A terv az, hogy a héten még jövök eggyel, ami végre már Brian fejezet lesz ;))
Jó olvasgatást! Kommenteljetek bátran! :)
8. Fejezet
Jared’s POV
-
Shannon… – szólítom meg az bátyámat egy
örökkévalóságnak tűnő hezitálás után.
-
Hm? – motyog, rám sem pillantva,
továbbra is dobálva a pólóit a bőröndjébe.
Nem sikerült felkeltenem az
érdeklődését. Na, majd most. Nyelek egy nagyot.
-
Smároltál már pasival?
Megáll a mozdulat közben,
lassan rám pillant, aztán két másodpercnyi feszült csönd után elmosolyodik és
visszatér az elhagyott mozdulatsorhoz.
-
Persze. – vonja meg a vállát.
Megütközök a lazaságán. A
szívem kihagy egy ütemet.
Pár percig tovább nézem
csendben, ahogy pakol. Rám se hederít.
Persze.
Mintha ez olyan átkozottul természetes lenne.
-
És tovább… tovább is mentél már? –
folytatom szőrös gombóccal a torkomban.
Jézusom, mit művelek?!
Újra felnéz rám, kicsit
összeráncolja a homlokát, és vigyorogva válaszol.
-
Nem. Vagy legalábbis józanul nem. Nem
tudok róla. – félrebillenti a fejét, és összeszűkült szemekkel néz – Csináltam valamit,
amire nem emlékszem? Mit tudsz, öcskös, ki vele! – nevet rám.
-
Nem, dehogy, semmit… – hőkölők vissza
kicsit talán ijedtebben a kelleténél.
Aztán néhány másodperc múlva
mégis folytatom.
-
Mit gondolnál rólam, ha kiderülne, hogy
én is csókoltam már meg férfit? Nem is egyet. – kérdem halkan, bizonytalanul.
Nagy levegőt vesz, lassan
kifújja, leteszi a kezéből a ruhákat, és most már odalép hozzám. Két kezét a
vállamra teszi, és mélyen a szemembe néz.
-
Mégis mit gondolnék? A testvérem vagy,
szeretlek. Ugyanazt gondolnám, mint most. Semmi sem változna.
Halványan elmosolyodok,
reszketve engedem ki a benntartott levegőt a tüdőmből, és bólogatva felelek.
-
Kösz.
Kedvesen mosolyogva bámul
rám, felhúzott szemöldökökkel, kérdő tekintettel. Mintha azt várná, hogy
folytassam.
-
Én is szeretlek. – biccentek a bőröndje
felé zavartan, hogy folytassa csak nyugodtan a dolgát.
-
Ennyi? – kérdi.
-
Hogy érted…? – kezdem, de közbevág.
-
Na jó, Jar, ebből elég. – felemeli a
kezeit – Te komolyan azt hiszed, nem tudom, mi folyik köztetek
Molkoval? – vágja hozzám szinte mérgesen, a lábaim a földbe gyökereznek, a
szívem meg majd kiugrik, megszólalni sem bírok, aztán egy fokkal halkabban,
sokkal kedvesebben teszi hozzá magyarázatképp – Se vak, se hülye nem vagyok.
Megcsóválja a fejét, és
visszatér a ruháihoz. Nem dühösen vagy undorodva, egyszerűen csak csalódottan.
És nem azért csalódott, amit tettem, hanem azért, mert titkoltam előtte.
-
Honnan… honnan tudod? – hebegem
óriásira nyílt szemekkel, ami persze egyenlő a beismerő vallomással.
Rám néz egy pillanatra és megforgatja a
szemeit.
-
És miért nem mondtad el, hogy tudod? –
nyöszörgök megsemmisülten.
-
Nem akartalak kellemetlen helyzetbe
hozni. Azt vártam, TE mikor mondod el. De nyilvánvaló, hogy ez még most sem
történt volna meg, ha nem esek így neked, szóval… – széttárja a karjait –
Szívesen. Vagy mit tudom én.
-
Nem Brianről van szó. – vetem közbe.
Ha már elkezdtem miért állnék le?
