-------------------------------------------------------------------
You always want the one
(you can't have)
1. fejezet
Brian’s POV
- Ezek
dugnak… – jelentem ki talán a gyakorlottságomhoz képest túlságosan is
elképedve, de azért kellően fojtott hangon ahhoz, hogy csak a társaságomban
helyet foglaló nő hallja a kétely akár csak apró szikráját is nélkülöző
megállapítást.
Adrienne
figyelmesen rám pillant, hogy megértse az előző mondatot. A terem másik végében
közösen fotózkodó két férfit célozza be a tekintetem.
„Igen,
tündérem, róluk beszélek.” – fintorgok, szigorúan magamban, az arcizmaim nem
tükrözik az érzéseim. Gyakorlat teszi a mestert. Én pedig eleget gyakoroltam
már a pályám során a színlelést.
- Honnan
veszed? – vigyorodik el a harmincas évei elején járó, legeslegjobb nőnemű
barát, olykor kamurandi posztot elfoglaló csini kis nőci mellettem.
Néha
egy-egy ilyen mosolyára eszembe jut, hogy el kéne vennem feleségül. De nem.
Miért szívatnám szegényt ilyesmivel? Hiszen bírom őt. Kevés szarabb dolog lehet
a világon, mint Brian Molko feleségének lenni.
Látom,
mi van a szemében, szavak nélkül is megértem őt: „Adam Lambert és Jared Leto?
Na ne már. Néha meglehetősen élénk a fantáziád, drága Bri.” Szóról-szóra
olvasok a gondolataiban. Elmosolyodok a telepatikus képességeimen, de rögtön
visszakalandozik tekintetem a párocskára.
Igen,
néha tényleg élénk a fantáziám. Nem tagadom. De néha, mint például jelen
esetben is, egyszerűen csak jók a szemeim.
-
Nem ismerem őket személyesen
– szólal meg végül egy percnyi mustra után Adrienne –, de Adam jó fiú nem?
Jared meg… nem a nőket szereti? – vonja össze finoman ívelt, sötétbarna
szemöldökeit még mindig kétkedő mosollyal az ajkain.
Elég
egy cinikus, rövid nevetést hallatnom válaszként.
- Hidd el. – erősítem meg – Jól ismerem
Jar képén ezt a „kérlek, dugj meg, most azonnal” nézést.
Most
Adrienne-en van a sor az elképedésben. Néhány másodpercig csak néz rám, aztán
elhessegeti a gondolatait, és szélesen elmosolyodva megrázza a fejét.
Persze,
hogy érti a célzást: Ismerem a nézést. Szín tiszta tapasztalatból.
- Csak szívatsz. Bocs, de nem hiszem el.
– nevetve a vállamra fekteti vékony karját, és a tarkómon beletúr a hajamba.
Hajrá lesifotósok! Elkaptátok?
Szóval
az ő telepatikus képességei még nem az igaziak.
Ha
jól működnének, láthatta volna azoknak a képeknek az özönét, melyeket az imént mentálisan
felé küldtem: Jared meztelen feneke, izzadt mellkasa, megfeszülő izmai,
csatakos haja… hogy csak a szalonképesebbeket említsem.
De
hát ő nem hiszi el.
- A
te dolgod. – vonom meg a vállam egykedvűen, elkapom a tekintetem az idáig
fixírozott párról, és egy pillanatra megfeledkezve a szerepemről, szórakozottan
a ruhámat kezdem igazgatni.
Mi
a franc van velem? Gyorsan összekapod magad, Molko, nem gyűrögetünk ruhát, mint
egy tinédzser!
Na,
akkor akár beszélhetnénk is másról. Végül is, semmi közöm hozzájuk.
Intek
a pincérnek egy italért.
- Tudnék
róla. – próbálkozik mégis, mielőtt még gyorsan belekezdhettem volna más témába.
Összeszűkült
szemekkel vizslat, látszik rajta, hogy nagyon elbizonytalanodott.
Úgy
tűnik, mégsem ejtjük a témát. Remek. Lassú voltam.
Valóban
sok mindenről tud, sok mindent elmondok neki. Az egyik legjobb barátom. Annak
idején a szerelmem. Talán a legnagyobb, de mint minden szerelem, ez is elmúlt.
Bárhogy
is próbálják ezt belénk sulykolni, a szerelem nem egy örökéletű dolog. Illetve
ha valaki nagyon szerencsés, maga a szerelem lehet az, de a tárgya akkor is
biztosan cserélődik időről-időre. Aki az ellenkezőjét állítja, az vagy tök
hülye, vagy hazudik.
