Ki büszke rám? :D
Még mindig Jared... már szeretném Briant írni, de addig még ezután is van Jared fejezet hátra.
4. fejezet
Jared’s POV
Elaludtunk.
Egymás mellett. Nem volt tervben, de a testem valahogy túlságosan otthon érezte
magát Adam ágyában. Csak valami éktelen kutyaugatásra ébredünk fel hajnali
négykor.
-
Megyek. – mondom
halkan, ahogy Adam álmosan rám néz.
Felemelem a
paplan sarkát, és készülök kibújni mellőle a jóleső, pihe puha melegségből, ami
bár próbál kétségbeesetten visszahúzni, de erőt veszek magamon, és feltett
szándékom, hogy csak azért is megteszem. Senki sem szereti, ha az aktuális
egyéjszakás kalandja reggelig ott dekkol a hálószobája szentélyében. Már az is
furcsa, hogy beengedett ide, és nem valami semleges helyen töltöttük el azokat
az észveszejtő órákat.
Mutatóujjával
felém int, szótlanul magához hív. Meglep. De minek kéressem magam? Rámosolygok.
Amint látja a
hajlandóságot rajtam, hogy felé mozdulok, és nem a menekülőnadrágomba és
cipőmbe ugrom bele villámsebességgel, azonnal felül az ágyon. Lecsúszik a takaró
a mellkasáról, kivillan a hasa, csak nézem szótlanul, megigézve. Lassan felém
nyújtja hosszú karjait, és derekam köré fonja őket, könnyedén az ölébe húz.
Zavarba ejtő, ahogy ruhátlanul ülök a meztelen combjain. Mennyire vicces az,
hogy zavarban érzem magamat, hiszen nemrég még ennél sokkalta zavarba ejtőbb
pozíciókban ért össze a testünk. Érzem, hogy az arcomba szökik a vér. Nem
szabadna ennyire élveznem, hogy a karjaiban tart. Jobb, ha nem szokom hozzá. Nem
is kellene már itt lennem.
Még mindig nem
szól semmit. Csak a forró tenyerét érzem a derekamon, a leheletét az orrom
hegyén. Mosolyog. Hogy lehet valaki ilyen pimaszmód szexi? Egyszerűen elolvadok
ettől a mosolytól. Órákig bámulnám mozdulatlanul, hangtalanul, ébren álmodva. Talán
nem is ugatott a szomszéd kutya. Talán még mindig álmodom. Hogy mászhatott bele
valaki ennyire az agyamba, akit csak fél napja ismerek?
Nagyot nyelek.
Biztosan látja rajtam, hogy milyen kényelmetlen még itt lennem. Vagy inkább
mennyire túlságosan is kényelmes, és mennyire nem akarom, hogy itt elvágják az
egészet.
Mégis meglep,
ahogy felfut a tenyere a gerincem mentén, és a nyakamnál lelassítva, halvány
kényszerrel közelebb húz, puha csókot ad a számra, majd még jobban
elmosolyodik.
-
Hova szaladsz? –
szólal meg végre.
Reszelős a
hangja. És még így is megőrjít vele.
Elkapom a
tekintetem róla, kifújom a benntartott levegőt. Nézek jobbra-balra, csakhogy
kitaláljak valami értelmes választ. Azt mégsem mondhatom, hogy "kösz az
eszméletlen jó dugást, de most már jobb, ha lelépek".
- Nem hiszem, hogy halaszthatatlan dolgod lenne
hajnali négykor, úgyhogy… – folytatja, de félbe is hagyja.
Minek
beszéljen, ha meg is mutathatja, amit mondani készült. Felhúzza a takaróját a
hátamon, betakarja vele a vállam, majd egy újabb puha csókot lehel a
kulcscsontomra. Óriási erőfeszítésembe kerül, hogy ne nyögjek fel elveszetten.
Vagy hogy ne teperjem le azonnal.
-
Nincs dolgom,
csak… – nem hagyja, hogy befejezzem.
Úgysem tudnám
hogyan befejezni. Az agyam helyét tegnap óta valami zseléállagú dolog foglalta
el.
-
Akkor jó. –
súgja, és gyengéden visszadönt az ágyra.