Bedob pár zoknit a többi
közé, aztán újra ott hagyja a műveletet, úgy dönt, innentől csak nekem szenteli
magát. Némán bólint. Figyel, várja, hogy folytassam végre.
Én pedig úgy döntök, itt az
ideje könnyítenem a lelkemen. És kivel, ha nem épp a testvéremmel tenném?
-
Brian csak… – kezdem keserű szájízzel –
Briannek sose kellettem többre, mint egy kis szórakozás. – erre alig
észrevehetően elhúzza a szája szélét.
Örülök, hogy nem fűz most hozzá semmit.
Nem akarok rossz érzésekkel beszélni erről. Arra van szükségem, hogy egy ember,
akiben megbízom, jelen esetben a bátyám, mellettem álljon, ne pedig bírálja a
döntéseimet. Szerencsére érzi ezt, és egy szóval sem sérti meg Briant. Azt még
nem tudnám szó nélkül tűrni, annyira még nem sikerült túltenni magam rajta. És
ha őszinte akarok lenni magamhoz, valójában ő sosem bántott, mindig megadta,
amire szükségem volt, semmi többet annál, de nem kérdezett, nem követelőzött.
De nem is róla kell most beszélnünk, mi értelme lenne, ha ő már nincs is igazán
az életemben.
-
Van valaki más. – mondom halkan.
-
Akinek többre kellesz. – fejezi be a
gondolatom.
-
Azt hiszem. – mosolyodok el a távolba
nézve egy pillanatra – Adam.
Szándékosan nem mondom ki a teljes
nevét, nem szeretném, hogy ismeretlenül ítélje meg, csak a híre alapján, bőven
elég volt az a kis szájelhúzás Brian kapcsán.
-
Imádnivaló. Vicces. Gyönyörű. – mondom ki nevetve, mire
Shannon felhúzza a szemöldökét – Szeretek vele lenni. Emellett pontosan tudja,
mivel jár a munkám, nem csinálna féltékenységi jelenetet csak azért, mert három
hétig nem látott, és nem hívtam fel napjában ötször. Nem mellesleg a szex is
átkozottul jó vele. – erre idegesen felnevet, újra megforgatja a szemeit, az én
ajkaim viszont lefelé görbülnek – Mégsem tudja huzamosabb időre kitörölni
Briant az agyamból. Éppen ezért próbálom távol tartani magam tőle, és nem
hitegetni. De nem jó érzés. Hiányzik.
-
Adam… – forgatja a szót a szájában, ízlelgeti
– Szóval meleg a tesóm. És ehhez negyvenöt év kellett, hogy elmondja. – nevet fel
halkan, és megingatja a fejét.
-
Nem vagyok. Nem tudom. – sóhajtok fel –
Sosem volt igazi partnerem, nem volt mit elmondanom, Shannon.
-
Akkor csak keféltél körbe-körbe
pasikkal, vagy mi? Azt is el lehetett volna mondani. – csattan fel, de amikor
meglátja az arckifejezésem, lehalkítja a hangját – Bocs. Nem úgy értem. Fel
kell dolgoznom ezt az egészet.
Bólintok. Nem csodálom, hogy dühös rám.
Nem is tudom, miért nem beszéltem neki soha ilyesmiről. Mitől féltem?
Talán ha lett volna olyasvalaki, akiről
érdemes.
-
Nem volt mit elmondanom, hidd el. Ha
szerettem volna valakit, ha tényleg együtt lettem volna valakivel, hogy
tartottam volna titokban? Biztos, hogy tudnál róla. Brian állt a legközelebb
ahhoz, hogy legyen valakim, és vele is „csak keféltem”, hogy a te szavaddal
éljek. Senki mással még csak ennyi sem volt. Adam most a feje tetejére állított
bennem mindent. Nem tudom, hogy imádjam vagy utáljam érte. Nem tudom, hogy hova
tegyem. Nem tudom, mit akarok tőle. – csóválom meg a fejem gondterhelten.
-
Te nem nő és férfi között hezitálsz,
hanem egy Brian és egy Adam között. Ez megválaszolja a kérdést, tesó. Meleg
vagy. Én meg a testvéred. És szeretlek. – szegezi nekem gyengéden a tekintetét.
