9. fejezet
Elképedve figyellek, ahogy próbálod visszaidézni a történteket, de bárhogy is erőlködsz, nem megy. Hirtelen veszek egy nagy levegőt, amit aztán el is felejtek kifújni, érzem, ahogy az arcizmaimon átfut a rémület, amint belémnyilall a felismerés. Ennyi idő kellett, hogy összerakjam a kirakós darabkáit. Olyasmit tettél, amit nem akartál. És nem emlékszel részekre. Lehet, hogy naiv vagyok, és mindössze az történik, hogy így próbálom meg feldolgozni, amit tettél, én mégis azt érzem, hogy minden perccel egyre csak biztosabb vagyok abban, hogy valamit beadott neked az a lotyó.
Elképedve figyellek, ahogy próbálod visszaidézni a történteket, de bárhogy is erőlködsz, nem megy. Hirtelen veszek egy nagy levegőt, amit aztán el is felejtek kifújni, érzem, ahogy az arcizmaimon átfut a rémület, amint belémnyilall a felismerés. Ennyi idő kellett, hogy összerakjam a kirakós darabkáit. Olyasmit tettél, amit nem akartál. És nem emlékszel részekre. Lehet, hogy naiv vagyok, és mindössze az történik, hogy így próbálom meg feldolgozni, amit tettél, én mégis azt érzem, hogy minden perccel egyre csak biztosabb vagyok abban, hogy valamit beadott neked az a lotyó.
Egy kisebb tornádót
söpörve magam után, egyetlen szót sem szólva, kirongyolok a fürdőbe és felhívom
az orvosomat.
- Dr. Schneider,
szükségem van egy vérvételre. Most azonnal. – hadarok feldúltan.
- Milyen vizsgálathoz?
– kérdez vissza meglepetten a Németországból idetelepült orvosom.
Német orvos itt L.A.-ben…
egy kis illúzió arra, hogy őbenne jobban bízhatok, mint egy nem honfitársban.
Valójában az egyetlen dolog, amiért bízhatok bárkiben is, az a platina
hitelkártyám.
- Toxikológia. Mikor
tud idejönni? – kérdezem, a hangom egyértelműen azt sugallja, hogy a helyes
válasz a minél hamarabb.
- Húsz percen belül
ott vagyok, Herr Kaulitz. – feleli végül.
- Köszönöm. –
bólintok, nem is tudom miért, hiszen úgysem látja.
A torkomban dobog a
szívem, annyira gyorsan áll össze a kép, olyan őrületes tempóval peregnek a
kockák, hogy szédülök, ahogy visszaidézem az azóta történt eseményeket, hogy
hazajöttél. Lehunyom a szemem és próbálom lassításra bírni az ereimben száguldó
vérem. Nyugalom. Ez még csak teória. Bármennyire
is szeretném, attól még nem lesz a teóriából egycsapásra igazság.
Miután úgy érzem,
összeszedtem magam, és újra tökéletesen áll a maszk az arcomon, visszamegyek a
hálóba, nekidőlök az ajtófélfának, és ránézek az ágyamon összegömbölyödött kis
alakra. Félve sandítasz vissza rám, a fejedet nem is fordítod felém. Csak
nézlek szótlanul.
Hányszor végigrágtam ezt
már magamban titokban annak idején! Hányszor éreztem azt, hogy nem szabad
odaadnom magamat neked. Hogy ha egyszer majd ráunok az egyéjszakás kalandokra,
kell majd egy srác, aki tisztában lesz vele, hogy én keresem a pénzt, neki
pedig csak kedvesnek és engedelmesnek kell lennie. Egy srác, aki érti, hogy
elég ha én gondolkodom, ő csak legyen szép. Egy srác, akinek annyi a dolga,
hogy rajongjon értem, én pedig cserébe a tenyeremen hordozom majd. Egy srác,
aki nem te vagy. Mindezek ellenére,
nekem mégis mindig csak te kellettél. Te, minden bonyodalommal együtt.