Szóval
jártunk. Vagy hogy mondják ezt… enyhén szólva sem vagyok profi kapcsolatok
terén. Aztán a szakításunk után sokáig nem is találkoztunk, majd egy véletlen
folytán évekkel később újból ott álltunk egymás előtt, anélkül hogy
bármelyikünk is számított volna rá. Összekuszálódott minden a fejemben akkor,
emlékszem, rendesen padlóra küldött a viszontlátás. De úgy tűnt, mindkettőnkre
ugyanúgy törtek rá az emlékek, mert meggondolatlanul cselekedünk, csak az
ösztöneink hajtottak minket aznap éjjel. Sosem felejtem el azt a napot.
Libabőrös leszek tőle a mai napig.
Azután
még eltöltöttünk együtt néhány viharos éjszakát – és egy-két zajos nappalt – a
régi idők emlékére, de hamar megéreztük mindketten, hogy semmi sem lenne a
régi. Szépen leültünk, megbeszéltük a dolgot, és nagy egyetértésben, kacagva
váltunk el. Barátokként. Soha egyetlen nővel sem volt köztünk ekkora
egyetértés. Főleg nem egy szakítást megbeszélve. Említettem már, hogy
legszívesebben elvenném?
Azóta
egyszer sem gabalyodtunk össze. Nem azért, mert soha nem jutott eszembe, mert
igenis eszembe jut. Dögös nő, nagyon is. És mégsem. Tisztelem, vagy mi. Fura
érzés.
Ah,
de most a Jareddel kapcsolatos fura érzésem sokkal inkább aggaszt. Mit érdekel
engem, mit művel a Lambert sráccal? Legyen jó neki. Kit izgat? Nem a
tulajdonom. Soha nem is volt.
- Talán tudnál, ha néha elkísérnél
egy-egy fesztiválturnéra. – felelek végül halkan egy szép nagy, egyáltalán nem
szándékos hatásszünet után, miközben megejtek egy félmosolyt, visszapillantva a
még mindig egymás közvetlen közelségét, bár ezt ügyetlenül leplezni próbáló, de
láthatóan nagyon is élvező két férfire.
- Hogy én? Aludjak egy buszban hetekig?
Kizárt, édesem. – mosolyog, és kiissza a maradék italát.
Aztán
hirtelen eltűnik a mosolya és komollyá válik a hangja, talán beindult a
gondolatolvasó ösztön.
-
Telefonban is elmondhattad volna,
szinte minden nap beszélünk, ha a turnékon egyedül érzed magad. Vagy mikor
visszajöttél, mit tudom én. – néz rám immár tátott szájjal – Te nem viccelsz. –
jelenti ki végül homlokráncolva, és Jared felé pillantva kezébe veszi az
asztalon pihenő poharát, de rájön, hogy üres, így zavartan visszateszi.
Újra
csak megvonom a vállam, és a két összefogódzkodó férfit nézem, akiket kamerák
és újságírók vesznek körül.
Határozottan
furcsa érzés. Nyár óta nem is láttam Jaredet.
Talán
azért furcsa, mert általában bárhol futunk össze, az este vége garantáltan
ágyban, párnák közt végződik. Aminek ma határozottan nem látom esélyét.
Legalábbis vele nem.
Végül
nevetve szétválik a lassan talán túlontúl egyértelműen fixírozott páros,
intenek egymásnak, és ellenkező irányba indulnak el. De engem nem tudnak
becsapni. Fognak ők még ma este ugyanabba az irányba indulni, az holt ziher!
Hirtelen
megrémülök, ahogy a zenésztársam, barátom, vagy szeretőm, alkalmi
szexpartnerem, hívjuk, aminek akarjuk, közeledni kezd az asztalunkhoz. Szinte
pánikszerűen rám tör, hogy nem akartok most vele találkozni. Nem tudom honnan
ez az érzés, de nem akarok. Úgy csinálok, mintha nem vettem volna észre. Mintha
bárkit is megtéveszthetnék vele.
-
Menjünk. Unom ezt a partit. – állok fel
sietve, és háttal a közeledő Jarednek Adrienne felé nyújtom a kezem.
-
Ahogy akarod. – fogja meg hezitálás
nélkül a felajánlott kezet, mert ha telepatikus képesség nem is kell hozzá, de
látja a szememben, hogy most jobban teszi, ha nem ellenkezik.
-
Hazaviszlek. – tuszkolom sietősen a
kijárat irányába, ő pedig csak némán bólogat.
De
azért a mosoly ott bujkál a szája szegletében. Ha pasi lenne, most jól vállon
csapnám.
Már
nem is látom, hogy Jared közben a bárpulthoz sietett. Még csak észre sem vette,
hogy néhány másodperccel ezelőtt még ugyanabban a helyiségben voltam vele.
Fentről nézve elég buta látvány lehetett, hogy menekülök valaki elől, aki még
csak nem is felém közelít.