-
Nem hezitálok köztük. Valójában minden
maradék
esélyemet elcsesztem a múlt héten. Önként. Adam komolyabbra akarta fordítani a…
hm… kapcsolatunkat. Én meg kerekperec
közöltem vele, hogy nem vagyok túl Brianen. – frusztráltan felnézek a plafonra
– Azon a Brianen, akit két hónapja gyakorlatilag nem is láttam. Szóval most ott
tartok, hogy két szék közt elég kényelmetlenül a pad alatt gubbasztok.
Azt nem kell tudnia, hogy
ezután a szakítás vagy mi a szösz után én tegnap elég szégyentelenül rávetettem
magam a farkára, még annál is jobban elbizonytalanítva ezzel magamat, mint
amilyen bizonytalan eddig voltam.
Összeráncolja a szemöldökét.
Aztán azt is kiköpi, hogy miért: nem stimmelnek a dátumok.
-
Pár hete ott volt azon a béna partin… –
mondja lassan, bizonytalanul.
Brian? Ajkaim elnyílnak
egymástól, felgyorsul a szívverésem.
-
Melyik partin…? – hebegem, bár jól tudom
a választ, nem járunk mi mindennap partikra.
-
Amelyikre a rendeződ küldött. Láttam
Molkot, egy nő mellett ült egy asztalnál, ittak, beszélgettek, de hamar eltűnt.
Aztán nem sokra rá, te is eltűntél. Volt egy tippem hova. – fintorodik el.
-
Nem találkoztam vele. – remegek belül,
a szám kiszáradt.
Nem vele tűntem el. Adammel. Illetve
külön, de „egy irányba” volt dolgunk. Mindössze a konyhaasztalig jutottunk a
lakásában, ahol készségesen enyhítette az este folyamán bennem felgyűlt óriási
feszültséget. De ezt persze nem közlöm így a tesómmal.
Shannon csak megvonja a vállát.
-
Brian látott? Hogyhogy nem jött oda hozzám…?
– kérdem értetlenül, bár inkább csak költői a kérdés, hogy tudná rá a választ
pont a bátyám?
-
Körbe voltál véve kamerákkal, fotóztak
valakivel. – kezdi félvállról – Ja, emlékszem, a Lambert gyerekkel.
Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondja, kiül a felismerés az arcára.
Remek. Nem így terveztem.
Mindjárt elájul.
-
Baszki… Lambert??! – vinnyogja majdhogynem
bántón magas hangon, és majd’ kiesnek a szemgolyói az óriásira tágult lyukakból.
A szája tátva marad, mozdulatlanul mered rám.
Azt hiszem, hiába is mondanám, hogy „á nem,
dehogy, teljesen más Adamről van szó…”. Így csak beismerőn lesütöm a szemeimet
egy pillanatra.
-
Te bolond vagy. – jelenti ki.
Kösz. Pont erre van most szükségem.
-
Tisztában vagy azzal, hogy vele nem
tudod úgy titokban tartani a kapcsolatodat, mint Molkoval? – oktat ki, pedig ha
tudná, hogy eddig milyen jól sikerült, még őelőtte is, hogy nem éppen két
alkalmas szösszenetről van szó – Hidd el, nem ugráltam örömömben, hogy vele
töltöd az időd, de az tény, hogy összeteheted a két kezedet annak a pasasnak a
diszkréciójáért. Egy pillanatra se gondold, hogy ezt mástól is megkapod. Főleg
nem egy Adam Lamberttől.
-
Brian látott engem? – kérdem újra,
remegő hangon.
Azóta sem sikerült megszólalnom, és
mivel nem kaptam választ, még mindig ennél a kérdésnél tartok. Vajon Brian
látott Adammel? A többire ráérek később reagálni.
-
Valószínűleg. Mindenki látott. Elég
feltűnő, ha valakit kipécéznek és körbevesznek a fotósok. Meg aztán Lambert
alapból egy elég feltűnő darab. – közelebb lép hozzám, összeráncolja a homlokát
– A többit is felfogtad, amit mondtam?
