomban kiereszted. Nem is értettem, miért nem kérdeztél semmit.

Vajon mi történt? Valamiért úgy érzem, nemhogy nekem, de magadnak sem mered bevallani, hogy jól érzed magad vele. Vele. Ettől a hátamon is feláll a szőr. Velem is jól érzed magad, minek szaladgálsz Lamberthez?

Odalépek mögéd, és átkarolom a meztelen derekad. Megcsókolom a lapockád, amibe beleremegsz. Magabiztos mosolyt csalsz vele az arcomra. Jelnek veszem a finom remegést, úgyhogy kezeim lassan, de biztosan tovább kalandoznak a hasad felé.

-  Esetleg… – kezdem csábítóan mély hangon.

Hát persze, hogy nem kérdés akart lenni. Teljesen biztos vagyok a dolgomban. Egyetlen perc alatt elfeledtetem veled azt a kirakatbuzit.

Mégis, mielőtt folytathatnám, félbeszakítasz.

-  Ne. Bill, most ne. – jelented ki egyértelműen, és kibújsz az ölelésemből.

Úgy nézem mozdulatlanul a csupasz hátadat, hogy majd kiesnek a szemgolyóim. Ne? Te most tényleg ezt mondtad nekem?

Úristen, lefeküdtél vele?!

Másra nem tudok következtetni. Úgy érzem, forog velem a világ.

Hátrálok egy lépést. Aztán még egyet. Te felém sem fordulsz.

Gépiesen fordulok ki a szobádból, a konyhába megyek, és ugyanolyan gépiesen nyitom ki a hűtő ajtaját. Kiveszek egy sört. Utálom a sört. Csak azért tartunk itthon, mert te szoktál inni néha. Kibontom, és beleiszok. Nem is érzem az ízét.

A hideg, párás alumíniumdobozt szorongatom a kezemben, a pultnak dőlve állok, és csak bámulok magam elé, mintha hologram kivetítőn látnám, ahogy épp Lambert simogat, vetkőztet, aztán pedig a szikrázóan fehér és tökéletes, fogkrémreklám fogaival, egy bájvigyor kíséretében, kibontja mögötted állva az óvszer csomagolását, és… Észre sem veszem, ahogy bejössz.

Ijedtemben elejtem a sört, amikor megállsz közvetlenül előttem. Felnézek rád, de nem tudom, mi jár a fejedben, megfejthetetlen az arcod.

Végül egyetlen szó nélkül leguggolsz, felszeded a dobozt a földről, kidobod a kukába, és egy ronggyal felitatod, ami kifolyt belőle. Aztán felállsz, és ugyanolyan megfejthetetlenül érzelemmentes hangon közlöd, hogy nem akarsz maradni, menjünk vissza Németországba a tervezettnél előbb.

Menekülsz. És most kivételesen nem előlem menekülsz, mert velem akarsz visszamenni.

Mit művelt veled az a szemét, hogy már egy államban sem bírsz lenni vele??

Csak szótlanul bólintok, és próbálom az arcomon nem láttatni az érzéseim. Azt, hogy legszívesebben megölném Lambertet.

Inkább ki is megyek a konyhából azzal, hogy akkor én most csomagolok. Berontok a szobámba, bezárom magam mögött az ajtót, és ahelyett, hogy elővenném a bőröndjeim, leroskadok az ágy szélére, és a tenyerembe temetem az arcom.

Nem akarom elhinni, hogy belementél. Hogy önként lefeküdtél vele.
Azt nem hiszem, hogy kényszerített volna, azt nem hagyod. Ismerlek. Akartad. Hogy csak kíváncsiságból, vagy bármi egyéb okból, az mindegy, de önként tetted.

Nem értelek. Azt mondtad, nem akarsz férfit. És hogy én más vagyok. Azt hittem, csak kétségbeesésből tennéd meg akkor, ha engem nem kaphatsz meg. De itt vagyok. Erre tessék, mégis. Mi ez, Tom?