Fölém
támaszkodik, orrával megcirógatja az arcom, ad egy újabb puha csókot a számra,
majd a hajamat arrébb söpörve a fülem tövébe is, kifliben szorosan mögém
fekszik, és elvágva a menekülő utamat, erősen körülölel a végtelenhosszú
karjával.
-
A szépségnek alvásra van szüksége.
Három óra vajmi kevés. Csukd be szépen azokat a gyönyörű szemeket, és szépülj.
– súgja.
Hát
persze, most pont abban a helyzetben vagyok, hogy képes leszek hip-hop
nyugodtan elaludni. Tagadjam, hogy iszonyú mód felizgat ezzel a parancsnoki
hangnemmel? Bár az sem utolsó, ahogy a fenekemhez simul egy szál semmiben. A
karja meg a hasamon. Csak egy icipicit kellene fészkelődnöm, hogy lejjebb
csússzon a tenyere…
Erőszakkal
szorítom össze a szemeimet, és próbálok csak a légzésemre koncentrálni.
Egy mozdulattal rántom le a takarót a
testéről. Huncut vigyort világít meg a felkelő nap első beszűrődő sugara az
arcomon. Kígyómód tekergőzve kúszok végig a testén, félúton megállva.
-
Enélkül
nem szívesen mentem volna el. – duruzsolom a merev farkának szemérmetlenül,
aztán váratlanul végignyalok rajta.
Hangosan felnyög,
aztán amint összeszedi magát, halkan felnevet.
-
Mi
ez a kitüntetett figyelem kicsi Adamnek?
Rövid úton abba is
hagyja a kuncogást, amikor nedves ajkaimat rázárom a makkjára, és lassan, de
biztosan a torkom felé csúsztatom merevedését. Egészen addig, amíg már érzem,
hogy nincs tovább, az anatómia útját állja. Hosszan felnyögök, amikor teljesen
kitölti a számat, mint a dorombolás, úgy küld őrjítő rezgéseket felé a torkom.
Megvonaglik a teste, hátraveti a fejét, ujjaival a hajamba markol, majd
elgyengülve lehanyatlanak karjai a lepedőre.
Aztán váratlanul
újra magára hagyom a plafon felé meredő izgalmát, csak hogy tovább nézhessem.
-
Már
az is baj, hogy tetszik? Nem sűrűn lát az ember… – kezdem, és újra végignyalok
vesszője alsó felén – …ilyen… – aprót szívok a fején – …szépséget.
A tenyerét a szeme
elé emeli, fejét ingatva zavartan mosolyog. Annyira édes! Hová tűnt a tegnap
esti dzsungeljáró vadállatom? Kutyaugatás. Kutya? Nem! Párduc. Mi történik?
Verejtékben úszva ébredek. Ezek szerint mégiscsak
sikerült elaludnom Adambe burkolózva. Azóta ő valahogy átkerült az ágy túlsó felébe,
hozzám sem ért, én meg mégis ilyeneket álmodok vele. Tegyem hozzá újra, hogy fél nap ismeretség után? Remek.
Halkan kikászálódok az ágyból, felhúzom a
ruháimat, próbálok minimális zajt csapni. Bár ahhoz, hogy kijussak,
valószínűleg kelleni fog ő is. De addigra legalább összeszedem magam. Persze,
amint ezt elgondolom, fel is ébred. Nagyokat pislogva mászik át az ágy felém
eső részére, és ásítás-nyújtózkodás után a karját vissza sem húzza, megragadja
a pólóm elejét.
-
Hééé – tartana vissza – Miért akarsz
köszönés nélkül lelépni? Hát annyit sem érdemlek, hogy felébressz, és elkérd a
számom? – mosolyog, és egyre közelebb kúszik.
Ahogy elnézem a tekintetét, feltett
szándéka, hogy ez a póló megint a sarokban végezze. Én pedig az ágyában.
-
Most már tényleg mennem kell. Lesz ma
egy interjúm. – magyarázom, és ráfogok a csuklójára.
Édesen lebiggyeszti az ajkait, mire
nyomok rájuk egy csókot, nem túl szenvedélyeset.
-
Tessék. Búcsúcsók. Nem mentem el
nélküle. – húzódok el fölényesen.
Feljött a nap, hurrá, visszakapom talán
az igazi énem.