Megingatom a fejem. Tudom,
hogy szeretsz engem. Érzem. Ezt nem hallucinálhatom. Vajon mi történt?
Összeráncolom a szemöldököm, és felsóhajtok. Ellököm magam az ajtófélfától és
az ágy mellé lépek. Betakarom a meztelen, vörös csíkosra vert feneked. Én
tettem. És talán meg sem érdemelted. Talán.
- Öltözz fel, csinálok
egy teát. – mondom halkan, és közben végigsimítok a válladon.
Nem érted a hirtelen
változást. Látom, hogy mennyire meglep a futó gyengédség. De még nem akarok
mondani semmit. Amíg nem tudom, hanem
csak érzem az igazat, addig nem. Az
érzések nem olyan megbízhatóak, mint egy laborlelet.
Negyed óra múlva már berreg
is a külső kapucsengő. Beengedem az orvos Mercijét.
- Jó napot, Dr.
Schneider. Kérem, kövessen. – biccent és engedelmesen lépdelni kezd utánam –
Egy barátomnak szeretném, ha megvizsgálná a vérét, tudni akarom, hogy az elmúlt
huszonnégy órában került-e valami a szervezetébe. Drog, gyógyszer, ilyesmi…
- Értem.
-
Ja, és még valami. –
fordulok vissza hirtelen – Megtenné, hogy németül beszél velem őelőtte? Nem
akarok keresztkérdéseket. Néhány szót megért, de kérdezni nem fog németül. Majd
én tolmácsolok.
Lassan bólint. Ha
megfizeted, bármire bólintanak.
- Brian, ő itt Dr.
Schneider. – mutatom be a konyhába érve, ahol a teád mellett ülsz csendben.
- Jó napot. – nyújtod
a kezedet lassan, gyanakvón. A doki csak mosolyogva biccent, ahogy megrázza a
felé nyújtott kezet, nem szólal meg angolul. Jó fiú.
- Vért vesz tőled egy
vizsgálathoz. Oké? – kérdem.
- Milyen vizsgálat? –
kérdezel vissza halkan, de még mindig félsz ellenkezni velem, már ülsz is le a
doki mellé a kanapéra, és gyűröd fel a felsőd ujját.
- Ne félj, nem fog
fájni. – mosolygok rád kedvesen, kitérve a válasz elől, mintha egy óvodással
beszélnék. Azután hátulról a vállaidra teszem a kezeim, amivel látom, hogy a
szíved is megérintem.
Nem kérdezel, bízol
bennem, engedelmesen odanyújtod a karod. Te
bízol bennem, én miért nem bíztam,
miért hittem el azonnal az nyilvánvalót? Ha valaki, hát én tudhatnám már, hogy
az igazság csak ritkán a nyilvánvaló opció, legtöbbször az igazságot valójában
a legabszurdabb lehetőségek közt kell keresni.
Amint Dr. Schneider végez,
betessékellek pihenni a hálóba, őt pedig kikísérem.
- Mikorra tud nekem
eredménnyel szolgálni?
- Huszonnégy órán
belül meglesz. – feleli könnyedén, mire megtorpanok mellette.
- Nem. – vágom rá
határozottan – Két órán belül.
Eltátja a száját, és
hebegni kezd.
- Nem… az… az
lehetetlen, Herr Kaulitz, ezt nem tudom megoldani. A laborba majd félóra az út,
ide vissza megint csak fél óra, egy óra alatt képtelenség minden tesztet
elvégezni, ha alapos munkát akar.
- Elmegyek az
eredményért a laborjába. – vágok közbe és ránézek az órámra – Most van fél
három. Fél hatra a kezembe tudja adni a papírt?
- Talán… igen… –
motyogja.
- Talán? Vagy igen? –
kérdezek vissza keményen.
- Igen. – bólogat – Ha
el tud jönni érte, akkor meglesz.
- Rendben.