Persze, lehet hogy az járt a fejedben, hogy ha én megtehetem újra és újra Erwinnel, akkor neked is lehet, miért ne? Nem is erről van szó, hogy nem teheted. De hogyhogy akartad? És pont vele. Egyszerűen nem vagyok képes elfogadható magyarázatot találni rá, teljesen összezavarsz az utóbbi időben, mintha sosem ismertelek volna. Ha néha-néha felszednél egy csajt, mint régen, még örülnék is neki. De miért pont Lambert?



* * *



Amikor a reptér felé tartunk, és rám nem jellemző módon még mindig egy árva szót sem szóltam, csak mint egy zombi ülök az anyósülésen, és bámulok kifelé, váratlanul lefékezed az autót, és egy elágazásnál, éles kanyarral, porfelhőt húzva magunk után a földútra hajtasz. Először kérdőn nézek rád, hirtelen nem tudom hova megyünk. Aztán ahogy leállítod a motort a poros útszélen és felém fordulsz, rájövök, hogy valójában sehova, csak beszélni akarsz velem, anélkül, hogy az útra kellene figyelned. Mert te is pontosan érzed, hogy valami nincs rendben.

-  Bill, Te hányszor mondtál nekem nemet? Most komolyan nem fogsz hozzám szólni emiatt? – kérded meglepően nyugodt hangon, még egy fáradt mosolykezdeményt is felfedezni vélek a szád sarkában.

-  Mi? Én… Nem… Mi van?! – hebegek értetlenül óriásira nyílt szemekkel.

-  Nem szóltál hozzám egy szót sem azóta, hogy kikerültem a szexet veled. – magyarázod.

Mindjárt belefulladok a meglepetésbe. Úgy tűnik, ezt nagyon félreértetted, bátyus. Kínomban röhöghetnékem van magunktól néha, komolyan mondom. De mégsem teszem. A visszautasítás ténye fényévekkel más tészta, mint a miértje… nem veheted egy kalap alá, mint azonos ok a viselkedésemre!

-  Nézd, Tom… – sütöm le a szemeim végül, néhány pillanatnyi hezitálás után.

Most ebbe mégis hogy kezdjek bele? „Minek fekszel le vele, ha velem is lefekhetsz…” heh, ez elég féltékenynek hangzana. De valójában tényleg ez az, ami a nyelvem hegyén van. Miért csinálod? Nem azt mondtad, hogy nem akarsz férfit, csak engem? Akkor inkább szedj fel egy csajt! Mert ennek így semmi értelme.

-  Ugye tudod, hogy velem mindent megbeszélhetsz? – kezdem végül a nagy semmit.

Legalább nem nekem kell felhoznom a konkrét témát. Biztosan így is megérted.

-  Mi? – ráncolod a homlokod most te; talán mégsem érted, basszus – Tudom, persze. Mindent. De ezzel most konkrétan mire célzol? – nézel továbbra is értetlenül – Csak mert nem volt hangulatom…

-  Lambertre. – vágok közbe mégis, megemberelve magamat, egy grimasszal a képemen.

-  Jaj, Bill! – csattansz fel – Nincs miről beszélnünk vele kapcsolatban. Elmentünk pizzázni, és ennyi. – fordítod el a tekinteted rólam – Majd megmutatom a helyet neked is, tetszeni fog. – teszed hozzá halkan. Azt hiszed, ilyen egyszerűen elterelheted a figyelmem a barátodról egy pizzázóra?

-  Persze, semmi. Azért nem nézel most rám. És azért nem akartál velem lenni.

Erre nem felelsz.

Tudtam!

Hogy lehetsz ennyire átlátszó? És egyáltalán, miért hazudsz nekem?

-  Ha vele akarsz lenni, a te dolgod. Nem értem, de a te döntésed. De ha bántott, fájdalmat okozott, vagy bármi ilyesmi, én kicsinálom! – teszem végül gyengéden a combodra a kezem.

-  Nem volt semmi. – hőkölsz vissza, ahogy felém kapod a tekinteted újra.