-
Mondd le. Halaszd el. Ne menj. – fogja marokra
továbbra is a pólóm elejét. Nem adja jelét annak, hogy el akarná engedni.
Összeráncolom a homlokom, és
rosszallón megrázom a fejem. Nem szokásom a kötelezettségeim terhére ágyban
tölteni a nappalokat.
-
Nem csinálok ilyesmit, hacsak nincs rá
jó okom.
Kezemet, bár próbálom
visszatartani, a takaró alá húzza, és szemérmetlenül a tenyerembe adja a
farkát.
-
Elég jó ok? – kérdi magabiztosan
vigyorogva, én viszont meglepem, kihúzom a kezemet a paplan alól,
felegyenesedek, és idegesen a vállamra vetem a táskám.
Na, ezért nem jó a tökéletes
egyéjszakás kalandoddal maradni reggelig. Esély van rá, hogy elrontja az előző
éjszaka emlékét. Az éjszaka sötétje elfed dolgokat, amire a napfény végül mégis
rávilágít.
-
Nem vicces. – morgok, és valószínűleg
elég csúnyán nézek rá, mert mint egy kiskutya csínytevés után, behúzza
fülét-farkát, és visszakozik.
-
Ne haragudj, túlzásba vittem. – ismeri be
– Menned kell, értem.
Nocsak. Nem is olyan reménytelen.
Határozottan bólintok.
-
De legalább ígérd meg, hogy látlak még.
Erre önkéntelenül is elmosolyodok.
Most ez komoly? Persze, valószínűleg fog még látni. Díjátadók, hülye partik,
miegymás…
-
Minden egyéjszakás kalandoddal ezt
csinálod? – csóválom a fejem hitetlenkedve.
-
Nekem olyanom nincs. – jelenti ki
túlzottan komoly arccal, épp hogy csak nem sértődötten, és az ágyon felülve
hozzám hajol még egy búcsú puszira.
Amit mond, persze nem akarom elhinni,
de hagyjuk, minek firtassam. Ki vagyok én, hogy számon kérjem? Egy senki. A
hatszázból.
Továbbra is kérdőn néz rám.
Tényleg komolyan gondolja. Összeráncolom a homlokom. A puszit nem kapja meg, de
egy ködös választ igen.
-
Holnap el kell mennem forgatás miatt
két hétre Mexikóba. Esetleg utána.
-
Holnap? Tökéletes. Akkor ma még
visszajöhetsz. – mosolyog, mint aki megnyert valamit.
-
Adam… – sóhajtom.
-
Jared. Ígérd meg. Addig nem engedlek
el.
Szuper, Adam őrmester újra a
porondon. Én meg ugyanúgy bólogatok neki, mint az éjjel.
-
Rendben. Este. – bólintok, de azért még
hozzáteszem, mintha lenne saját akaratom – Néhány órára. De nem alszom itt.
Győzelmi vigyor a száján,
felkel, és meztelenül mellém lép. Egyre inkább zavarba ejtő a meztelensége. Mikor
még én is ruhátlanul feküdtem mellette, nem zavart így. Sietősen magához
szorít, és hevesen megcsókol. Szabadulnom kell, érzem, néhány másodperc ebből a
csókból, és többet sehova nem megyek.
-
Elviszlek. – jelenti ki, és már kapja
is fel a boxerét.
-
Dehogy, feküdj vissza, pihenj.
-
Nincs mivel menned. – vigyorog újra
úgy, mintha csatát nyert volna.
Nem. Nem nyertél, szépfiú.
-
Megoldom. – mosolygok én is ugyanolyan
győzedelmesen, és az ajtó felé indulok.
Felsóhajt és megcsóválja a
fejét az engedetlenségemen.
-
Biztos, hogy visszajössz este?
Visszalépve felveszem a
telefonját az éjjeliszekrényről, bepötyögöm a számom, és amint megszólal a
zenebona a táskámban, bontom a hívást.
-
Ha nem jövök, tudod a számom,
zaklathatsz. – dobom le az ágyra a telefont magabiztosan, és kisétálok a
szobából.