Megdörzsölöm a halántékom,
ahogy nézem a Mercit elhúzni. Most mit csináljak két és fél órán keresztül?
Legszívesebben befeküdnék melléd az ágyba, magamhoz szorítanálak, és csak
ringatnálak, amíg el nem alszol. De nem fogom megtenni. Mi van, ha csak a
fantáziám túl élénk, és nem is úgy történtek a dolgok, ahogy én azt sejtem? Mi
van, ha tényleg te akartad? Ha tényleg szabályos megcsalás volt, és semmi
extra, ahogy azt a szívem szeretné hinni. Amíg nincs a kezemben az igazság
bizonyítéka, addig képtelen vagyok úgy rád nézni, ahogyan tegnap, vagy
tegnapelőtt.
Úgy döntök, hogy a fölös
időmben bekéredzkedek az alagsorba zárkózott bátyámhoz. Egyrészt ő csak
segíteni akart, engem féltett, én pedig durva voltam vele. Másrészt pedig úgy
érzem, nem szabad most a közeledben lennem.
Ahogy a lépcső felé veszem
az irányt, Stef jön velem szembe. Mintha szellemet látnék, úgy nézek fel rá,
nem szoktam még meg, hogy már négyen vagyunk, akik ilyen otthonosan mozognak a
házban. Persze volt egyéb dolgom is, nem véletlen, hogy nem hallottam, ahogy
hazajött.
- Mi történt? – kérdi
halkan, de én csak lesütött szemekkel megrázom a fejem.
Készülök magyarázat nélkül
elsétálni mellette, le, Tomhoz, de ő megérinti a vállam, és némán arra
kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
- Bill, én ismerem
Briant. Szeret téged.
Nyelek egyet, aztán
bólintok.
Ez vajon honnan jött? Ilyen
egyértelműen az arcomra van festve a kétkedés?
- Ne menj most le. –
állít meg újra, ahogy újabb lépcsőfokot haladnék.
Meglepetten nézek fel rá.
Miért ne mehetnék le? Ennyire nem boríthattam ki a bátyámat, hogy bármelyikőnk
testi épségét veszélyeztetné, ha egy légtérben vagyunk.
- Bízz bennem. – teszi
hozzá halkan, amikor látja az értetlenséget az arcomon.
Felsóhajtok, és egy
pillanatnyi hezitálás után úgy döntök, hiszek neki, és hátat fordítok a zárt
ajtónak.
- Megtennél nekem
valamit? – kérdem, ő pedig bólint – Mondd meg Tomnak, hogy sajnálom, és nem
akartam bántani. – újra bólint egy mosoly kíséretében – És hogy szeretem, és ő
a legfontosabb nekem. – teszem hozzá.
- Tudja. – mosolyog
rám gyengéden, aztán pedig odalép hozzám, és megölel.
Nem faggat, nem akarja
mindenáron tudni, hogy mi folyik körülötte, bízik abban, hogy amint annak úgy
kell lennie, megtudja majd.
- Köszönöm. – súgom a
vállába, majd sietve kibújok az öleléséből, mert egyre inkább érzem, hogy
nagyon szeretnének a könnyeim friss levegőt szagolni; márpedig abból nem kapnak
– Este beszélünk. – lépek hátrébb ál-magabiztosan – Remélem Tom szóba áll majd
velem.
- Csak adj neki pár
órát. – bólint lassan egyet, de legalább egy kicsit megnyugtat vele.
Hát persze. Időm az van.
Csak azt nem tudom, mit kezdek vele. Mindenesetre egy biztos: mielőtt olyat
csinálok, amit nem kellene, muszáj lefoglalnom magam. Felkapom a fejem és
hadarni kezdek.
- Késői vacsora?
Tudom, hogy még három óra sincs, de előkészítem, van egy-két szabad órám, aztán
el kell mennem, de nyolcra készen leszek mindennel. Rá tudod venni Tomot, hogy
mind együtt vacsorázzunk?