-  Tudom, hogy lefeküdtél vele, érzem. És tudom az is, hogy nem tudnád kezelni, ha úgy bánna veled, mint bárki mással. – a szemeid egyre nagyobbra nyílnak, már kezdek félni, hogy a szemgolyóid nemsokára rövid úton az öledben landolnak – Tudom, mert amikor én voltam egy kicsit hevesebb veled, már azzal sem tudtál mit kezdeni. Pedig én sokkal jobban figyeltem rád akkor is, mint bárki más tenné.

-  Arra nem is gondolsz, hogy esetleg éppen azért nem akartam most a szexet? – támadsz nekem, a hangod csordultig van felelősségrevonással – Mert utoljára fájdalmat okoztál, és esetleg még nem érzem, hogy készen állok rá újra? Nem feltétlen azért, mert mással lettem volna. Vagy akarnék lenni.

Eltátom a szám, úgy nézek rád szótlanul. Egy szóval sem említetted. Sőt, inkább félvállról vetted. Mire kellett volna abból következtetnem? Így én is simán átsiklottam a dolgon. Miért nem tudunk mi semmit rendesen megbeszélni, Tom?

Nyelek egyet, talán próbálom lenyelni a bűntudatot, de aztán a gondolataim azonnal újra csak Lambert körül forognak, nem tehetek róla. Egyszerűen nem hiszek neked. Biztosan csak nem mered elmondani. Biztosan megbántad, és ki akarod törölni az emlékét is.

-  Tereled a témát. – állapítom meg végül halkan, lemondón, úgyis tudom, hogy ezt most nem fogjuk őszintén megbeszélni.

-  Vagy inkább te. – vágsz vissza felhúzott szemöldökökkel és pár másodpercig csak bámulsz rám.

Aztán ahogy nem mondok semmit, felsóhajtasz, hátradőlsz az ülésedben, néhányszor némán megingatod a fejed, majd beindítod a motort.

A reptérig pontosan annyit beszélünk, amennyit eddig. Nuku. Nulla. Zéró. Nagy büdös semmi. Mi történik velünk?



* * *



Ahogy a közös berlini lakosztályunkba beesünk hullafáradtan, nem hagyom, hogy bemenj a szobádba. Elég volt egész nap, és végig a repülőúton ez a feszültség, nem akarok még aludni is így elmenni. Megragadom a kezedet a hálószobaajtódban, és visszahúzlak. Nekinyomlak az ajtó mellett a falnak, az arcodra teszem a kezem, és lágyan megcsókollak.

-  Szeretlek.

Erre elmosolyodsz.

Kicsit megnyugtat, hogy nem löktél el.

-  Tudom. – feleled halkan.

-  Jó éjt, Tom. – suttogom, újabb puha csókot adok a szádra, végigsimítom a karjaid, ujjaim hegyével megcirógatom mindkét tenyered, majd eleresztlek.

Néhány röpke másodpercre nem mozdulsz, csak állsz a falnak dőlve, és békésen nézel utánam. De aztán egy gyors lépéssel mégis mögöttem teremsz, elkapod a könyökömet, és visszahúzol. Nekilöksz a másik ajtófélfának, és hevesen megcsókolsz.

Erőszakos vagy. Tetszik. Általában senki mellett nem jut eszembe ez, de neked hagynám, hogy egész éjjel ilyen légy.

A derekadra kúsznak kezeim, és betévednek a pólód alá, de nem engeded, hogy megérintselek, megfogod őket, és elhúzod magadtól. Aztán még mindig a kezeimmel a kezedben hátrébb lépsz tőlem, és a szemembe nézve rám mosolyogsz.

-  Én is szeretlek. Jó éjszakát. – mondod halkan, és egy utolsó futó csókra visszahajolsz hozzám, megszorítod a kezeim, majd eleresztesz, és sietve befordulsz a szobád ajtaján.

Zúg a fejem, ahogy becsukódik a fülemtől húsz centire a faajtó. Egy darabig el sem mozdulok onnan, csak hátradöntöm a fejem, és lehunyom a szemeim. Gondolkodok. Pedig nem szabadna. Mostanában abból sose sül ki semmi jó.