Van egy fél napom ezt
rendezni magamban. Tegnap olyat tettem, amit még soha. Abban a hitben, hogy az
az egy estém van megtenni, mert többet úgysem találkozom vele. Legalábbis ilyen
szituációban nem. Lehetek gátlástalan, szemérmetlen, pimasz, bármi, ami nem
lennék, ha tudom, hogy újra a szemébe kell néznem. Erre most megígérem, hogy
néhány óra múlva visszajövök hozzá. Nem tudom, mit művelek.
Zombimód csinálom végig az
interjút, sőt valójában az egész napot. Nem is emlékszem semmire a kérdésekből,
se az azokra adott válaszaimból. De nagy gondot biztosan nem okoztam, arról
tudnék, mert a bátyám azonnal bokán rúgott volna. Lehet, hogy jobb lett volna,
ha a tegnapi partin is ott van, talán észhez téríthetett volna egy bokán
rúgással ott is, mielőtt rávetettem magam Adamre.
Nem sietek vissza hozzá.
Hadd várjon. Nagyjából összepakolok a holnapi útra is, mielőtt elindulok.
Óriási mosollyal fogad,
amint belépek a lakása ajtaján. Megölel, és megfogja a kezem. Nem rám ugrik.
Nem nyom a falnak vagy a bejárati ajtónak. Nem tolakszik a számba. Nem tép le
rólam egyetlen ruhadarabot sem. Csak a kezemet tartja az övében és fülig ér a
szája.
-
Elviszlek randizni.
-
Mi? – bandzsítok rá – Hát nem szexre
invitáltál vissza? – viccelném el a dolgot, mert ez kezd fura lenni – Merthogy
neked nincsenek egyéjszakás kalandjaid. Kellett egy második…
-
Fogd be. – állít le kedvesen.
Fogja a kezem, mosolyog rám,
a teste finoman hozzám simul, de semmi mást nem tesz.
Mellesleg őrült szexi, ahogy
fel van öltözve. Szűk szürke nadrág valami fura fényes anyagból, laza fekete
ujjatlan póló, jó nagy nyakkivágással, meg egy mellény. A karjai fedetlenek, a
mellkasán se sok az akadály, ha kedvem támadna arrafele játszadozni. De hogy
randi? A pánik nem kifejezés arra, ami most tombol bennem. Azt hittem
megértett, amikor, mellesleg bármiféle nyomás nélkül, azt ígérte, nem beszél
rólam senkinek.
-
Gyere. – húzza meg a kezemet, jelezve,
hogy indulhatnánk.
Én viszont visszatartom.
Beszari alak vagyok, igen.
-
Várj. – dünnyögöm – Én… nem biztos,
hogy ezt akarom. – ráncolom a homlokomat.
Egy pillanatra visszavesz a
noszogatásból, megfogja a másik kezemet is, és kedvesen újra szembefordul
velem.
-
Ez privát. Nem lesz ott senki más. Se
emberek. Se kamerák. Ígérem. – magyarázza gyengéden.
Nagy kő esik le a szívemről.
Nem mondom, hogy így már ujjongok az ötletért, de legalább nem halálra rémülten
lépdelek a nyomában majd.
-
Ó. – lélegzek fel – Akkor továbbra is
letagadhatok mindent, ha valaki meg találna vádolni olyasmivel, hogy egy
férfivel randizom. Ez esetben mehetünk. – vigyorodok el nyugodtságot színlelve.
-
Minden további nélkül. – bólint, majd
kacagva az ajtó felé húz.
-
Egy pillanat…
Visszarántom a kezénél
fogva, nekinyomom a falnak, lábujjhegyre állok előtte, és megcsókolom, nem
éppen ártatlanul. Megcsókol-NÁM. De hirtelen elhúzódik, a számra teszi a mutató
ujját, és óriásira nyílt szemekkel bámul rám.
-
Az első randi előtt?! – vinnyogja.
Majdnem felnevetek az
alakításán, fergeteges.
-
Na, most akkor te fogd be. – szűkülnek össze
a szemeim, ahogy megszorítom az ujját, és elhúzom az útból.
Testemmel továbbra sem engedem
eltávolodni a faltól, beszorítva tartom. Megragadom a tarkóját, és csak azért
is nekiesek az ajkainak. Még egy kis harapást is kap a végére, amiért
szórakozik velem.
-
Indulhatunk. – nyalom meg az ajkaimat
diadalittasan, miután hátraléptem egy lépést.