Felsóhajt.
- Nem tudom. –
ráncolja a homlokát, aztán gyorsan hozzáteszi – Nem miattad, valamiért nagyon
mérges Brianre. De nem mondja el miért. Abban sem vagyok biztos, ő vajon
tudja-e.
-
Csak találgat. –
motyogom a lépcsőfokot rugdosva.
- Megpróbálom
összehozni. – bólint egy újabb sóhaj után.
Tudom, hogy menni fog. Tom
amióta megérezte Stefan kezeit magán, természetesnek veszi azoknak a kezeknek
az irányítását. Bármit kérdés, vagy ellenvetés nélkül tesz meg neki. Szerelmes.
Végre érti, mi az, ami velem történt Brian mellett.
Végre értette. És most
tessék, talán mégsem olyan tökéletes minden, amilyennek hittem.
Mindenesetre a közös
vacsora kell. Tisztázni a dolgokat. Amikről ugyan még nem tudom az igazat, de
addigra minden összeáll majd.
Néhány óra múltán remegő
kezekkel, halálra sápadtan hagyom el Dr. Schneider laborját, markomban a
papírokkal.
Azt sem tudom, hogy jutok
el a rendelőtől a stúdióig, szüntelenül meg-megremegek az undortól. Tudom, hogy
félre kellene állnom, ha nem akarok ebben a szaros Audiban meghalni, de
képtelen vagyok rá, hiába érzem, hogy a féket kellene nyomnom, csak a gázt
taposom. Oda kell érnem.
- Te büdös kurva! –
rontok be Scott, a stúdió tulajának irodájába, a nő munkaidejének végét még épp
elcsípve, hat óra előtt valamivel.
Elkapom az asszisztenst, a
hajánál fogva rángatom fel a székéből.
Scott rémülten áll fel az
íróasztala mögül, de nem mozdul felénk, inkább a fal felé hátrál alig
észrevehetőn.
- Mi ütött beléd
Bill?! – visít a nő – Eressz el!
Eleresztem. Ahogy kérte.
Aztán egy akkora pofont keverek le neki, hogy megtántorodik, és a falnak
csapódás menti csak meg a térdreeséstől.
- Ezért beperellek… –
sziszegi a fogai közt, két tenyerével a falat támasztva.
- Ó igazán? – nevetek
fel gúnyosan – A börtönből? –
odalépek hozzá, a nyakára markolok az egyik kezemmel, és a falnak kényszerítem.
Olyan erőt érzek most
magamban, hogy nehézségek nélkül meg tudnám fél kézzel fojtani.
- Bill. – végre meg
mer szólalni a hájfej is a sarokban, nem mondom, hogy bátran, de legalább
megszólal – Ne csináld. Elfelejted, hogy Amerikában vagy, itt bármiért be lehet
perelni valakit. Ne akard…
- Fogd be! – fojtom
belé a szót, a nőnek pedig nem engedem a torkát – Ez itt Brian laborlelete.
Bedrogoztad. – megrázom a másik kezemben tartott gyűrött papírt Christine arca
előtt – Te szakadt kis ribanc…
Erre felnevet. Alig kap
levegőt, szinte fuldokolva röhög.
Eleresztem, és a
nadrágomba törlöm a kezem. A szagát sem akarom magamon. Undorodom tőle.
- Igaz ez? – néz rá
Scott, de a nő nem válaszol neki, inkább felém fordul, és csak nevet tovább gúnyosan.
Őszintén átfut az agyamon,
hogy mennyi pénzbe kerülne tökéletesen eltussolni egy gyilkosságot.
- Azt hiszed, ő nem
akarta? – húzza fel a szemöldökét kihívón – Azt hiszed, ő a te kis játékbabád. Pedig valójában bárki játékbabája.