Egy idő után halkan felsóhajtok, néhányszor megingatom a fejem, és elindulok a saját szobám felé. Egyedül.




Még a reptérről hazafelé jövet letöltöttem az e-mailjeimet, de megnézni nem volt kedvem őket, úgyhogy most, hogy semmi más dolgom, ledőlök az ágyamba, és belekukkantok, van-e valami érdekes. Néhány munka e-mail, néhány törlendő szemét, és egy hosszabb Erwintől.

Mostanában már nem csak sms-eket ír, a mondandója nem fér bele néhány sorba. Visszaírni feleannyit sincs időm és energiám, de mindig megmosolyogtat a beszámolóival, szeretem olvasni őket. Aztán általában inkább felívom válasz helyett, az gyorsabb. Lusta vagyok? Nem leszek esélyes a best boyfriend díjra, az biztos. Egyáltalán indulhatnék-e azzal együtt, hogy elutasítom magát a boyfriend titulust? Nehéz eset vagyok, mi? Bárki megmondhatja a környezetemben, mennyire. Szóval általában felhívom, most viszont nem teszem. Fáradt vagyok, aludnom kell. Csak visszaírok neki, hogy holnap (vagyis az már igencsak ma) elmegyek érte délben, és elviszem ebédelni. Azután halálos nyugalomban leteszem a fejem a párnára, és lehunyom a szemeimet. Egészen az elkövetkezendő kábé tizenhárom másodperc erejéig. Utána viszont kipattannak a szemeim, felugrok ülő helyzetbe, és rámtör a pánik.

Ezt nem igazán gondoltad végig, kedves Bill Kaulitz. Mi van, ha meglátnak, ha tele lesznek a fotóinkkal a lapok, ha összekombinálnak mindenfélét az emberek? Közös ebéd kettesben? Egy ilyen sráccal? Csak hab a tortán, hogy ráadásul még nem is nagykorú.

Ki kell mennem egy pohár vízért, hogy lenyugodjak. Visszavonni már nem tudom. És nem is akarom. Megfogadtam magamnak, hogy kerül amibe kerül, nem leszek vele gerinctelen, mert egyáltalán nem érdemli meg.

Végül visszafekszem, de forgolódok egy jódarabig, mire el tudok aludni. Aztán azzal a tudattal, hogy ha most holtfáradtan nem is, de kipihenten majd ezt is gond nélkül megoldom, elnyom az álom.



* * *



Amikor tizenegy körül kikecmergek az ágyamból, és kimegyek a konyhába egy kávéért, a te szobaajtódat még mindig csukva találom, sehol semmi nesz, semmi jele annak, hogy nem egyedül vagyok az egész kecóban. Vagy eltűntél már, hogy ne kelljen összefutnod velem, vagy alszol. Nem reszkírozok, hogy megtudjam, melyik verzió az igazi. A világért se mennék be hozzád leellenőrizni, mert ha esetleg mégis fent vagy már, nem tudnám, mit csináljak. Az is lehet, hogy rég leléptél már, és mivel Lamberttől Berlinben nem kell hogy féltselek, megvonom a vállam, és egy cetlit hagyok a konyhaasztalon, hogy el kell menjek, délután találkozunk.

Elvezetek a megadott címre, és közben úgy izgulok, mint egy kisiskolás. Erwin a tegnapi levélben megírta, hogy kiköltözött a DSDS házból, és bérelt egy kis garzont. Nem mondom, hogy nem örültem neki. Legalább lesz más hely is, mint az öltözők, vagy a mindig veszélyes, veled közös lakosztály, ahol egy kicsit kettesben lehetek vele.

Bekopogok, ő rögtön ajtót nyit. Félve nyújtom át a piros-fehér kockás abroszba csomagolt éttermi kaját. Nem tudom miért, de nem akarok csalódást okozni neki. Biztosan nem erre számított, amikor azt írtam, hogy ebédelni viszem. De nem tűnik szomorúnak, fülig érő vigyor van a gyönyörű ajkain. Legszívesebben azonnal nekik esnék, és addig csókolnám őket, amíg levegő után nem kapkod velük.