-
Azért azt elmondod, miért zaklatott fel
ennyire a látványa? – kérdi Adrienne végül a kocsiban.
Hát
mégis meg merte kérdezni. Vállon csaphatom?
- Nem zaklatott fel. – felelem azonnal,
gondolkodás nélkül.
- Brian. – torkoll le – Ismerlek jól.
Először is, nem mondtad el nekem, hogy „ismered” – rajzol a célzás
nyomatékosítására idézőjelet a levegőbe –, másodszor pedig… nem szoktál te így
menekülni senki elöl! – fakad ki.
- Nem akartam vele találkozni. Hülyén
jött volna ki, hogy látom rajta, mi van köztük a Lambert sráccal. Ami
valószínűleg titok. Kellemetlen lett volna a szitu. – magyarázkodok, mint egy
idióta, és közben le sem veszem a szemem az útról.
Saját
fülemnek is nevetséges, amiket mondok. Kellemetlen? Ennél azért általában több
kell Brian Molkonak, hogy kellemetlenül érezze magát.
Adrienne
érzi, hogy nem akarok ránézni. Hogy titkolok valamit. Pedig nem titkolok
semmit. Esetleg olyasmiket, amiket saját magam elől is. De hát arról miért kéne
tudnom? Áááá… megőrülök.
-
Miért, mi van köztük? – folytatja a
faggatózást, és szemtelenül behajol a látóterembe – Csak dugnak, nem? Te magad mondtad. Az meg, ha jól vettem ki a
rejtjeles szavaidból, márpedig ismerlek eléggé ahhoz, hogy ne kelljen
kéziszótár hozzád, neked is megvolt.
– húzza fel egyik szemöldökét – Akkor mi is olyan oltári mód kellemetlen?
Egy
másodpercre tátva marad a szám.
Miért
nem tudom én buta szőkékkel körülvenni magam? Muszáj az okosabb barnákra
buknom??
Rápillantok,
de rögtön vissza is kapom a tekintetem az útra. Nem kéne most kinyírni
mindkettőnket.
-
Hagyjuk, jó? Fáradt vagyok. – hárítok.
Már amennyire tudok.
Bár
ennyi erővel azt is mondhattam volna, hogy „igazad van, felzaklatott, de nem
akarok róla beszélni, legfőképp azért, mert egyelőre fogalmam sincs, miért
zaklatott fel”.
Lassan
kifújom a talán túlságosan is sokáig benntartott levegőt.
Tökéletes
időzítés, mert már majdnem azon voltam, hogy leteperjem, csak hogy
elhallgattassam, de végre lefékezek a lakása előtt, odahajolok hozzá egy gyors és
feszült puszira, és szabályosan kitessékelem az autóból.
-
Jó éjt. – mondja még nevetve,
fejcsóválva, mielőtt elhajtok.
Szexi
kis dög. Esküszöm, újra megkívántam. Emellett perpillanat nagyon utálom is.
Teljesen
leizzadtam, pedig október van és max tíz fok ha lehet odakint. Iszonyú érzés
volt, mint egy vallatás. Egy olyan vallatás, amin azt sem tudom, mit kéne
bevallanom.
Mi közöm van nekem tulajdonképpen Jaredhez? Most vagy homokba dugom a fejem, és tettetem, hogy az égvilágon semmi, vagy szépen elgondolkozom ezen a kis közjátékon. Jobb lenne a felnőtt verziót választanom, elvégre tinikoromból már jó ideje kinőttem. Szóval mi ez? Azon kívül, hogy néha egy-egy fesztiválkoncert előtt vagy után jól érezzük magunkat néhány órára. Mi a franc ez?
Mi közöm van nekem tulajdonképpen Jaredhez? Most vagy homokba dugom a fejem, és tettetem, hogy az égvilágon semmi, vagy szépen elgondolkozom ezen a kis közjátékon. Jobb lenne a felnőtt verziót választanom, elvégre tinikoromból már jó ideje kinőttem. Szóval mi ez? Azon kívül, hogy néha egy-egy fesztiválkoncert előtt vagy után jól érezzük magunkat néhány órára. Mi a franc ez?
----------------------------------------------------------------------
Most ide azt kéne írnom, hogy "folyt.köv."... de nem merem... :D
utállak! azért, mert tudom, hogy ez most így fog maradni nagyon sokáig.. pedig engem baromira érdekelne a folytatásss!!
VálaszTörlésUmm... na igen, ez könnyen előfordulhat... :( :)
VálaszTörlésGondoltam jelzem, hátha valakit még érdekel, hogy tádááám, elkezdtem írni a folytatást... És bár magamat ismerve, nem fogok hetente új fejezetet posztolni, de azért most egy kicsit büszke vagyok magamra. ;)
VálaszTörlés