Szándékosan provokál, azt
akarja, hogy úgy üssem meg, hogy nyoma maradjon. Hát csak azért sem teszem meg
neki ezt a szívességet. Egyrészt mert ezt akarja, másrészt pedig érzem, hogy ha
elkezdeném, nem tudnék leállni. Lehet hogy tényleg hullazsákban hagyná el az
épületet.
Hányingerem van a
röhögésétől.
- Igaz ez?! – emeli
fel a hangját az immár mellettünk álló férfi, miután összerakta végre a felpuffadt
fejében a sztori lényegét. Végre főnökként viselkedik. Vagy legalább valami
olyasmi.
A nő csak megvonja a
vállát, egy másodpercre felé pillant, aztán csak tovább vihog. Még csak meg sem
próbálja tagadni. Ilyen egy szánalmasan buta embert!
-
Azt akarom, hogy
azonnal rúgd ki. – vetem oda Scottnak, ahogy hátrébb lépek attól a ribanctól.
- Nem jelented fel? –
kérdi elvékonyodott hangon.
Hát persze, a stúdiót
félti. A hírét.
Én viszont nem vagyok
hajlandó tárgyalásokra járni miatta. Nem akarom a médiafelhajtást, a botrányt.
Gondolni sem akarok rá többet, minél hamarabb ki akarom törölni az undorító
képét az emlékezetemből.
- Nem. Soha többé nem akarom
látni. Rúgd ki, és azt ajánlom ügyesen gondoskodj arról, hogy ne kapjon munkát
sehol a városban. – vetek be némi burkolt fenyegetést, majd még egyszer
utoljára undorral a nő felé fordulok – Majd él abból, amihez ért. Eddig is
kurva volt. Nem változik semmi, csak most majd pénzt is kell kérnie érte, ha
nem akar éhen halni.
- Igen. Persze.
Azonnal intézkedek. – bólogat hevesen Scott, én pedig sarkon fordulok, és
köszönés nélkül elviharzok.
Negyed órán belül,
csodával határos módon ezt az utat is karcolásmentesen túlélve,
kerékcsikorgatva parkolok be a ház mellett. Be sem állok a garázsba, nincs
vesztegetnivaló húsz másodpercem. Mintha a világvége elől menekülnék, úgy rohanok
befelé. Berontok a hálóba, és becsapom magam mögött az ajtót.
Ijedten nézel fel rám az
íróasztal mellől, ahogy egy pillanatra megtorpanok az ajtóban. Aztán futva odasietek
melléd, és a karjaimba kaplak. Szenvedélyesen megcsókollak, nyöszörögve olvadsz
bele az ölelésembe, alázattal viszonzod a csókjaimat, aztán lefektetlek az
ágyra, és föléd hajolok. Percekig csak simogatom az arcod, és akárhányszor meg
akarsz szólalni, meg akarod kérdezni, hogy mi történik, az ajkaidra tapasztom
az számat. Nem hagyom, hogy beszélj. Csak csókolj. Nem akarok most beszélni.
Gondolni sem akarok arra, hogy mekkora szemét voltam, hogy hogyan viselkedtem
veled, amikor semmiről sem tehettél. Te csak áldozat voltál. Mindkettőnk
áldozata. Nem ezt érdemelted.
Olyan forrón csókolsz, úgy
remegsz a karjaimban, olyan odaadó és alázatos vagy, mintha nem sokkal ezelőtt
nem is bántottalak volna. Mintha semmi sem változott volna. De hát mi is
változott volna? Szeretsz. Szeretlek. A mocskos keze nyomát lemossa majd a
forró víz. Az te kezed nyomát viszont semmi sem mossa már le a szívemről.
Hirtelen átfut az agyamon,
vajon tényleg házasodni szeretnél? Vagy csak a rémület mondatta ki veled a
szavakat, amiket sohasem gondolnál komolyan?
- Gyere hozzám… –
súgod, amint egy pillanatra hagylak levegőhöz jutni, mintha csak olvasnál a
gondolataimban. Én pedig válaszként újra csak megcsókollak. Nem tudok most
beszélni, elcsuklana a hangom, ha csak egy szót is kellene most szólnom.