-  Gondoltam, ha már úgyis saját lakás, jobb kettesben, ne menjünk sehova. Piknikezhetnénk a nappali padlóján… – kezdem halkan, minden magabiztosságomat az ajtón kívül hagyva.

-  Szuper ötlet! – nevet fel.

Vidáman behúz a küszöbről a karomnál fogva, és becsukja mögöttem az ajtót. Aztán pedig a nyakamba kapaszkodik, és lábujjhegyre állva gyengéden, ráérősen megcsókolja az ajkaim. Azon agyalok, mikor fog szökkenni egyet, és derekamra kulcsolni a lábait. Én nem biztatom. Tényleg. Ebédelni jöttem.

-  Akkor… megmutatod a lakást? – kezdem a beszélgetést. Ahogy felébredtem, eldöntöttem, hogy nem fogom azonnal leteperni, bármennyire is szeretném. Megérdemel egy kis figyelmet.

Mosolyogva bólint, elereszti a nyakam, aztán körbevezet, boldogan magyaráz, és közben a szobában leteszi a kis asztalra a csomagocskát. Amikor mindent megmutatott, lehuppan a kanapéra, és elkezdi kibontani a lehető legbénábban bekötözött kockás terítőt. Leülök mellé, hátha kell a segítség, a combom az övéhez ér, mire a mozdulat közben lefékez, és felnéz rám.

-  Én annyira nem is vagyok még éhes. – suttogja zavarbaejtő közelségből az arcomat nézve.

Beharapom a szám szélét, és nyelek egyet.

-  Te sem. – rázza meg a fejét helyettem, aztán felém hajol – Essünk túl előbb azon, amire most mindketten sokkal jobban vágyunk. – ajánlja, nekem pedig úgy felgyorsul a szívverésem, hogy ha most állnék, tuti le kéne ülnöm; szánalmas, akár egy kamasz – Köszönöm, hogy megpróbálsz úgy tenni, mintha nem azért jöttél volna, hogy letépd a ruháimat. De kérlek… – suttogja még közelebb kúszva mellém – tépd le őket. Utána beszélgethetünk, amennyit csak akarunk, egész napra a tied vagyok. – kérlel. Istenem, kérlel!

Nem kell többször kérnie, az ölembe ültetem, és egy szempillantás alatt lehúzom róla a pólóját. Aztán megragadom a derekát, és közelebb húzom, végignyalok a mellkasán, ajkaim közé szívom a kulcscsontja felett a finom bőrt, két tenyeremmel végigszántok a hátán, a lapockáiba kapaszkodva magamra húzom, és hevesen megcsókolom. Akarom őt, minden idegszálammal.

Egy pillanatra elgyengül, ahogy viszonozza a csókom, aztán viszont teljesen váratlanul engem gyengít el. A hátamra lök, fölém könyököl, és pillanatok alatt levetkőztet, miközben szenvedélyesen csókol. Meg sem próbálok fölé kerekedni, csak fekszem a hátamon, és próbálok néha-néha arra koncentrálni, hogy levegőt kell venni.

Szinte fel sem tűnik mit művel, annyira elvarázsol. A következő percekben arra ébredek az extázisból, hogy nekem itt semmi dolgom nem lesz, Erwin kezébe veszi a szerszámom, magába vezeti, és kéjesen lovagolni kezd rajtam. Hátravetem a fejem, és hangosan felnyögök. Aztán egy pillanat múlva mégis úgy döntök, hogy nyitva akarom tartani őket. Nézni akarom, ahogy fel-le mozog rajtam, és közben a gyönyörű, fényes, rózsaszínű, merev farka ütemesen fel-le ugrál a szemeim előtt. Eszméletlen a látvány. Az érzés nemkülönben. Szinte semmit nem tudok róla, mégis, ijesztően sokat megadnék ennek a fiúnak, kérés nélkül… mintha nem is én lennék.

Büszke vagyok magamra, hogy kitartok, míg el nem élvez, utána viszont egy pillanatig sem bírok várni. Visszafojtott kiáltások közepette húzom magamhoz, és harapok a vállába, hogy ne legyek túl hangos. Ujjatlan pólót most pár napig biztosan jobb, ha nem vesz fel.