-
Értem. Egy szavazat Brian mellett. –
lépek hátra ingerülten, és elfordítom a fejem.
Nem tetszik az, ahova halad ez a beszélgetés.
-
Én nem akarom megmondani, mit csinálj.
– lép utánam egy fokkal nyugodtabban – Csak próbálok rávilágítani azokra a
dolgokra, amiket te most talán nem veszel észre. Az újdonság ereje még hat rád,
még élvezed. De a következményekre még nem tudsz fókuszálni.
-
Milyen következmények? Nem leszek
terhes. – vetem oda neki gúnyosan, mire idegesen megcsóválja a fejét.
-
Szereted? – kérdi hirtelen.
-
Mi? – nézek rá megütközve – Nem. –
vágom rá, aztán szépítek a dolgon – Nem hiszem. Nem tudom. Nem gondolkodtam
ilyesmin.
-
Akkor nem. – bólint.
Egyre inkább nem tetszik az egész. Ne
elemezzen már engem két szavam alapján!
-
De lehet… – vonom meg a vállam, és
egyenesen a szemei közé bámulok.
-
Nem. Ha nem tudod, akkor nem lehet. – jelenti ki – Molkot szereted? Vagy
szeretted?
-
Hagyd már ezt. Brian nem keres, látod, már ha
egy légtérben vagyunk, akkor sem erőlteti meg magát még annyira sem, hogy
legalább köszönjön. – köpöm ki a szavakat, mintha mérgezettek lennének.
És valóban kicsit azok. Brian látni sem akar.
Kicsit belehalok most ebbe a méregbe. Fáj. A szívem megszakad.
Eddig abban a tudatban léteztem, hogy csak a
munkánk miatt kerültük el egymást ilyen hosszú ideig, merő véletlenségből. És
majd ha ott áll újra néhány méterre tőlem, kacér mosollyal az ajkain, a kijárat
felé biccent, megint rohanok majd a parkolóba a kocsiig, kétségbeesetten
próbálva lépést tartani vele. Aztán pedig száguldok utána, vakon követve a Saab
hátsó lámpájának a fényét, míg el nem érjük a helyet, amit választott arra,
hogy újra lefektessen végre, ennyi idő után, kiéhezve.
-
Nem válaszoltál. Nem mondtad, hogy „nem; nem tudom; lehet”, satöbbi. – mosolyodik el, és a vállaimra teszi
a kezeit
-
Attól még ne könyveld el igennek! – csattanok
fel – Ne elemezz, oké?
Gyengéden megszorítja a vállaimat.
Megnyugtatásnak szánja, de ezek után ember legyen a talpán, aki engem képes
megnyugtatni. Briannek nem kellek. Még annyira se, amennyire hittem.
-
Válassz közülük. Hagyd most a körülményeket.
Csak mondj nekem egy nevet.
Némán nézek rá. Hogy
hagyhatnám a körülményeket? Van egy férfi, aki akar engem, van egy másik, aki
nem. Ha azt választom, aki akar, akkor van esélyem egy kis boldogságra. Ha
viszont azt választom, akinek nem kellek, mire van esélyem? Nyomorúságos
szenvedésre. Talán némi szánalom szexre szökőévben egyszer.
-
Válaszolj. – súgja halkan, nyugodtan.
-
Ha az eszemre hallgatok, akkor Adam. –
felelek lassan.
-
Nem. – rázza meg a fejét – Ha az
eszedre hallgatsz, akkor elveszel egy nőt, aki gyerekeket szül neked, és közben
továbbra is lefekszel néha-néha Molkoval vagy Lamberttel, vagy egy harmadikkal.
Adamet nem az eszed akarja. Vagy a szíved vagy a farkad, ebből a
készletből választhatsz. – jelenti ki határozottan.
Ez arcul csapott, hirtelen
megszólalni sem tudok. De azt hiszem, igaza van. Csak a két utóbbi opcióból
fogalmam sincs, melyikre bökjek. Az utóbbi egyértelmű. Az előbbi… azt se tudom,
létezik-e, egyben van-e még, vagy csak a szilánkjai söprik végig megszokásból
az ereimen a véremet.