Rádsimulok a testemmel,
betakarlak a súlyommal, a kezeimet pedig egy pillanatra sem veszem le rólad. Az
arcodról, a hajadról, ahol csak érlek simogatlak, éreznem kell téged, minden
pillanatban. Életem végéig.
THE END
--------------------------------
Azt hiszem büszke vagyok erre a sztorira...
Örülnék, ha írnátok néhány szót! :)
Ez.....ez eszméletlen!Olyan szépen és érthetően fogalmaztál.Imádom ezt a sztorit és az írásaidat.Elképesztő,hogy mekkora érzéked van az íráshoz.Ezer gratula :D
VálaszTörlésSzia Marilyn! Huh ez nagyon jól esik, nagyon köszi!
VálaszTörlésMellesleg imádom az avatarod ;) (Hm az Adommy sztoriban esetleg összefuthatna Dominic egy régi kedves ismerőssel...)
Nem rossz ötlet :)
VálaszTörlésSőt,támogatnám is. ;)
Még meglátom, eredetileg nem volt tervben... :D
Törlésjujj de jó, annyira szeretem a hepiendet! nekem nem is kell olyan sztori, aminek rossz a vége. örülök, hogy billnek volt annyi esze, hogy kilogikázza az egészet, és nem dobta ki azonnal briant. és még a stef/tom mellékszálat is meghepiendezted... szuper vagy! :)
VálaszTörlésna és mi a következő küldetés? melyiket fogod befejezni? :D
Hepiend nélkül nem tudok létezni, tudod... :D
TörlésKövetkező? Nem tudom, talán a Want you chained, ami leghamarabb befejezést kap.
Szia!
VálaszTörlésNem gondoltam volna, hogy a mai nap megosztja velem kedves barátném eme oldalt, de őszintén örülök neki. Többet is olvastam, párat átfutottam csupán, de ezt kétszer is elolvastam. Inkább Tomért vagyok oda, mint a másik ikerért, így persze, hogy hiányoltam a gengszter nagy tesó főszereplését. Tudom, szerepelt benne, de nem annyit, mint mondjuk Bill (természetesen :]). Nagyon tetszett, jól írsz, emelem kalapomat előtted! Boldog vég, még Tomék is összeszedték magukat, ami külön öröm.
A kérdésem a következő: A közeljövőben nem tervezel vele egy történetet írni? ( oké, tudom ott a fordításod, amibe bele kezdtem, de nem olvastam sokáig. Én jobb szeretem a kemény gengszter nagy tesót, aki mégis inkább a seggét tartja, minthogy toszna :D). Csak hát, akiktől olvastam, habár nem kerestem túl sokat mert lusta vagyok, azok nem úgy szeretik, mint én. Egyszóval nagy sikert ért el nálam a történeted - több szó volt, na mindegy. További sok sikert a történeteidhez :).
deven
ésmég; késő este nem figyelek, hogy mit ütök/hibázok el, illetve az értelmetlen fogalmazást is sorry :)
Szia! Egymás után kétszer? Hűha :) Tommal nincs terv, bár a Stef/Tom mellékszál kifejtésére volt egy próbálkozásom, csak az a gond, hogy egyikük sem olyan szinten fétisem, hogy jól sikerüljön... de még majd eldől...
VálaszTörlésÉrtem, és várom, hátha villámcsapásként jön az ihlet hozzájuk :) és, közösben gondolkodtál már valaha (társszerkesztős (olyan szerep szerű)) ?