De jobb is, ha nem mutogatja a testét fűnek-fának. Öltözzön csak be rendesen. Ami az enyém, ahhoz nem csak hogy ne nyúljon senki, de még csak rá se nézzen!




Néhány perccel később már meztelenül ülünk a padlón, és bontogatjuk a dobozokat. Szemérmetlen a jelenet, ahogy néma egyetértésben eszünk ágában sincs ruhát húzni magunkra. Azon kapom magam, hogy szándékosan a nyirkos bőre illatát szívom magamba, hogy elraktározhassam későbbi ínséges időkre. Túl tökéletes az egész. Megérdemlem én ezt?

-  Baj van? – kérdi, mikor már percek óta meg sem szólaltam – Haragszol, amiért… azonnal rádmásztam? – kérdi halkan, egyre pirosabb arccal, szemlesütve.

-  Mi? – ébredek fel, aztán rávágom – Dehogy! – mosolyodok el, és a derekát átkarolva közelebb húzom egy futó csókra.

-  Nem beszélsz. – harapja be szégyellősen a száját.

-  Ne haragudj. Csak… jól esik a nyugalom. Jól érzem magam. – mosolyodok el halványan.

-  Örülök. – bólint kedvesen.

-  Tudod, otthon nagyon ritka az, hogy ilyen gondtalannak érezhetem magam. – ráncolom össze a homlokom, és nézek el a másik irányba elgondolkodva.

-  Tom? – dönti oldalra a fejét.

Én csak bólintok némán. Ezt úgy veszi, nem akarok róla beszélni, így nem is firtatja, visszafordul az ebédje felé, és tovább falatozik csendben. De egy-két perc múlva mégis kibököm.

-  Van valakije.

Hirtelen visszanéz rám, kérdőn, kíváncsi szemekkel.

-  Az jó, nem?

-  Nem tudom.

-  Féltékeny vagy? – kérdi lassan, bizonytalanul.

-  Nem. Azt hiszem nem. Csak… féltem őt.

Erre bólint. Nagyjából tudja, mi történt közted és Ria közt. Azt hiszi, minden nőtől félteni foglak az elkövetkezendő cirka száz évben. Azt, hogy köztünk mi történik, azt meg úgy érzem, próbálja nem igazán tudomásul venni.

-  Tomnak sosem volt dolga férfival. Úgy értem… – lesütöm a szemeim, és nagyon halkan teszem hozzá – engem leszámítva.

-  Szóval egy sráccal randizik? – húzza fel a szemöldökét, látszik rajta, hogy nagyon megleptem. Hát picinyem, üdv a meglepi-klubban.

-  Igen. És nem is akárkivel. Elég nagy csődör hírében áll. – fintorgok – Nem akarom, hogy bármi baja essen.

Felém nyújtja a kezét, és megsimogatja a vállam.

-  Ez érthető.

-  Szerinted is? – könnyebbülök meg.

-  Ühüm. – bólogat egy újabb falatot a szájába gyömöszölve – És mit akarsz tenni?

Keserűen felnevetek.

-  Hát ez az, amiről fogalmam sincs.

-  Talán tényleg tetszik neki a srác. – tűnődik; erre én nem is igazán gondoltam – És Tom is annak a bizonyos csődörnek. Nem biztos, hogy bele kéne avatkoznod. Próbálj meg beszélgetni a bátyáddal róla, de szerintem többet nem szabad tenned. Úgy értem… nem vagy az apja, nem tilthatod, vagy szabotálhatod a találkozóikat, azzal csak az ellenkezőjét érnéd el annak, amit szeretnél.

-  Mi lesz, ha bántani fogja? – bököm ki.

-  Akkor ott leszel, hogy megvédd. De mi lesz, ha szeretni fogja? Te pedig nem hagyod. Hm?

Felsóhajtok. Szeretni? Lambert a bátyámat? Ennél furább dolgot mostanában nem próbáltam elképzelni.