Nem sokat sétálunk kéz a
kézben. Mindössze a lépcsőházig, onnan pedig fel, egy ajtón át a tetőre.
Tökéletes titkos randihelyszín. Koszos betonon egy nagy kockás pléd, rajta két
pohár, egy üveg, és néhány dobozka, finomságokkal.
Kinyújtott kézzel mutat a
pléd irányába, vigyorogva.
-
Mit szólsz?
-
Tökéletes… – lehelem, és csak reménykedni
tudok, hogy nem vesztem majd el a fejem itt a szabad ég alatt, és nem próbálom
megerőszakolni azon a retro pléden.
-
Sokat fizettem a gondnoknak a kulcsért.
– kacsint rám, ahogy törökülésben elhelyezkedik.
-
Na persze. Hány srácot hoztál már ide?
-
Soha senkit. – rázza meg a fejét –
Tényleg csak most kértem el a kulcsot. Kellett egy hely, ahova nyugodtan
elvihetlek. És nem volt túl sok időm megszervezni a dolgot.
-
Kinyitod azt a bort? – kényszerítem
magam, hogy a szájáról lenézzek a plédre, mielőtt összevissza csókolnám.
Hogy lehet ilyen édes? Ilyen figyelmes?
Ilyen őrülten vonzó? Nem is ismer, nem szabadna tudnia, hogy csavarja el a
fejem… mintha belelátna az agyamba, mintha betűről betűre olvasni tudna bennem.
Órákig beszélgetünk, nevetgélünk,
iszogatunk a tetőn. Persze a kezeimet és a számat egyre nehezebb távol tartanom
tőle. Nem is mindig sikerül. Csak mosolyog rám válaszként.
Nem tudom, érzi-e, hogy mennyire az
ujja köré csavart, hogy mennyire vonz a teste. Egyszerűen nem akarok tőle
messzebb lenni egy karnyújtásnyinál. Azt akarom, hogy bármikor érezhessem a
bőre melegét az ujjaim hegyén. Ajkai puhaságát a testemen.
Újra
az ágyában ébredek hajnalban. Pedig ígéretet tettem magamnak, hogy ma a
sajátomban alszom.
Végigsimítom
az arcát, most nem lépek le szó nélkül. Mosollyal az ajkain ébred. Még ki sem
nyitotta a szemeit, de máris mosolyog. Megolvad tőle minden.
-
Jó reggelt. – duruzsolja a fülembe,
ahogy közelebb húz.
-
Nincs még reggel. – csókolom halántékon
– Nekem viszont ma még van egy-két dolgom, mielőtt Mexikóba repülök.
Nagyot sóhajt.
-
Szeretek melletted ébredni. – nyafogja,
mire halkan felnevetek, és kisimítok egy hajtincset a homlokából.
-
Mennem kell. Két hét és itt vagyok.
-
Itt? – könyököl fel, szemöldökeit
meglepetten felhúzza – Az ágyamban?
-
Adam! – nevetek – Szörnyű vagy!
Végtére is jogos. Magas labda volt, le
kellett csapni.
-
Nem bírom ki… – vált komolyra az
arckifejezése – Félúton odarepülhetek hozzád? Kétszer egy hetet talán kibírok.
Elkomorodok én is. Bár nem pontosan
ugyanabból az okból kifolyólag. Én is szeretném, igen, de ez nem működhet így.
Egyáltalán működhet? Miről beszélünk mi tulajdonképpen?
-
Adam, van amikor hónapokat nem vagyok a
városban. – sóhajtok fel – Nem repkedhetsz utánam. És ha jól sejtem, te
ugyanígy, hónapokat távol, kiszámíthatatlanul. Nem várhatod el, hogy mindig itt
legyek, én sem várok el tőled semmit.
-
Tudom. De most nincs dolgom. – magyarázza,
és látom rajta, hogy már a fejecskéjében tervezi is a kis mexikói kiruccanását –
Jövő héten szabaddá tudom tenni magam gond nélkül egy napra.
-
Én nem. – vágok közbe határozottan.
Ezt nem tudom, hogy gondolja. Nagyon
nem ismerjük mi még egymást. Itt ez a rózsaszín köd, amin át minden szép és jó,
de talán nem kéne fejest ugrani látatlanban a rózsaszín masszába, amikor nem
tudod, hogy pihe-puha párnahegyek, jéghideg vizű örvénylő mélység, vagy épp egy
kurva nagy betontömb van alatta.