-
Jó, akkor az eszemet hagyjuk ki ebből. Azt
úgysem használom mostanában. – adok neki igazat végül – Ha az érzéseimre
hallgatok, hogy kivel jobb… minden…
akkor egyértelmű. Adam. De akkor miért van bennem az, hogy Brian egy szavára
eldobnám az egészet?
-
Talán mert olyan szerelmes vagy, hogy
felfogni sem bírod? – húzza fel a szemöldökét.
Mindjárt elgurulnak a szemgolyóim, úgy
bámulok rá. Pár másodpercig csak halacskamódra hápogok, mielőtt sikerült hangot
kicsikarnom a torkomból.
-
Mibe? Egy eszményképbe? Soha nem bánt
velem úgy, hogy legyen rá okom. Csak felületes dolgokról beszéltünk, nem is
ismerem igazán. – vallom be őszintén.
-
Azt mondják, van első látásra szerelem. Ennél
egy kicsit talán már jobban ismered. – kontrázik rá.
Ezek összehaverkodtak a hátam mögött
Briannel, vagy mi? Ennyire ne legyen már egyértelműen mellette, mikor
gyakorlatilag egyikükhöz fűződő kapcsolatomról sem tud három szónál többet.
-
Miért akarod mindenáron, hogy szenvedjek? –
kérdem összeszoruló mellkassal, és próbálom eltolni magamtól, de közelebb húz,
és megölel.
-
Nem akarom. Ezért beszélgetünk. – végigsimít
a hátamon – Csak mondd, hogy kicsit tisztábban látsz már. Hogy segítettem más
irányból ránézni a dolgokra. – súgja halkan a nyakamba, és halántékon csókol,
aztán hagy hátrébb lépni – Emésztgesd még.
Beharapom az alsó ajkam, és
próbálom visszatartani a könnyeimet.
Nem, nem segítettél, csak
még nyomorultabbul érzem magam, mint eddig, tesó! Miért nem tudtad csak
egyszerűen azt mondani, hogy hagyjam a francba Briant, és rohanjak vissza Adam
karjaiba, és élvezzem kicsit az életet?!
Tényleg, miért nem tudta ezt mondani? :D Én komolyan már azt sem tudom mit akarok. Úgy érzem magam mint Jar, akinek fogalma sincs kit válasszon. xD Mindkettőt akarom. :D Csinálj ebből egy bigámista kapcsolatot. :D A "nem leszek terhes" szövegen meg felröhögtem a melóhelyemen, ez nem volt szép tőled. :DDD Remek volt, folytatáást! Alig várom Molkit. ^^
VálaszTörlésNagyon szenvedős már? Látszik belőle, hogy nem csak Jared nem tudja mit akar, hanem az se nagyon, aki a madzagot rángatja (én :P). Na mindegy, lesz ami lesz, most már két(/három) hét alatt kivégzem őket, elég a szenvedésből... :P
VálaszTörlésNem nem! Nem szenvedős, mindig alig várom, hogy olvassak. :D Várom is a végét meg nem is. Dilemma. :D
TörlésÉn csak azért nem várom a végét, mert jelenleg nincs más olyan ötletem, amit szívesebben írnék. :DD
TörlésVan egy ikres sztori ötletem, de az nem 18as lenne, úgy meg tudom, hogy kb senkit nem érdekelne, ha nincs benne pornó XD
Ez nagyon szép fejezet volt a tesókról. :) Nagyon jól írsz, kíváncsian várom Briant. :) Mikor is pontosan? ;) hihi
VálaszTörlésNagyon szépen köszi! Olyan jó, hogy te is mindig írsz :))
TörlésHáát, nem ígéret, de talán csütörtök.
Nekem is nagyon tetszett. Nem tudnék rosszat mondani erről az egész töriről. :D Imádom. Várva várom az újat!! :)
VálaszTörlésKöszönöm!!! :)) Ha minden jól megy, holnap hozom. Kicsit hosszú, még a második felén van mit alakítanom..
Törlés