-  Lehet, hogy igazad van. – ráncolom össze egy kicsit a homlokom önkéntelenül.

Miért nem tudok örülni ennek az egésznek? Hogy úgy tűnik, végre mindkettőnknek van valakije. Még ha nem is hivatalosan, még ha nem is ismeri el egyikőnk sem. Hogy nem kell azt tennem, amit nem akartam, mint testvéred, hogy megteszi helyettem más, nem kell többé a bűntudattal harcolnom minden egyes éber pillanatomban, és lehetek ugyanúgy, mint ezelőtt a legjobb ikertestvér a világon. Mintha már nem lenne elég az, hogy ikertestvér legyek. Szinte rám kényszerítetted, hogy belekóstoljak a tiltott gyümölcsbe, és végül megrészegedtem tőle?




-----------------------------------


Mit gondoltok róla?
Folyt köv. Tomival, hogy mikor, az most Deventől függ :)




9 megjegyzés:

  1. Én pedig már gondolkoztam, hogy reklamálok. :D Nekem nagyon tetszett. De mindegyik részben van olyan, amit nagyon nem értek. Most például azt, hogy Bill miért félti ennyire Tomot, a "csődör"től. :) Remélem, most már nem fogja eltiltani előle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leveled jött, Cindy :)


      "Kedves Cindy,
      Hogyne félteném a bátyámat? Nem hiszem, hogy bárki is törődne úgy vele, ahogy én. A legtöbben csak kihasználnák, amit eddig (Riát leszámítva) sohasem hagyott.
      Emellett folyton azt mondja, hogy nem meleg, hogy csak én kellek neki, és ennek semmi köze ahhoz, hogy férfi vagyok-e vagy sem.
      Nem értem mi vonzza akkor egy egyértelműen meleg férfiban. De ha vonzza is valami, nem tudna félvállról venni egy laza kalandot vele. Attól viszont még jobban félek, hogy túl komolyan venné. Ha jól is alakulnának a dolgaik, tudom, hogy képtelen lenne elviselni a nyilvánosságot, márpedig egy ilyen embertől a bujkálást nem várhatja el. Végül minden összetörne. Főleg ő.
      Remélem most már egy kicsit jobban megértesz.
      Üdv,
      Bill"



      Ezen kívül szerintem még féltékeny is, csak ezt épp nem vallja be. Vagy ha nem is féltékeny, sérti a dolog a birtoklási ösztöneit ;)

      Törlés
    2. Igen, most már kicsit megvilágosodtam. Bár szerintem kicsit túldramatizálja a helyzetet. Csak személyes vélemény.
      Bírom ezt a levelet. :D
      Amúgy, én a birtoklási ösztöneire tippelnék..

      Törlés
  2. Mikor folytatjátok?
    Alig várom nagyon tetszik, és a kíváncsiság majd megőrjít,hogy mi lesz Adam és Tom között :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háát, igazából most Devenen lenne a sor a Tomi részt illetően, szóval nem tudom lesz-e.. elvesztette egy kicsit a lelkesedést a sztorival kapcsolatban. Majd forszírozom nála a folytatást, ha nekem is lesz időm rá, hogy írjak :)

      Törlés
  3. Ezek szerint nem sikerült rávenned. :( Nincs senki más akivel befejezhetnéd? Annyira jó és nagyon érdekelne a vége. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az a helyzet, hogy amikor több hónapig nem léptem be, a kedves freemail törölte az összes levelem, és minden mélcím is elveszett vele együtt, szóval nem is tudok kapcsolatba lépni vele sajnos. Szóval, Deven, ha esetleg látod ezt... dobj egy mélt! :D
      Egyébként ez már tutira nem lesz befejezve úgy, ahogy tervben volt. De nemrég épp én is gondolkodtam rajta, hogy ne árválkodjon itt félbehagyva, hogy kellene egy lezárás neki, esetleg egy több év távlatából megírt összegző fejezet...

      Törlés
    2. Dobtam :)

      Deven

      Törlés
    3. Juhúú :) írok majd később, ha több időm van 2 percnél ;)

      Törlés