TörlésEgyszer írtam egy rövidke közöset egy leányzóval, de nekem nehézkes volt. Most meg már csak tizedannyi időm van kb, mint annak idején, szóval így még nehézkesebb lenne :D
VálaszTörlésEgyébként itt van: http://placebofic.uw.hu/13as_szoba.html
(Úúristen ez 2007-ben volt.. o_O)
Ne haragudj, hogy erre csak most írok vissza, de nem is nagyon láttam, hogy visszaírtál nekem ._. Elolvastam, és woá. Jó sok idő eltelt mióta ezt írtad a leányzóval, meglepődtem rendesen. De ennek ellenére jó volt olvasni :D
TörlésAz idő az bizony fontos elem az életünkben :) Mindenesetre, ha felszabadul némi időd, akkor elbeszélgetni, vagy írni... mindkettőt szívesen vállalnám :D.
Semmi baj. Hát igen, nem a főművem... :) Visszaolvasva mindig találok 1-2 tök jó ötletet a régi sztorijaimban, de változtatás nélkül azért már nem mindet tenném ki.
TörlésMire gondolsz közös írás címén? Van valami ötleted? Mutathatnál 1-2 sztorit, amit te írtál!
Nem fő mű, de hozzájárult ahhoz, hogy most nagyszerű irományokat adhatsz ki a kezeid közül :).
TörlésEgy-két sztorit? Hűha. Igazándiból egy csomót letöröltem a gépemről, mert egy váltás érkezett el életemben, ami bizony kihatott múzsámra is. Mindenki változik, hát én is :). Ázsiai emberekkel írtam különféle történeteket, de volt már egy-kettő ami nem feltétlen velük íródott. Pár hónapja letettem tollamat porosodni, de most előkerestem íróasztalom egyik fiókjának mélyéről és megtisztogattam. Fényesebb, mint valaha :). Nade, közös történet alatt azt értem, hogy (nyilván) ketten írunk hosszabb-rövidebb történetet, pov váltásban (eddig én csak ezt írtam, és szerettem/szeretem is). Ötletem van, sőt, több is akad :).
Ha nem tudom, hogy írsz, nem tudhatom, hogy összepasszolnánk-e :) Ha nem annyira publikus, e-mailen is jöhet.
TörlésEgyébként nekem is van egy elég konkrét ikres-sztoriötletem, nehezen fogom vissza magam, de eldöntöttem, hogy nem akarom még elkezdeni, amíg nem fejeztem be legalább egy (vagy inkább kettő) sorozatom.
Rendben, akkor a napokban küldök majd egy emailt :) Az oldalon fent van valahol az email címed?
TörlésÓ, nagyon kíváncsi vagyok rá! :D mármint az ikres történetedre
Jobb oldalt a linkeknél: carmen-69@freemail.hu :)
TörlésHát nem tudom, hogy leírjam-e egyelőre. Bár valószínűleg le kéne legalább nagyvonalakban, nehogy elfelejtsem :D
Azt elfelejtettem írni, hogy az ikrek lennének a középpontban a történetben :)
VálaszTörlésAz első történet amit elolvastam ezen az oldalon, Bill x Adam párosítás volt, és mivel kicsit (NAGYON) Kaulitz yaoi fan vagyok, megtaláltam a Kölyök (?) című történetet....amikor azt hittem, hogy vége, majdnem szívrohamot kaptam, könnyek gyűltek a szemembe és azt mondtam magamban : " nem lehet ennyivel vége"...aztán (pár perc keresgélés után) rátaláltam erre a csodálatos történetre is, újra könnyes lett a szemem, ugyanis megláttam azt a feliratot a sztori elején, hogy " a Kölyök (?) című sorozat folytatása".....végigolvastam és most ismét könnyekkel a szememben írom meg ezt a kommentet neked...nem, nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól jönnek ezek a könnyek : a boldog befejezéstől, és attól a tudattól, hogy már nem olvashatom ezt a nagyszerű történetet....köszönöm, hogy megírtad!! (nem lesz 3. évad?? *3* XDDD)
VálaszTörlésNagyon koszi minden sort! Ezekert erdemes irnom :)
TörlésNincs tervben harmadik evad (egyelore semmi mas sincs tervben sajnos), de barmi elofordulhat a jovoben, mert nagyon szerettem ezt a parost irni.