-
Neked nem is kell. Megelégszem az
éjszakáddal. – mosolyog csábítón.
-
Aha. És akkor egy végigszexelt éjszaka
után, mégis hogy dolgozzak másnap tizennégy órát? – kérdem, nem éppen a
legkedvesebb hangnememet használva.
Eddig nem érdekelt, hogy van köztünk
tíz év, de most érzem először, hogy ő a másik irányba számított tíz évhez van
hozzászokva. A kölykökhöz, akiknek még semmi célja, nincsenek kötelezettségeik,
vagy ha vannak, tesznek rájuk, és még semmi és senki iránt nem tartoznak felelősséggel.
-
Akkor legyen két éjszaka. – próbálkozik
– Kétszer fél végigszexelt éjszaka, és nem lesz gond…
-
Fejezd be… – szakítom félbe újra, és
felugrok az ágyból – Ha visszajöttem, beszélünk. Talán. – vetem oda, és a
ruháimat felkapkodva kiviharzok.
----------------------------------------
folyt. köv. :)
Én tutira büszke vagyok rád, tényleg gyors voltál. :D Ééés ez megint állati jó lett! :) Szegény Adam, már rendesen sajnáltam a végére. :D Magamat ismerve, (és Adam tökéletes látványát) tuti képtelen lettem volna nemet mondani neki. :D Azért is utána repteted? Vaagy most Jared fogja keresni, mert képtelen kiverni a fejéből? Ahh esetleg Brian közbeszól a idillnek? Naaagyon várom a folytatást! :)))
VálaszTörlésHehe kösziii :))) Muszáj egy kicsi agyat tenni Jaredbe, nem lehet marionettbaba :)
VálaszTörlésMost elmondjam télleg? :D Na, annyit segítek, hogy az első fejezet 3 héttel később játszódott, és onnan kiderült, h Brian nem látta Jaredet hónapok óta. Szóval ő személyesen tuti nem kavar be... ;)
Oh én simán elnézném, marionettbaba-Jared és domina-Adam párharcát is. :D Főleg ha te írod meg. Bármennyire is ellenzed, nagyon jól írsz ágyjelenetet... :D
TörlésHát ezzel nem enyhítetted a tűkön ülő várakozásom. :D Inkább csak mégrosszabb lett. :)
Brian (legalábbis most, itt, ebben a sztoriban :D) nem nézné szívesen ;)
TörlésLesz még ágyjelenet biztosan, az utolsóba is csempésztem némi korhatáros tartalmat, csak a ti kedvetekért :P :D
Egyelőre a fejemben próbálom összerakni a dolgot, még nem tudom mi lesz a következőben pontosan. Van egy-két jelenet megírva, amikről úgy éreztem nagyon jönni akarnak, le kellett firkálnom, de szívatom csak magam, valójában nem szeretek így írni, mert figyelnem kell mi mi után jön, különben összeakadnak a szálak :D
Király! Tényleg gyors vagy. Nincs miért aggódnod. Minden résszel egyre jobban szeretem. :) Én is várom a következő részt.
VálaszTörlésKöszönöm, örülök nagyon! :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKüldtem egy bejegyzést, amit nem is neked akartam írni, csak közben még mászkáltam, és egyebek, aztán sikeresen neked küldtem. :D Bocsiii :$
TörlésSemmi baj:)
TörlésIde is eljutottam estére. Olvastam a válaszod az ikreknél is, remélem lesz valaki akivel össze tudsz állni, vagy csak az az összegzés, annak is örülnék. Ez pedig megint fantasztikus lett! :) Várom az újat. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, igyekszem majd vele :)
TörlésAnnál én már nem bízom normál folytatásban sajna, új társsal sem nagyon, de szerintem egy lezárást majd írok hozzá egyszer.
Mikor jön a kövi rész? :))) Már nagyon várom. :)
VálaszTörlésHáát nagyjából megvan, de nem vagyok elégedett vele, még ülök rajta egy kicsit, hétfőre tippelek, akkor lesz egy kis időm, talán akkor, de nem ígérgetek, mert akkor tuti becsap a villám... :D
Törlés